bezár
 

gyerek

2012. 01. 21.
Bolond emancipáció
Karla Schneider: Cinege Mici meséje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bolond emancipáció Ha nem egy általános művészeti portálra írnék Cinege Mici meséjéről, valószínűleg nem egy filmes idézettel kezdeném. De így engedjék meg, hogy bevalljam, olvastam már egy-két mesét életemben, de az udvari bolondról mégis Woody Allen jut először eszembe.
Ahogyan az Amit tudni akarsz a szexről – de sosem merted megkérdezni című film elején kivívja a szórakozni vágyó, győztes király haragját, mert „not funny”, hát az nagyon is mulatságos. Különösen, ahogyan a bamba tekintetek kereszttüzében meg-megrázza csörgőjét – önmagát –, jelezvén: poén hangzott el… Csodálatosan reménytelen! A pestissel és a parasztok megadóztatásával tréfálkozó bolond tehát nem nyeri el a király tetszését. De milyen is a jó udvari bolond?

Ha a „másik első” asszociációmat hívom segítségül, Mátyás király meséi között találom meg a választ: Mátyás király bolondja lebolondozza magát a királyt („Ebbe a szobába bolondnak nem lehet bejönni” – mondja a király. „Nem-é? Hát akkor te hogy mentél be, komám?”). Szép Ernő megfogalmazásában „ha ezt a felségsértést nem olyan bolond követi el, aki okos, hanem olyan, aki buta, biztos a hóhér tépte volna ki a nyelvét”. A jó bolondnak tehát okosnak kell lennie. A jó király pedig arra jut: „bizony nem árt, ha a világ hatalmasai is hallanak egyszer effélét, annál jobban ügyelhetnek azután, hogy halandói gyarlóságukban bolond dolgot el ne kövessenek.”

Nagy hát a tét: a bolond mindig a fejével játszik, és mindig görbe tükröt tart. Csodálom is, hogy a műmese egyelőre nem fedezte fel magának a bolondot mint főhőst. De emancipációja már megkezdődött: például Ursula Jones A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című mesekönyvében az említett királykisasszony (aki maga sem tagadhatná le, hogy egy modern mese főszereplője) már benne, a bolondban találja meg élete párját (és megsúgom, birodalmát is mellette). Ennek a bolondnak már „lejár a szerződése” (de talán nem is baj, Vilhelmina királyné úgysem értette a tréfáit).

Cinege Mici története is hasonlóan mai mozzanattal kezdődik: Laposföld királyának udvari bolondja nyugdíjba vonul. Innentől kezdve nem csupán az udvari bolond szerepe emancipálódik, de valódi emancipált mesét olvashatunk: a bolond utódjának nemcsak Boglya Boldi és Piros Vilmos jelentkezik ugyanis, hanem Cinege Mici is, aki lány létére szívesen megmérettetne. Tervéről nem lehet lebeszélni, noha szülei álló nap próbálkoznak; végül hét szoknyát magára kanyarítva, két serpenyővel korcsolyázva, fején egy dunnával felkerekedik, hogy megmutassa magát – vagy inkább körülnézzen – az udvarban.



Riválisai nemcsak szánnal, de egyikük kakastaréjjal, másikuk csörgővel felszerelkezve érkezik, ám hiányzik eszköztárukból az, ami a királyt egy sovány „Nos, hát…”-nál többre ingerelné. Piros Vilmos kárál, Boglya Boldi rímekben riposztol (ezen a ponton az olvasótól is egy nos, hátra telik: a három rímpárból csak a tudsz-strucc cseng igazán mókásan, az első kettő szimpla sületlenségnek hat, míg rá nem jövünk, hogy ez most rím akart lenni) – Cinege Mici viszont nem is akar mókás lenni, mégis szórakoztatóbbnak tűnik a fiúknál. Akik maguk is rákezdik: egy lány nem lehet udvari bolond! „Mindig kell, hogy legyen egy legelső…” – veti ellen a király, és jól érezzük, ha úgy érezzük, ez a történet kulcsmondata.



Ám ha azt hinnénk, valóban Mici lesz az első női udvari bolond, rosszul hisszük. Miután a kis Cinege több ízben is tanúbizonyságát teszi, hogy helyén a szíve is, az esze is (dunnájával, tarka-barka szoknyáival megmenti az egész társaságot a fagyhaláltól, riválisostól, királyostól), a tél múltával a király döntést hoz. Ismerjük a Lear királyban is tragédiához vezető népmesei vallomást: úgy szeretlek, édesapám, mint az emberek a sót… Ezúttal a király vallja meg hasonlóképp Mici iránt érzett szerelmét: úgy szereti, mint a kenyeret és a vizet. Míg jól megvan aszalt szilva és kalács nélkül (ezek lennének Vilmos és Boldi), kenyér és víz nélkül nem élhet.



Ásó, kapa, nagyharang? Nem egészen. Mici visszautasítja a felkérést, nem akar udvari bolond lenni – és királyné sem. „Előbb kivárom, hogy tényleg nem udvari bolondra van-e szükséged, felség.” Itt véget is érhetne a mese, esetleg mégis felvillanthatna valamit a boldog végből, de nem teszi. Helyette Mici Vilmosnak egy kakastaréj-sapkát, Boldinak egy csörgőbotot kér a királytól, és az olvasónak szörnyű hiányérzete marad, amikor azt olvassa, megkapták, „sőt ennél többet is…” Ha már ott az a három pont, igazán vonatkozhatna másra. De Cinege Mici így, ebben lett a legelső.

Az önállóságát megőrző lánnyal elviekben nincs semmi bajom, de a mesei teljesség hiánya számomra bántó. S mivel Claudia Carls illusztrációi sem melengették meg a szívemet (minden szereplőnek durva az arca, még Micié is), a mese végén csak bambulok magam elé. „Tudom, hogy itt vannak, hallom, ahogy lélegeznek. (…) Na, majd a végén tapsoljanak!” – hallom Woody Allent.

Karla Schneider: Cinege Mici meséje
Claudia Carls illusztrációival
Fordította: Orosz Ágnes
Manó Könyvek, 2011.
32 o., 2490 Ft




nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tamás Zsuzsa --


További írások a rovatból

gyerek

Karácsony a Pilgrimekkel Karácsony a Pilgrimekkel
Sally Nicholls: Százéves karácsony – Az időtükrön át 2., Pagony, 2021

Más művészeti ágakról

színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
irodalom

Rosta Rosta
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 4.
Lőrincz Nándor, Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés