irodalom
2012. 02. 20.
Az ellenséggyártás megújítható módjairól
Harmadik részlet a Sirály-dossziéból
A Marom Egyesület a Sirállyal közösen indított – havonta jelentkező – sorozatot a Kádár-kori nyilvánosság "alternatív regisztereiről", informális, félhivatalos vagy üldözött ellenzéki, vallási és művészeti, alkotói köreiről. A harmadik beszélgetés január 26-án zajlott le, ám a "sors" szeszélye folytán csak most szivárgott ki egy jelentés róla...
Adta: "Fehér (Holló)" inf. és tmb.
Vette: (Törlés az eredeti iraton!)
Hely: "Sirály"
2012. 01. 26.
Tárgy: Galerik, huligánok a Kádár-rendszerben
JELENTÉS
Budapest, 2012. január (olvashatatlan)
Vette: (Törlés az eredeti iraton!)
Hely: "Sirály"
2012. 01. 26.
Tárgy: Galerik, huligánok a Kádár-rendszerben
JELENTÉS
Budapest, 2012. január (olvashatatlan)
Az újévben is tartottam magam a stratégiai területre való viszonylag (sőt túl) korai érkezéshez: ennek hátterében a helyszín előzetes felmérése és a legideálisabb pozíció elfoglalása állt. Voltak azonban észlelhetők jelzések és körülmények, amelyek arra engedtek következtetni, hogy alaposságom miatt egyre feltűnőbb jelenségnek számítok a terepen, ami veszélyeztetheti a megfigyelés sikerességét is. A pontosság a legnagyobb rizikófaktor.
Munkámat továbbnehezítette, hogy az est hangadói (Kenedi János, Rajk László, Széphelyi F. György) különösen nagy tapasztalattal rendelkeznek besúgók felismerésében, azonosításában.
A ún. galeri típusú ifjúsági szubkultúra körüljárását Kenedi János kezdte meg, aki a személyes érintettség lehetőségére is utalva emlegette a Belvárosi és Városmajori galerit, a Kalefet és a Nagyfásokat. Állítása szerint ezek széleskörű megszerveződése a hatvanas évtized középső néhány évére tehető. Széphelyi F. György mint a Kádár-korszak egyik központi kriminológiai fogalmát emlegette a galeri és a huligán szavakat. Az est fókuszába nyilvánvalóan ennek, az elsősorban büntetőjogi felvetésnek a kibontása került.
A ún. huligán genealógiáját Kenedi János egy filmes példa segítségével igyekezett vázolni: Keleti Márton 1953-as, a Kiskrajcár című filmjében a Rozsos István által játszott (jampec?) Nyugat-majmoló figurát tartja megragadható előképnek, akinek fellépése azonban még nem hordozza magában a csoportos tevékenység lehetőségét. Persze, hasonlóan jellegzetes alaknak tekinthető Pierre a Megáll az időből (melynek díszlettervezője az asztalnál Kenedi mellett helyet foglaló, akkoriban a stáblistán név szerint nem szerepeltethető Rajk László). Kenedi egyfajta parazita-létmódot is emlegetett még, Eduard Limonov Ez vagyok én, Edicska című életrajzi könyvét hozva szóba, ami azonban szintén egyéni cselekedeten alapuló áramlat.
Széphelyi vázolta a huligán szó kapcsán az orosz terminológiai hagyományt, az ehhez társult sötét konnotációkat, Kenedi pedig részletes történelmi áttekintésbe kezdett a hatalom általi ellenséggyártás megújítható módjairól.
Kenedi kifejtette, hogy az 1956. november 4-én elrendelt statáriumot Szénási Géza legfőbb ügyész december 8-án állíttatta le. Ezt követően a létrejött ún. Koordinációs Bizottság (a bűnüldözési, igazságügyi és pártvezetési szerveket hangolta össze) általános kategóriává tette a huligán fogalmát. Származási, foglalkozási stb. alapon, hírigény szerint, arányosan kriminalizált minden réteget, megtéve őket először a forradalom felelőseinek, majd a későbbi években kezelhetetlen alakoknak, akik nem voltak hajlandóak például oroszt tanulni, belesimulni az öntőformákba. 1958-ban már több száz galeri működött az ilyen figurák részvételével, 1965-re pedig már 1054 ügynök tevékenykedett csak a galerik körül.
A represszió egyik leggyakoribb módja a kirakatper volt. Hajas Tibor (Széphelyi F. György bátyja) is így lett vádlott egy utcai tüntetés miatt, az esetről azonban az este résztvevői a többszöri nekifutás ellenére is viszonylag kevés személyes adalékkal szolgáltak, visszafogott gesztusokat tettek. Az anekdotázás hiánya egyébként a beszélgetés egészére jellemző volt, az előző alkalomhoz képest különösen. Ez legvalószínűsíthetőbben Bódi Lóránt alapos, ám kötött moderálásának, túlkészülésének volt köszönhető. Szinte egyetlen, ám közel sem kielégítő kivételt az Ifipark retteget urának és parancsolójának, Rajnák elvtársnak a megidézése jelentett, aki egy alkalommal Rajk Lászlót is rendesen helyben hagyta, és akit Cseh Tamás is megénekelt ("Egy Rajnák nevű klubvezető vigyázott ránk…", 0:29-0:38) (bővebben ld. csatolt hangfelvétel).
