bezár
 

irodalom

2012. 02. 07.
Pilinszky János garbóban
Pilinszky-est a Magyar Írószövetségben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pilinszky János hamuszín-fekete-fehéren. Pilinszky János, verssel a száján. Pilinszky János, egy szál cigarettával. "Pilinszky János voltam, ez volt büntetésem. " Az Írószövetségben Vasadi Péter segítségével idéződött meg Pilinszky alakja.

"Pilinszky János voltam, ez volt büntetésem."
(Pollágh Péter: Lítium)


A bizonytalan ideig zárva tartó étteremajtó előtt meghajoltam a régi magyar ízek, kiadós töltött káposzták és halászlevek, Kosztolányi-színű, Heltai-habos kávék mély emléke előtt, majd a terem fehér ajtaján ebben a boldog Pilinszky-idézésben léphettem a farkasordító hideggel körülkerített Írószövetség emeletén. Pilinszkyt Vasadi Péter tolmácsolta a szép számmal összegyűlt közönségnek, a faltól falig, széktől székig elv érvényesült a dekorációtól megszabadított, magából emiatt váróterem-hangulatot árasztó teremben.

Külön fejezetet érdemelne maga Vasadi Péter személye, költészete, Pilinszky értekező tárcáihoz, esszéihez hasonlatos írásainak bemutatása. Az érzékeltetés kedvéért Esterházy Péter A halacska csodálatos élete című könyvéből idézés helyünkhöz mérten elég lesz. "Prózai előtörés ide vagy oda, Musil figyelmeztet arra, hogy az irodalomnak "legbelső forrása " mégiscsak a líra. Petri, Oravecz, Tandori, vagy hogy egy "korszerűtlent" mondjak, Vasadi Péter teljesítményei...na, ide majd kell egy állítmány." Pont. Nem igazi pont, mert folytatom.

Vasadi Péter mondhatja, hogy Pilinszky János a barátja volt. Hány ember van, aki ezt elmondhatja? Jelenits István atya - és többet nem tudok. Nem ismerem a többieket. Kocsis Zoltán, jut eszembe. Akinek van barátja, biztos van egy-két ember, akinek van, az jól tudja, mennyire nehéz egy jó barátról, ráadásul egy olyanról, aki már nem él, úgy beszélnie, hogy az ne váljon el a valóság talajától. Ne csalja meg a valóságot. A realitás labirintján a végigmenetel nem a sikertől, a túlzás-tévutaktól "hangos". Vasadi Péter visszaemlékezése, Pilinszky-magyarázata nem lett e gyakori, ám megbocsátható csapda áldozata. Azt hiszem, a Pilinszkyről tehető összes pozitív állítás kell, hogy kikezdhetetlen tényként éljen a befogadóban. Nincs az a jó, ami ne férne el Pilinszkyben.

Vasadi Péter hosszan válaszolgatott a magyar Bruce Willis, Végh Attila kérdéseire. Pilinszky János mindenre és mindenkire kiterjedő figyelme teljes figyelem volt. "Egyszer hosszasan néztem, ahogy megy feltartott fejjel az Andrássy úton, és azon gondolkodtam, most az Andrássy utat nézi, a felhőket vagy micsodát" - meséli Vasadi elragadtatással, mosolyogva. Pilinszkynek a szavak között hagyott szünetei, csend - filozófiája, gesztusai, arcjátéka, nevetése, mosolya, az erről tartott beszéd a nézők közé ültette a megidézettet. Pár hete a versei lógtak a falakon, most személyesen ő jött el, ha egy rövid, beszélgetésnyi időre is, de eljött. Vasadi felidézte, amikor Pilinszkyt egy pap ismerőse kereste a szerkesztőségben, mire ő kirohant elé, meghajolt és kezet csókolt neki. Pilinszky valláshoz való viszonyáról egy másik szép emlékezést osztott meg Vasadi Péter a közönséggel. "Mindenki vallásos" - mondta Pilinszky. "Mindenki?" - kérdezte Vasadi Péter. "Igen." "Mi a bizonyíték?" "Hát nem elég bizonyíték az, hogy él?"



Pilinszky nyitottsága, szelíd magatartása mellett szóba került a fiatal, pályakezdő szerzőkkel szembeni viselkedése. Mertek hozzá közeledni, senkit nem utasított el. Mint Vasadi fogalmazott, nem azt mondta egy adott kézirat felett töprengve, hogy az rossz lenne, különb úton közelített a problémához, azt mondta a szövegekről, mi a jó és mi a kevésbé jó benne, finoman, barátian. Jöjjön egy másik történet. Idő: Pilinszky nővére halálának az ideje.  Helyszín: a Műcsarnok. Jelenlévő személyek: Aczél György, Pilinszky János, a háttérben Vasadi Péter, a háttér hátterében, alig láthatóan, a tömeg. Pilinszky megy át a csarnokon. Aczél György odarohan hozzá, kiabál: "János, János!". Pilinszky észreveszi, megáll, Aczél két kézzel szorítja meg a kezét. (Talán a jó öregtől, J. Sz-tól tanulta, aki levelei végére mindig azt írta: kézszorítással. De félre a rossz tréfát). Aczél György a részvétnyilvánítást követően felajánlja Pilinszkynek, hogy bármikor fordulhat hozzá, akár anyagi, akár útlevél segítségében. Pilinszky megköszöni, elválnak. Emberi gesztus, mondja Vasadi, egy olyan embertől, aki élet és halál ura volt. "Miért szerette ez az ember Pilinszkyt?!" Kérdezi. Nem tudjuk. Szerette. Ez a magyarázat.

Pilinszky megszólalása, felolvasása, nekünk, akik már csak hangfelvételekről hallhatjuk, rendkívül fontos. Mennyire a lényeg megragadásával olvasott fel Pilinszky egy verset vagy bármit, állítom, egy villanyszámlát is. "Elkérte a versem, és felolvasta. Egy teljesen más verset hallottam vissza tőle" - emlékezik vissza Vasadi Péter. "Kedvenc szava volt például, a drágám megszólítás." "Mi az, hogy érteni?" - kérdezte Pilinszky. Nem szerette ezt a szót. A verset elsősorban nem az értelmünkkel kell felfogni." "Miért mondod, hogy a kezed egy bűnözőé?" "Nézd csak meg!" - válaszolja dallamhangon. Végül egy fontos tanács Vasaditól: " Úgy olvassuk Pilinszkyt, mint a Szentírást. Nemcsak Pilinszkyt. Mindent úgy olvassunk."

A beszélgetés közben és végén Vasadi felolvas néhány Pilinszky-verset, egy-egy megjegyzést téve hozzájuk. " Üljünk asztalhoz" - ez a végszó, majd hatalmas, derűs taps a zsúfolásig megtelt teremben.

Vasadi Péter idén lesz nyolcvanhat éves. Akár balról, akár jobbról, felülről vagy alulról nézem, sehol nem látszik rajta. Se itt, se ott, sehol sem. A hangja friss, erőteljes, a szelleme, mint a penge, a mosolya, mint a klasszikussá érett költőké általában.

"Bízom abban, hogy meg fogok halni, mert idáig mindenkinek sikerült. Nem tudom elképzelni. De bízom, hogy nekem is fog sikerülni." - nyilatkozta Pilinszky egy vele készült interjúban. Onnantól, hogy először láttam és hallottam ezt az interjút, az idézett rész, mint a könyvlapok vízjele, belém ivódott, felejthetetlenné rögzült.  "De bízom, hogy nekem is fog sikerülni."  Sajnos, 1981. május 27-én sikerült.


Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
gyerek

31. Kabóciádé Családi Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés