Korán kezdődött a Műfordító Tábor első reggele, a hirtelen érkezett heves vihartól űzve a könyvek és szótárak begyűjtése után hamar egy borkimérésben találtuk magunkat, ahol szakértő módon megkóstoltuk a különböző színű és fajtájú egri borokat. A versenyt a száraz Rajnai Olaszrizling nyerte, amelytől az utolsó cseppig meg is fosztottuk a kedves eladóhölgyet. Miután a felettébb barátságos és segítőkész taxisunk megörökítette a feltöltött csomagtartót, immáron könyvvel és borral felfegyverkezve folytattuk utunkat a hegyek közé.

A vártnál hamarabb érkeztünk a tábor helyszínére, megpihentünk a teraszon, és ekkor szívtuk be először Nagykovácsi friss levegőjét és magával ragadó atmoszféráját. A hangulatot még inkább elmélyítette, hogy L. Varga Péter az esti vendég, Bodor Ádám könyvéből olvasott fel, Reet pedig már a jövő évi program tervezését vette fel, amiben könnyen el is merültünk fahéjas almás teát szürcsölgetve, miközben izgatottan vártuk az idei tábor vendégeit.

A műfordítók, akik Európa különböző pontjairól érkeztek, lassan megtöltötték az üres szálló szobáit. Volt, aki Velencéből, Krakkóból, Grazból utazott ide, más hozzánk hasonlóan Budapestről, ahol ösztöndíjjal tanul, műfordítóként dolgozik, így a Balassi Intézet hallgatóit is üdvözölhettük. Hamarosan össze is gyűlt a társaság, hogy megkezdjék a munkát, amelyben együtt fognak részt venni egy teljes héten keresztül.

Ebben az évben a reggeli szemináriumokat Imreh András vezeti, így ő volt, aki megnyitotta az idei tábort. Első alkalommal egy fordítás szempontjából igen érdekes, emellett mókás szöveget választott, Nagy Lajos Képtelen természetrajzából Az elefántot. A hallgató-fordítók bravúrosan megoldották első közös feladatukat: mindenki választott magának egy állatot, majd az így összegyűjtött egyedekből kellett megalkotniuk csoportonként egy-egy "öszvért". Az így keletkezett furcsa lényeket részletesen bemutatták és jellemezték is, ennek során hangzott el a következő mondat, amely megragadt az emlékezetemben: "Desszertként lidércfényt eszik, majd hosszan emészt." Az olvasó képzeletére bízom, hogy kitalálja, milyen állatról is lehetett szó. E bemelegítés után kezdtek neki Az elefánt angol, német, lengyel, horvát, szlovák, szerb, észt és olasz változatának megalkotásába.
 

Munka közben közösen megvitatták a felmerülő problémákat, mint például a nyelvi játékok, szólások vagy hangutánzó szavak fordíthatósága. Ezek közül a legizgalmasabb az "elefánt" szerep értelmezése és átültetése volt: hogyan lehet lefordítani egy olyan nyelvi utalást, amely a célnyelvben hiányzik, és ezért nem léphet fel asszociációként? Míg a magyar nyelvben a felesleges harmadik szerepére utalhat az elefánt, addig más nyelvekben e szerep leírására más kifejezéseket használnak, végül "elefánt a porcelánboltban" képzete merült fel lehetséges közös pontként, amely segíthet a fordításban, mivel ehhez hasonló kifejezés majdnem minden nyelvben előfordul.
 

A szeminárium után Nádasdy Ádám tartott előadást, amelybe mindannyiunkat bevont. Egy olyan érdekes és aktuális nyelvi jelenséget mutatott be, amely még nem szerepel az akadémiai nyelvtanban: az "izmosodó premodifikációkról" és a vonatkozó mellékmondatok használatában zajló változásokról beszélt. A jelenség közös vizsgálata során szóba kerültek a nyelvi változás, a nyelvhelyesség, a stilisztikai érték kérdései is. Mindezeket a problémákat pedig saját fordításán szemléltette, miközben beavatott minket műhelytitkaiba. Az első nap hivatalos programjának zárásaként Dánél Mona beszélgetett Bodor Ádámmal, az eseményre a Balassi Intézet műfordító csoportjának további tagjai is kilátogattak, akik közül néhányan a tábor korábbi résztvevői is voltak egyben, így az egész csoportot magunk között üdvözölhettük.



A beszélgetést mi is kíváncsian vártuk, és valóban nem kellett csalatkoznunk e várakozásunkban. Mona elsősorban a Sinistra körzetről és a nemrég megjelent Verhovina madarairól kérdezte az írót, a regény helyszínére vonatkozó kérdéseken keresztül személyes és konkrét információkat tudtunk meg, s egyben az alkotás folyamatába is bepillantást nyerhettünk.

Dánél Mona a fikció és realitás viszonyát problematizálta úgy, hogy rámutatott azok lehetséges érintkezéseire. Térképekkel lepte meg az írót, melyek segítségével megosztotta felfedezését, miszerint Budapesten létezik egy Verhovina elnevezésű utca, amely ráadásul a Jablonka útra merőleges. Ez a különös párhuzam Bodor Ádámot is megdöbbentette: "az ember addig mesterkedik, míg kitalálja a valóságot!" – jegyezte meg a térkép láttán, "milyen izgalmas, ahogy a fiktív tér megtalálja a referenciáját, s ahogy a neveket mindig kötjük valahová". Bár hangsúlyozta, hogy a Verhovina név kitalált, ahogyan a benne előforduló más nevek is. Bodor a  kérdésre: hogyan ad nevet az alakjainak, azt válaszolta, hogy alapvető fontossággal bír egy irodalmi alkotásban a név, amennyiben az emberalakhoz szorosan hozzátartozik, nemcsak jelentésében, asszociációiban, de mindenekelőtt hangzásában is. A szónak számára látványa és akusztikája van, amelyet nagyon nehéz átfordítani egy másik nyelvre.

E tekintetben és általában a műfordítás szempontjából is nagyon izgalmas volt az a kérdés, hogy milyen nyelven beszélnek a regénybeli szereplők, ahogy Bodor erre adott válasza is, amely először röviden annyi volt, hogy "nem tudom". Természetesen bővebben is kifejtette, miért nem merült fel benne, hogy tisztázza ezt a kérdést: "talán kifejezetten zavarba ejtő lett volna, ha nyelvileg lokalizáljuk, elég annyit tudni, hogy nem magyarul". Mona a mű lehetséges értelmezéseiről, metaforikus elemeiről próbálta faggatni az írót, aki azonban visszautasította ezt a felkérést azzal az indoklással, hogy ő nem szokott ilyesmin tűnődni, mivel alapvetően történetekben gondolkodik. A metaforikus elemekről általában utólag szerez tudomást, ha rávezetik. Ő inkább óvakodik a metaforikusságtól, de örömmel fogadja az olvasók értelmezéseit. Érdeklődéssel hallgatta Mona interpretációját is, miszerint a regény egy olyan időtlenségben létező képzeletbeli tájon játszódik, ahol a kultúrák egymást váltják. Ez az értelmezés sajátos hangsúlyt kapott a műfordító tábor közegében, hiszen a szöveg is elképzelhető egy olyan fiktív tájként, amely fordításaiban különböző kultúráknak ad helyet.



A beszélgetés kötetlen formában folytatódott a teraszon kellemes borozás keretében. Bodor Ádámmal Claudia, a román fordító beszélgetett hosszabban anyanyelvén, majd a Balassi Intézetes csoporttal és Monával készült közös fénykép. Az intenzív, intellektuális élményekben gazdag nap megalapozta az este hangulatát, hiszen beszédtémák sokaságával látott el minket. A társaság így nagyon hamar élénk beszélgetésekben mélyült el.

A JAK rendezvényeit az NKA Márai Programja támogatja