bezár
 

gyerek

2011. 12. 01.
A Diótörő az átlépésről szól – Interjú Horváth Viktorral
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A napokban jelent meg a Jelenkornál E. T. A. Hoffmann kísérteties részektől sem mentes karácsonyi történetének egy egészen újszerű feldolgozása: Horváth Viktor író, műfordító versbe szedett Diótörője. A könyvben látható borzongató illusztrációkat Vincze Luca Fanni végzős gimnazista készítette. Vajon gyerekeknek szánta-e Hoffmann a hétfejű Egérkirállyal harcoló fabábu meséjét? – többek között erről is beszélgettünk a kötet szerzőjével.
PRAE.HU: Találkoztál gyerekként a Diótörő-történettel?

Horváth Viktor: Nem. A szüleimmel operába nem jártunk, az 1979-es, kissé megcsonkított Móra-kiadás pedig szerencsére nem került a kezembe. Valamikor az egyetemi tanulmányaim közben találtam egy antikváriumban körülbelül húsz régi, Franklin-kiadású könyvet, darabja húsz forint volt, az összeset megvettem. Ezek között volt egy Hoffmann-kötet, benne a Nußknacker und Mausekönig. 1930 körüli kiadás, a fordító Sárközy György, és úgy tudom, azóta sem fordította le senki regény formában magyarra.

PRAE.HU: A mese legtöbb átirata elrugaszkodik az eredeti szövegtől, túlzottan leegyszerűsíti és megszelídíti azt. A te verses meséd egyáltalán nem ilyen, már a történet elején ott sziszeg a karácsonyfán az ezüstkígyó, a polgári idill repedésein egyre-másra betüremkednek az egerek. Egy ízben így definiáltad a művet: romantikus horror kicsiny gyermekeinknek. Miért tartod fontosnak hangsúlyozni a műben megjelenő sötét oldalt?

Remélem, hogy nem a sötétet hangsúlyozom. A jó és a rossz kulturális képződmény, csak az emberi képzelet, filozófia és hitélet számára léteznek, nagyjából csak a platonizmus és a monoteizmus óta. Ókori mítoszokban és történetekben, a politeista hitvilágban még integrált személyiségek (és istenek) futkosnak, ekkor a kozmosz még nem polarizált, és ez szerintem sokkal egészségesebb világ, mint ami ez után jött. Itt a harc még kívül van – az emberen kívül és a közösségen kívül –, aztán bekerült a személyiségbe, és így olyan bűn- és bűntudatkultúra jött létre, amely máig megnyomorít bennünket. Létrejött a hasítások, elfojtások és önmagunk számára sem bevallott hazugságok szövevénye, a gyóntatóatyák és pszichiáterek paradicsoma. Én mindenesetre hűséges voltam Hoffmannhoz, tehát ez a történet is olvasható a jó és a rossz küzdelmeként – is.

Vannak híres regénykezdő mondatok, amelyek mint csepp a tengert, hordják magukban az egész szöveget (Valaki megvádolhatta Joseph K.-t…). A Diótörő és Egérkirály első mondata arról szól, hogy december 24-én este két gyereknek tilos volt bemenni a nagyszobába; magukra hagyva, a homályban várták az időt, várták az engedélyt a bejutásra, az átjutásra, várták a fényt. Lezárt határok időben, térben és a képzeletben, elválasztottság, az átlépés reménye, más szóval transzcendencia. A Diótörő az átlépésről szól, az átlépés tétje pedig az, hogy önmagunk leszünk-e utána is, vagy meghalunk, megőrülünk. A családi filmek és lányregények erre hazug választ adnak: életben maradunk, az üdvösség lehetséges már a földön. Hoffmann sokkal tisztességesebb: nála is egybekél a boldog pár, de a szöveg utal rá, hogy az üdvözüléshez át kellett lépni a normális világ határát.



PRAE.HU: Nagyon sajátos nyelvet használsz, talán a groteszk humor a legfőbb jellemzője, szórakoztató a szöveg, még ott is, ahol borzongatóan félelmetes. Ezenkívül mai nyelven szólaltatod meg Hoffmann művét, olyan kifejezéseket, szófordulatokat használsz, amelyektől friss és élvezhető lesz az egész történet. Volt-e az átdolgozás során olyan rész, amely kemény diónak bizonyult?

A nyelv adta magát az eredetiből és a régi magyar prózafordításból, meg abból, amit a verses beszéd generált – azt hiszem, a nyelv is hűséges Hoffmannhoz. A kemény dió a dramaturgia volt. Összébb kellett húzni a szálakat – nem is annyira a terjedelem, mint inkább az áttekinthetőség miatt. Moderálni kellett a brutális zseni szerzőt. Ha ez a Diótörő valami miatt korhatáros, akkor az a követhetőség: szerintem például a mese a mesében séma ötéves kor alatt problémát okoz.

PRAE.HU: A versbe szedésnek köszönhetően az egész történet esszenciálisabb és fülbemászóbb lett. Amikor elkezdted az átdolgozást, rögtön a verses forma ugrott be?

Nem, a feladatom csak az volt, hogy jól lerövidítsem prózában – szóval eleinte azt hittem, hogy sima napszámos munka lesz –, aztán rájöttem, hogy nem vagyok képes rendesen lerövidíteni, illetve ha mégis, akkor az szégyenletes lesz. A vers viszont engedi olyan intenzívnek és ökonomikusnak lenni a beszédet, hogy egy regény is tetszés szerint, akár egy mondatnyi hosszúságúra lerövidíthető. Igaz, akkor az talán már nem is csak vers, hanem költészet. A verssel kölcsönösen irányíthatjuk egymást. Olyan, mint egy gép, például fényképezőgép: bárki fényképezhet, de ha a gép uralkodik, és a fotós működik az ő funkcióiban, abból hitvány, sablonos képek lesznek, ha viszont az ember képes a gépet a saját funkcióiban működtetni, akkor megtud valamit magáról, az üdvösségről és az őrületről. A gép akkor mutat túl apparátus természetén, ha alkotóval találkozik. Minden klisével ez a helyzet.



