PRAE.HU: Az első köteted, a Teraszról nézni végig a felnőtté válás témáját dolgozza föl, meglehetősen naplószerű formában, és ez a „naplózás” mintha a második kötetedben, a Rendszeres bonctanban is folytatódna.

Szerintem ez abszolút igaz, a költészetemnek valóban van egyfajta naplószerűsége, ami talán a második kötetre kevésbé igaz, mint az elsőre, mert az elsőben sokkal nagyobb szerepet kapott a múlt idejű elbeszélő technika. A két kötetet egyrészt ez a naplószerűség köti össze, másrészt az, hogy a felnőtté válást mindkettő identitáskeresésként fogja föl. Amíg az első kötet a családon keresztül próbált meg identitást találni, addig a második ehhez a testet használja eszközül.

PRAE.HU: Ezen túl a két kötetet a női motívum is összeköti, ami úgy kapcsolódik a felnőtté váláshoz, hogy az első könyvedben az anya a dominánsabb figura, a másodikban pedig a szeretett nő.

Én inkább úgy látom a különbséget, hogy az elsőben az anya-apa tematikát egy finomabb vonalon értelmeztem, míg a másikban ez egy tragikusabb hangvételt kapott. Például a Rendszeres bonctanban előkerül témaként az anya apjának és lányának a halála.

PRAE.HU: A Rendszeres bonctanban egy egész kötetet építettél a test köré. Ha jól tudom, a Rendszeres bonctan eredetileg egy anatómia tankönyv. Hogyan találtad meg az anatómia tankönyvben a lírát?

Ez a könyv a 40-es években íródott, és az utolsó kiadása a 60-as években jelent meg. Két évvel ezelőtt, amikor anatómiát tanultam, a Kiss Ferenc-féle Rendszeres bonctan sokkal jobban tetszett a régisége, a külseje és a nyelvezete miatt, mint a hivatalos tankönyv. Az anatómiai tudásomnak köszönhetően a verseimben sokkal könnyebben, pontosabban és magabiztosabban tudok testrészekről írni. Az anatómia nagyon jó nyersanyag, amit föl tudok használni.

PRAE.HU: A szerelem és a család témáján túl a vallás a harmadik legmarkánsabban jelenlévő téma a költészetedben. Az első könyvben például sokat idéztél a Talmudból és az Ószövetségből. A Rendszeres bonctanban a vallás mintha valahogy máshogy lenne jelen.

A téma direktségének elmaradása abból fakad, hogy nem szerettem volna újraírni az első könyvemet, viszont a második könyvben is lényegében valahol ott van a vallási rész, de ebben a könyvben inkább egy végítéletes, messiás-“váró” alaphang formájában van jelen. Nem érzem úgy, hogy ezt a témát kiírtam magamból, de úgy gondoltam, hogy most ennek a könyvnek nem erről kell szólnia.

PRAE.HU: Ha már szóba kerültek az idézetek, feltűnően sokat használsz mottókat, amiből arra következtettem, hogy számodra elemien fontosak az “irodalmi apák”, példaképek, akik hatással voltak rád és a költészetedre. Most milyen viszonyban vagy velük?

Sokat kísérleteztem azzal, hogyan tudok felszínességtől és mesterségességtől mentes verseket írni. Az “irodalmi apák” egyre kevésbé fontosak, mert már nem akarok keresni, azt akarom csinálni, ami valóban én vagyok. Nyilván mindig vannak, és mindig is lesznek kapcsolódási pontok, mert ilyen a szépirodalom természete, például Kemény István nem létezhet József Attila nélkül, stb.

PRAE.HU: Család, vallás, szerelem, csupa klaszikus érték jelenik meg a költészetedben. Úgy tűnik, mintha ez egy új tendencia lenne a legfrissebb kortárs magyar irodalomban.

Ha megnézzük az elmúlt öt év első, vagy második kötetes szerzőit, a család valóban fontos téma, ami szerintem abból az identitásproblémából fakad, hogy ma egy olyan közegben élünk, ahol százféle modellt, példát látunk, rengeteg hatás ér bennünket, amik közül szeretnénk megtalálni a biztos utat. Ezért is lehetséges az, hogy a költészet számára az amúgy is örökérvényű témák, mint család, vallás, hagyományok ilyen erősen megjelennek akár az én költészetemben, vagy más költészetében.

PRAE.HU: Az összes rólad szóló kritikában felvetül az irónia, az önirónia kérdése: van, aki az állítja, hogy ez teljes mértékben hiányzik a költészetedből, mert te egy patetikus figura vagy, más azt feltételezi, hogy van benne valamennyi irónia, és azzal a véleménnyel is találkoztam már, hogy a költészeted csupa irónia.

Szerintem van benne irónia, de ezt nem lehet az egész költészetemről elmondani. Szerintem elég sok olyan szövegem van, amiben van irónia, ez nem feltétlen jelent direkt iróniát, például bizonyos kritikákban emlegetett túlmagyarazást (“cipőt húzott, nyárit, a lábára”) is lehet ironikus eszközként felfogni, legalábbis én így értelmezem.

PRAE.HU: Rengeteget publikáltál az elmúlt években, és az első köteted előtt mintha lett volna benned egy hatalmas lendület, amit akár kötetdühnek is lehet nevezni. A második könyv milyen érzésből, milyen ambícióból született?

Az első kötet megjelenése után lényegében kész volt két kötetre való szöveganyag, amiből végül a Rendszeres bonctan született. Az az ötven szöveg, amit rögtön az első kötet után írtam, nagyon az első része volt, és miután megkaptam a Móricz-ösztöndíjat, megírtam belőle a második szöveganyagot. Lényegében ebből a kettőből született a második kötet. Az elsőnél valóban a kötetdüh működött, a másodiknál erről egyáltalán nem volt szó, mert nem éreztem azt, hogy “meg kell csinálni.”

PRAE.HU: Az utolsó kérdésem, hogy még mindig pszichiáter, neurológus szeretnél lenni? Mik most az aktuális terveid?

Most negyedéves vagyok, így már több ágával találkozom az orvostudománynak, és a jövő év végére kell eldönteni, hogy milyen irányba szeretnék menni. Az idegtudomány: a neurológia, a pszichiátria továbbra is érdekel, ezenkívül nagyon izgat az orvostudomány problémamegoldó ága, a diagnosztika, a patológia, vagy akár a belgyógyászat. Ha másfél év múlva kérdezel, akkor majd biztosat tudok mondani.