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/mc2jByV8lqw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A represszióra többféle felelet érkezett a galerik tagjai részéről – volt, aki a disszidálást, mások a betagozódást választották. Utóbbi út leggyakrabban az értelmiségi és művész létmódhoz, ezáltal pedig a neoavantgárdhoz vezetett. Széphelyi szerint, míg a galeriket a deviancia diffúz hajlama tartotta össze, addig az elfejlődésben, a továbblépésben már az ellenzékiség szellemi közege volt a fontos.
Rajk László a galerik lényegét és ezt a magatartást generációs kérdésként értelmezte: a konszolidáció éveiben mint konformista-nonkonformista ellentét bontakozott ki, később pedig – a ’68-asság tapasztalatával – már egyfajta vákuum kitöltésére szolgált, a háború utáni nemzedék történeti, identitásbeli fehér foltjaira is egyfajta válaszreakcióként (miután – és Rajk idézte Szabó Miklóst – Magyarországon megszűnt a családtörténet-írás). Rajk hozzáteszi, hogy a hetvenes évtizeddel a galerik mellett megjelentek az ún. kommunák is (kapcsolható dokumentum: Heller Ágnes–Vajda Mihály: Családforma és kommunizmus, Kortárs, 1970 = Kommuna-dolgozat), és az egész közegben image- és brandváltás zajlott le. Ez néhány jellemzőjét tekintve noha párhuzamba állítható az ekkor már kimerülőben lévő nyugati hippi mozgalmakkal, a legtöbb tekintetben (a tiltott szereket illetően is) annak egy sajátos, speciálisan kelet-európai változatát valósította meg.
A feltűnően érdeklődő közönség kérdései kitértek Petrigalla Pál és az ’50-es években a piaristák ellen ügynöknek beszervezett, majd magát dekonspiráló dr. Végh László lakásszalonjára, ahol akcionista estek és zenei események, kísérletek zajlottak, ami bizonyítja, hogy nem elhanyagolható körüljárni ezeknek a köröknek a kulturális potenciálját. Kenedi János beszélt arról is, hogy Magyarországon a galeri közönségeket, főleg az idegen nyelvtudásbeli hiányosságoknak köszönhetően, éppen inkább a vizuális kultúra termékei formálták, ösztönözték és kevésbé a szövegi alkotások, ahogy az például Lengyelországban vagy Romániában jellemző volt. A zárlatban – nyilván az est résztvevőinek előéletét jól ismerők által – kapuk nyittattak az ún. szamizdat kultúra korszakbeli fejleményei felé, melynek részletes kifejtésére várhatóan egy következő alkalommal készülnek sort keríteni a szervezők.
Munkámat továbbnehezítette, hogy az est hangadói (Kenedi János, Rajk László, Széphelyi F. György) különösen nagy tapasztalattal rendelkeznek besúgók felismerésében, azonosításában.
A ún. galeri típusú ifjúsági szubkultúra körüljárását Kenedi János kezdte meg, aki a személyes érintettség lehetőségére is utalva emlegette a Belvárosi és Városmajori galerit, a Kalefet és a Nagyfásokat. Állítása szerint ezek széleskörű megszerveződése a hatvanas évtized középső néhány évére tehető. Széphelyi F. György mint a Kádár-korszak egyik központi kriminológiai fogalmát emlegette a galeri és a huligán szavakat. Az est fókuszába nyilvánvalóan ennek, az elsősorban büntetőjogi felvetésnek a kibontása került.
A ún. huligán genealógiáját Kenedi János egy filmes példa segítségével igyekezett vázolni: Keleti Márton 1953-as, a Kiskrajcár című filmjében a Rozsos István által játszott (jampec?) Nyugat-majmoló figurát tartja megragadható előképnek, akinek fellépése azonban még nem hordozza magában a csoportos tevékenység lehetőségét. Persze, hasonlóan jellegzetes alaknak tekinthető Pierre a Megáll az időből (melynek díszlettervezője az asztalnál Kenedi mellett helyet foglaló, akkoriban a stáblistán név szerint nem szerepeltethető Rajk László). Kenedi egyfajta parazita-létmódot is emlegetett még, Eduard Limonov Ez vagyok én, Edicska című életrajzi könyvét hozva szóba, ami azonban szintén egyéni cselekedeten alapuló áramlat.
Széphelyi vázolta a huligán szó kapcsán az orosz terminológiai hagyományt, az ehhez társult sötét konnotációkat, Kenedi pedig részletes történelmi áttekintésbe kezdett a hatalom általi ellenséggyártás megújítható módjairól.
Kenedi kifejtette, hogy az 1956. november 4-én elrendelt statáriumot Szénási Géza legfőbb ügyész december 8-án állíttatta le. Ezt követően a létrejött ún. Koordinációs Bizottság (a bűnüldözési, igazságügyi és pártvezetési szerveket hangolta össze) általános kategóriává tette a huligán fogalmát. Származási, foglalkozási stb. alapon, hírigény szerint, arányosan kriminalizált minden réteget, megtéve őket először a forradalom felelőseinek, majd a későbbi években kezelhetetlen alakoknak, akik nem voltak hajlandóak például oroszt tanulni, belesimulni az öntőformákba. 1958-ban már több száz galeri működött az ilyen figurák részvételével, 1965-re pedig már 1054 ügynök tevékenykedett csak a galerik körül.
A represszió egyik leggyakoribb módja a kirakatper volt. Hajas Tibor (Széphelyi F. György bátyja) is így lett vádlott egy utcai tüntetés miatt, az esetről azonban az este résztvevői a többszöri nekifutás ellenére is viszonylag kevés személyes adalékkal szolgáltak, visszafogott gesztusokat tettek. Az anekdotázás hiánya egyébként a beszélgetés egészére jellemző volt, az előző alkalomhoz képest különösen. Ez legvalószínűsíthetőbben Bódi Lóránt alapos, ám kötött moderálásának, túlkészülésének volt köszönhető. Szinte egyetlen, ám közel sem kielégítő kivételt az Ifipark retteget urának és parancsolójának, Rajnák elvtársnak a megidézése jelentett, aki egy alkalommal Rajk Lászlót is rendesen helyben hagyta, és akit Cseh Tamás is megénekelt ("Egy Rajnák nevű klubvezető vigyázott ránk…", 0:29-0:38) (bővebben ld. csatolt hangfelvétel).
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/mc2jByV8lqw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
A represszióra többféle felelet érkezett a galerik tagjai részéről – volt, aki a disszidálást, mások a betagozódást választották. Utóbbi út leggyakrabban az értelmiségi és művész létmódhoz, ezáltal pedig a neoavantgárdhoz vezetett. Széphelyi szerint, míg a galeriket a deviancia diffúz hajlama tartotta össze, addig az elfejlődésben, a továbblépésben már az ellenzékiség szellemi közege volt a fontos.
Rajk László a galerik lényegét és ezt a magatartást generációs kérdésként értelmezte: a konszolidáció éveiben mint konformista-nonkonformista ellentét bontakozott ki, később pedig – a ’68-asság tapasztalatával – már egyfajta vákuum kitöltésére szolgált, a háború utáni nemzedék történeti, identitásbeli fehér foltjaira is egyfajta válaszreakcióként (miután – és Rajk idézte Szabó Miklóst – Magyarországon megszűnt a családtörténet-írás). Rajk hozzáteszi, hogy a hetvenes évtizeddel a galerik mellett megjelentek az ún. kommunák is (kapcsolható dokumentum: Heller Ágnes–Vajda Mihály: Családforma és kommunizmus, Kortárs, 1970 = Kommuna-dolgozat), és az egész közegben image- és brandváltás zajlott le. Ez néhány jellemzőjét tekintve noha párhuzamba állítható az ekkor már kimerülőben lévő nyugati hippi mozgalmakkal, a legtöbb tekintetben (a tiltott szereket illetően is) annak egy sajátos, speciálisan kelet-európai változatát valósította meg.
A feltűnően érdeklődő közönség kérdései kitértek Petrigalla Pál és az ’50-es években a piaristák ellen ügynöknek beszervezett, majd magát dekonspiráló dr. Végh László lakásszalonjára, ahol akcionista estek és zenei események, kísérletek zajlottak, ami bizonyítja, hogy nem elhanyagolható körüljárni ezeknek a köröknek a kulturális potenciálját. Kenedi János beszélt arról is, hogy Magyarországon a galeri közönségeket, főleg az idegen nyelvtudásbeli hiányosságoknak köszönhetően, éppen inkább a vizuális kultúra termékei formálták, ösztönözték és kevésbé a szövegi alkotások, ahogy az például Lengyelországban vagy Romániában jellemző volt. A zárlatban – nyilván az est résztvevőinek előéletét jól ismerők által – kapuk nyittattak az ún. szamizdat kultúra korszakbeli fejleményei felé, melynek részletes kifejtésére várhatóan egy következő alkalommal készülnek sort keríteni a szervezők.
Értékelés: A jelentés hangulati, informatív és operatív értékű.
Intézkedés: –
Utasítás: A sorozat további alkalmain való részvétel. A következő beszélgetésen fordítson különös figyelmet a Halász-színház tevékenységéről elhangzó információkra.
Következő találkozó időpontja: 2012. március 14., Sirály
Intézkedés: –
Utasítás: A sorozat további alkalmain való részvétel. A következő beszélgetésen fordítson különös figyelmet a Halász-színház tevékenységéről elhangzó információkra.
Következő találkozó időpontja: 2012. március 14., Sirály
Szerzők
-- Fehér Renátó --
További írások a rovatból
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
irodalom
Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