PRAE.HU: Mi volt az oka annak, hogy Hoffmann Pirlipát hercegnője helyett a te mesédben egy herceg szerepel?

Ez a leglényegesebb dramaturgiai változtatás. Pirlipát beolvadt Diótörőbe. Szívesen mondanám, hogy így jobb lett, ha mernék Hoffmann fölött ítélkezni, na jó, merek, szerintem így jobb lett. Pirlipát feleslegesen és szervetlenül lifegett a történeten, pszichoanalitikus értelmezők Marie személyiségének előképét vagy alteregóját olvassák bele, ez persze lehetséges, így olvasva kevésbé szervetlen, de engem az analízisnél jobban érdekel a transzcendencia.

PRAE.HU: Már Hoffmann korában is megoszlott a kritikusok véleménye azt illetően, hogy a Diótörő gyerekeknek való-e vagy sem. Hoffmann később újra megjelentette a mesét, immáron egy kerettörténetbe ágyazva (Szerapion-ciklus), ahol az egyik szereplőt szócsőként használva elmondja, hogy éppenséggel pont a gyerekek értik igazán a történetet, mert ők még nem tesznek különbséget a valódi és képzelt világ között. Számukra az átjárás egyikből a másikba természetes. Mit gondolsz erről?

Ugyanezt. Hiszen Hoffmann is éppúgy volt képes látni, mert kétségbeesetten akart menekülni ebből a számára kényelmetlen valóságból, a saját, evilági valóságából, és úgy tűnik, az alkohol meg az egyéb kicsapongások erre nem voltak elégségesek, írnia is kellett.
A gyerekek a világok közötti egybemosódást valószínűleg éppúgy élik meg, ahogy a primitív ember: a Nagy Manituhoz a horizontnál tudunk átevezni kenunkkal, ahol a víz és az ég összeér. A gyerekek világképe is mágikus világkép.



PRAE.HU:  „A szülők túlnyomó többsége azt hiszi, hogy a gyermektől távol kell tartani tulajdon gyötrő gondjait: megfoghatatlan, tartalmatlan szorongásait, kaotikus, vad, sőt kegyetlen képzelgéseit. (…) csak az élet napos oldalával szabad megismertetni. De az egysíkú tápláléktól egysíkú lesz a lélek" – írja Bruno Bettelheim A mese bűvölete című kötetben. Egyetértesz ezzel a gondolattal?


Igen, sőt, az egysíkú táplálék okozta vitaminhiányba belehalunk. Szellemi és lelki vonatkozásban nem látszik meg ilyen hamar a pusztítás; valószínűleg csak felnőttkorban jönnek elő a rémes tünetek: illúzióvilág, alacsony tűrésküszöb, párkapcsolati problémák, a felelősség elhárítása, az önismeret és reflektáltság hiánya.

PRAE.HU: Álom és ébrenlét, élettelen és élő, képzelt és valós világ váltakozik egymással Hoffmann meséjében. Aki a kettőt összeköti egymással, az a félszemű Keresztapa figurája. Több értelmezés szerint ő Hoffmann alteregója, általánosabban a művészt testesíti meg, akinek bepillantása van mindkét világba, amolyan közvetítő.

Igen, ő kulcsfigura. Mágus, pap közvetítő, kreátor, sőt lehet Kreátor, aki ugyanakkor esendő is, hiszen természetfeletti vonatkozásai ellenére életveszélyben van – de hát ilyesmi más isteni személyekkel is előfordul, ha áthágják a határt. Úgy tűnik, az átlépés nemcsak az ember számára halálos veszély.

De hát a főhős nem ő, se nem a címben szereplő Diótörő és Egérkirály, hanem a kislány. Ő olyasvalaki, mint a Varázshegyben Hans Castorp, akit az élet féltett gyermekének neveznek, vagy mint a moralitásokban Akárki alakja, mint Faust vagy Joseph K. és mint Odüsszeusz. Az ember, aki kínlódva keresi a megoldást arra, hogy létezik, és ráadásul tudja ezt.

PRAE.HU: Nagyon találó a könyv borítója, a hömpölygő cukorkaáradat egyszerre édes és fojtogató - a mézfolyóba süllyedő hajó is az egész történeten végigvonuló kettősséget ábrázolja jelképesen. Mondanál pár szót a könyvben látható illusztrációkról és azok készítőjéről? Hogyan találtad meg őt?

A méztengerbe süllyedő hajó nem akármilyen hajó, hanem csokihajó. Így milyen? Belegondolni is émelyítő, nem? Vincze Luca a lányom osztálytársa, így találtam meg, az illusztrációk pedig maiságban messze túltesznek a szövegen. Anniyra, hogy feszegetik a szöveg és látvány együttműködési lehetőségének határát. Ez a feszegetés okozza azt a feszültséget, amelyben a látvány és a beszéd valahogy mégis viszonyban kerülnek egymással – de ez nem beszélő viszony, hanem valami embertelen viszony, több és kevesebb, mint amilyen az emberi lehet: elemi.

Horváth Viktor fotóját Balogh Róbert készítette

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Boczán Bea --


További írások a rovatból

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024

Más művészeti ágakról

A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
(Súlyosan elfogult vélemény)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés