bezár
 

irodalom

2012. 05. 19.
Minden vízbe mártott test
Izsó Zita: Tengerlakó, FISZ, 2011
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Minden vízbe mártott test A Tengerlakó a testen és a néven keresztül kérdez rá az identitás mibenlétére: ha egy test magába foglal egy másikat, az megnyitja, átrendezi-e az én megtapasztalásának határait?
Izsó Zita bemutatkozó kötete, (a FISZ könyvek 56. darabja) tetszetős külsővel bír: elegáns, korszerű betűtípus, a borítókép rímel a címre, egyszersmind értelmezi azt: a "Tengerlakó" folyamatos melléknévi igenévből képzett főnévként a végtelen, ismeretlen, halálos, ugyanakkor szép és romantikus képzeteket is mozgósító tengert mint lakóhelyet magáénak tudó létezőt tételez. A cím önmagában jelölhetne embert, állatot, növényt, a borító víz alá merült, fehér ruhás nőalakja viszont a fantasztikum felé mozdítja el a jelentést, hiszen ez esetben a címszereplő egy, az emberétől teljesen idegen közegben rendezkedik be.

Nőalak kuporog egy akváriumban, haja felfelé mered, a vízben lebegve, az akvárium szintjén túl, tehát maga az akvárium is a tenger mélyén van. A domesztikáció lehetséges, de csak egy szűkös, zárt, végtelenből kihasított mezőben, amit körbevesz az embertelen tér. Akár egy lemezborító is lehetne, Portishead, Björk, ilyenekre asszociálok.



A tenger az ismeretlen mélység, a tudatalatti. A költő lejár oda versekért, egyre otthonosabban mozog ott, belakja annak sötétebb, ijesztőbb zugait is, és a tudat felső szintjén lesz egyre idegenebb.

Izsó Zita első kötete első benyomásra is átgondolt, koncepciózus szöveget sejtet. A négy ciklusból három (Merülési szabályzat, Merülési napló, Merülési helyeink) a búvárkodás terminológiáját használja. A búvár alapvetően látogató a tenger mélyén, ha szenvedélye győz és a tenger lesz otthona, a felszínen, a "hétköznapi életben" lesz idegen. Ekkor már hívhatjuk tengerlakónak. Baudelaire albatroszának rokona. A költő, aki ismeretlen régiókat térképez fel, a tudat mélyére merül, idővel be is rendezkedik ott, a felszín így hamar szürke, szűkös és idegen lesz számára.

A tenger, amikor a szövegben explicit módon megjelenik, üres és lakatlan:
"Én leginkább egy akváriumnak örülnék / de csak étkezések után kapok egy-egy pohár lakatlan vizet. / [...] Tenger sincs, jobb híján bámulom az eget, / lakatlan az is, ahonnan az ima, / mint a feldobott kő, visszaesik / és eltalál." (Ajtók)
Ettől eltekintve ez a motívum - legalábbis explicit módon - nem válik központivá, a versek nem erre fűződnek föl, noha távoli asszociációként belelátható sok szövegbe, akár olyan banális képbe, mint a kötet elejét és végét keretező, mindent elfedő asztalterítő-motívum. A tenger, akár a terítő, elfed, fiziológiás oldatában minden feloldódik, ugyanakkor a legtávolabbi kontinenseket is összeköti.
A terítő Az elkövetőkben még nyomasztó és pecsétes, egy közös titkot leplez el, míg az utolsó vers zárlataként már új, oldott jelentést kap (kiemelések tőlem):
"Ha meghaltak, bármelyikünk megölhette őket. / nem a sötét, valami más tett elhatárolhatatlanná minket, / mint a leeső hó a házak tetejét, / vagy a nagyobb családok vacsoráin összetolt asztalokat / a rájuk borított pecsétes terítő."
"Nem akarok nektek jót, bár ha boldogok lesztek, az különösebben nem zavar. / Később talán lehet szó többről is, / de szomszédos földjeink fölé írni egy ország nevét egyelőre ne jelentsen többet, / mint a túlélők ünnepi vacsoráján összetolt asztalokat / lefedni egyetlen hatalmas terítővel." (Az első vacsora)

Az utolsó sorok kicsengése, a "később talán lehet szó többről is", az "egyelőre" az egész kötetnek egy teleologikus, kvázi-terapikus vektort ad, mintha azt akarná jelenteni: az itteni szövegek mind ezt a célt szolgálták. Míg Az elkövetők terítője potenciális gyilkosság titkát fedte el, Az első vacsoráé már egy felvállalt, felmutatott név, egyfajta beilleszkedés, betagozódás aktusa. A terítő pecsétesből hatalmas lett, megnőtt és megtisztult. Mi történhetett a két terítés között?

A kötet négy cilkusából a három  "merülős" mellé,  harmadik helyre egy idézetet címéül választó negyedik kerül:
"Csönd, ünnepségek, / ez ijeszti meg legjobban az embereket."
A mottók és idézetek egyébként forrásmegjelölés nélkül szerepelnek, csak a könyv végén áll egy felsorolás. Ez a gesztus amellett, hogy erősebben integrálja a vendégszövegeket, aktivizálja is az olvasót, aki ha kíváncsi a forrás pontos helyére, kénytelen utánanézni, a feldolgozás így interaktívvá lesz.

A "Csönd, ünnepségek..."-ciklus tehát a családi emlékezet és az elmúlás témáját járja körül: a legtöbb vers temetések leírásából, azokra való visszaemlékezésekből dolgozik, miközben folyamatos értelmezési háborút folytat a transzcendenssel: nem akar lemondani róla, de megragadni is képtelen, ez a dinamika erős, feszültségteli mondatokban ölt testet:
"próbálod elképzelni, / a domború sírokban fekszik anyád. / Egy férfi nézheti így a terhes nő hasát." és  "az összes élő elhagyott, / és hiába gyászolnál, / alvást színlel előtted minden halott." (Örökbefogadott halott)
"Istennel foglalkozni neked csak olyan, / mintha végigolvasnál egy hirdetést, / amiről már letépték az összes telefonszámot" (temetése)

A könyv szerteágazó, széles spektrumot láttató szövegei, távoli képzettársításai mind egyetlen versben futnak össze, amit személy szerint a kötet legerőteljesebb versének érzek, és amely mintha minden további szöveggel valamilyen motivikus, intertextuális vagy asszociatív kapcsolatban állna. Ez az Anna című vers.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Tengerlakó - mint a legtöbb első kötet - tétje az identitás megfogalmazhatósága, körülrajzolhatósága, egyfajta öndefiníció keresése. Ennek kérdései az én-tudat két sarokkövén, a testen és a néven keresztül fogalmazódnak meg. És itt elkerülhetetlen a test női megtapasztalására való rákérdezés: ha egy test magába foglal egy másik testet, az megnyitja-e, átrendezi-e az én megtapasztalásának határait?

Az Anna az abortuszról beszél, és ezen a tragikusan női tapasztalaton keresztül az identitás határait keresi. A szöveg több ponton hoz fel és értelmez újra a kötet más pontjain már meglévő motívumokat.

"Azt mondják, mindenkinek jobb lesz így." A mások T/3 hatalmi pozícióból történő agressziója már felbukkant a kötet legelső versében is, ahol "négy férfi" jelenik meg, akiknek "tétlen ereje útjába pont ő került", vagy az Ikerterhesség című vers Bábkészítője, aki "már megcsinálta, / kézbe vette szerveit". A legerősebben mégis a közvetlenül ez előtt álló Döntés előtt kötődik ehhez a vershez. Ez tulajdonképpen az Anna első sorának hypertextjeként is olvasható: a nő teste és benne egy másik test alárendelt a férfi döntésének, aki "azt sem venné észre, hogy / ezek nem kérések. / Kényszerleszállást végző imák." A nőiség mint stigmatizált lét a Légzésgyakorlat című rövid versben talán még erősebben van jelen: a melltartó okozta csíkok, "mint az elítélt rabruhája" Pilinszkyt idézik. Az elítélt fegyenc-léte itt is egzisztenciális alaptapasztalat, de jelen esetben ennek apropóját a testet rabruhaként stigmatizáló csíkok, a nőiesség társadalmi elvárásokba való bepréselése adja.

"Ebben a kórházi ingben is / biztosan meghalt már valaki". A kórház motívumához a halált rendeli több vers is, leglátványosabban talán A Látogatók : "az általatok hozott virág, / talán nem is vizet, hanem a véremet szívja fel a vázából..."

"Mint egy másik felét magába fordító zokni, növekszik lassan a hasa."  Ez a bizarr hasonlat az Örökbe fogadott halott című verset hozza játékba, ahol a sírhant hasonlatává lesz a terhes has:
"Domború sírban fekszik anyád. / Egy férfi nézheti így a terhes nő hasát.", egyszersmind utóbbi versben az anya sírja és a terhesség képeinek egymás mellé helyezése groteszk szimmetriában áll az Anna történéseivel, ahol a terhességet nem a szülés, hanem a halál követi, az élet ívét rövidre zárva.

"Fénymásolt papírról vágják le így a felesleges, / fehéren maradt részeket." A papír motívuma előhozza a másik fő hívószót, a nevet, sőt, azáltal, hogy a papír a test metaforájává válik, annak fő tulajdonsága a név hordozása lesz. A Tengerlakó több verse is dolgozik a név anyagiságával, láthatóan rákattan egy-egy motívumra, szőttest sző belőle:
"összecsukható / szimmetrikus szavak / mint például anya vagy apa" (a lezárható dolgok szimmetriája). Ez a motívum tér vissza felerősödve az Anna című szövegben: "Gyászkoszorúként dobod utána / ezt a két végénél összehajló nevet."

De míg előbbi versben a szimmetria kényszeres-extatikus esztétikája dolgoztatja a szöveget, utóbbiban zárómotívuma lesz egy abortusz-tematikájú versnek, ahol az elnevezés aktusa egy gyászfolyamat zárlataként működik, a helyiérték felerősíti ezt a motívumot, visszahatva és újraenergetizálva az előbbi verset is. Ráadásul felidézi az Anna név feltűnő formai hasonulását a szülők megnevezésével (anya, apa), s ez újra visszavisz minket ahhoz a fent említett bizarr kapcsolathoz, amely a veszteség élményén keresztül az elvesztett gyereket az elvesztett szülőkhöz köti. Ritka teljesítmény egy primer szinten ennyire nehéz témát ekkora intellektuális kifinomultsággal megírni.

Az Anna ugyanakkor újabb jelentést adhat a Tengerlakó címnek is, hiszen az lehet akár a sós vízben lakó magzat is, ezt a Hang asszony egyik sora is megtámogatja: "Kint a tenger magzatvíz-meleg".

Az abortusz testközpontú elbeszélése egyszersmind a kortárs líra más szerzőihez is kapcsolja Izsó Zitát, legkézenfekvőbb Borbély Szilárd A testhez című kötetét megemlíteni, amelyben a költő az abortusz, a nemi erőszak és a holokauszt elbeszéléseit emeli a költészetébe.

A Tengerlakó tehát olyan témához nyúl, olyan női tapasztalásokról beszél, amihez nehéz érvényes nyelvet találni, és abból olyan sokrétű jelentéshálót produkál, aminek a vizsgálatához kevés is egy ilyen cikk terjedelme. Mindez egy első kötetben figyelemreméltó teljesítmény, ráadásul debütálásával rögtön a kortárs költészet egyik legerőteljesebb vonulatához kapcsolódik produktív módon. Mindemellett Izsó egy percig sem lesz Borbély-epigon, nála a testről szóló narratíva nem a felmutatás aktusára koncentrálódik, hanem személyességgel átitatott, értelmezett és reflektált történetté áll össze. Minél mélyebbre merül, annál erősebb esztétikai felhajtóerő lép életbe.

Ugyanakkor a fent taglalt erősségek mellett is van néhány, az olvasást zavaró tényező, amiről egy ilyen szerethető könyv esetében igazságtalan lenne hallgatni. A központozás és a kis- és nagybetűk használata teljesen következetlen: sok versben a cím nagybetűs, és a mondatok is teljesen szabályosak és vannak teljesen kisbetűs, minden központozást nélkülözős szövegek: (ismeretlen katona sírja, közelharc pl.) Aztán vannak ugyanilyen versek, de már nagybetűs címmel. Kisbetűs vers, de központos: (növésben) kisbetűs cím, de a vers szabályos mondatokból: építkezés spanyolban. Természetesen a költészet a szabad telgondolások terepe, és lehet, hogy minden vers megköveteli a maga szabályait, de egy kötetben ez rendetlenségnek és következetlenségnek hat. Arra ösztökélt, hogy lázasan keressek benne valamilyen mögöttes rendszert, de nem találtam semmi ilyesmit.
A szövegek jól szerkesztettek, személyesek és élők, de néha megbicsaklik a nyelv - ha ezt jóindulattal nézzük, mondhatjuk, hogy itt nincs önjáró versgépezet, kiüresedett profizmus, Izsó Zita minden versben mindent újrakezd. De akkor is: burjánzik a sok 'csak', 'pedig', 'vagy' "de ennek ellenére". Nyilván tudatos döntés eredményeképp, de az élőbeszéd-szerűség kedvéért ilyen könnyű kézzel odadobni a tömörséget nem biztos, hogy erény (például a Frissen mázolt és a Kiindulási pont című szövegekben nagyon zavaró).

Mindezekkel a hibákkal vagy következetlenségekkel együtt a Tengerlakó figyelmet érdemlően kiemelkedik a kortárs versdömpingből, néhány nagyon erős vers elviszi a hátán, és ha a szertelen, ihletett képalkotás a jövőben egy fegyelmezettebb, tömörebb nyelvnél is megmarad, van okunk bizakodni.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Molnár Illés --


További írások a rovatból

irodalom

A türelmi időszakon túl A türelmi időszakon túl
Beszélgetés a Műút megújulásáról
irodalom

Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet Hazugság és valóság, valóság és művészet, művészet és élet
Kritikaírással foglalkoztak az ELTE Press Műhely sorozat második rendezvényén
irodalom

A Liget Sárkányai A Liget Sárkányai
Helyzetjel
irodalom

Először az irodalom, aztán az élet Először az irodalom, aztán az élet
Változatok irodalomkritikára – Károlyi Csaba előadása

Más művészeti ágakról

Ridley Scott: A Gucci-ház
színház

Ön most Budapestet hallgatja Ön most Budapestet hallgatja
A Jurányi Ház Színház a város kísérleti előadás-sorozatáról
színház

A Desiré Fesztiválról – Szabadka, harmadik nap A Desiré Fesztiválról – Szabadka, harmadik nap
Desiré Central Station 2021 – The History and You


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés