Fonyó Gergely: Nagyon jó. Felébredtem reggel, az mindig önmagában jó érzés, amire a többi már csak bónusz. Utána elmentünk a Japán-Magyar Baráti Társaság ünnepélyére, nagyon kellemes volt, és jó volt látni a japán és a magyar zászlót egymás mellett. Majd átsiettünk a vetítésre, ami az itt tartózkodásunk fő eseménye, és hál’ istennek ez is nagyon jól sikerült, úgyhogy elmondhatjuk, hogy egy sikeres nap áll mögöttünk. Ráadásul már régóta szerettem volna Tokióba jönni, úgyhogy most egy régi álom teljesült.

PRAE.HU: Ott voltál a vetítésen, ott ültél mellettem, most hányadszorra láttad a filmet?

Fonyó Gergely: Nem számoltam össze, de nagyon sokadszorra. Magamtól talán már nem is nézném meg, de mindig foglalnak helyet nekem is a nézőtéren, úgyhogy udvariatlanság lenne távol maradni. Ez nem baj, mert szeretem látni a közönség reakcióját. És ilyenkor persze az ember szembesül azzal is, mi az, amit ma már másképp csinálna a filmben, és amit most már nem lehet kijavítani.
 

 
Fonyó Gergely

PRAE.HU: A Made in Hunagriát most először láthatta a japán közönség, milyennek érezted a reakciójukat?

Fonyó Gergely: A vetítés előtt felkészítettek, hogy a japánok nem fejezik ki magukat túl hevesen, és hogy ezen majd ne lepődjek meg. Úgyhogy én ezzel a tudattal ültem be a filmre. Mivel már pár napja itt vagyok Japánban, én magam is látom, hogy az itteniek mennyire kontrollálják az érzelmeiket. Szóval a film alatt is sokkal visszafogottabban viselkedtek, mint más országokban, de azért persze akadtak részek, ahol nevettek, ami nagyon jó érzés volt. Aztán a vetítés utáni beszélgetésből is úgy tűnt, hogy tetszett nekik a film, van iránta érdeklődés.

PRAE.HU: A reakció mértékén kívül éreztél különbséget abban, hogy a japánok konkrétan mire reagálnak másként? Például egyes poénok itt kimaradnak, másokon jobban nevetnek?

Fonyó Gergely: Már több mint harminc helyen voltam ezzel a filmmel, és mindig végignéztem a közönséggel. Vannak fix pontok, amin mindenhol nevetnek. Ilyen például Bigali nagy jelenete az NDK-s lányokkal, a kubai cukornádültetvényen tartandó kommunista gyűlésről szóló dalukkal, aminek a végén ott állnak egy szál bugyiban. És ekkor betoppannak a főelvtársék. Ezen a ponton mindig nagy a nevetés. Vagy amikor a film elején Miki kér egy mangós vanília shake-et. Ezt én soha nem éreztem olyan nagy poénnak, de ezen is mindenhol nevetnek.




Talán a cseh közönség tűnt a leglelkesebbnek eddig, jól értették a film humorát. De akárhova megyünk, mindenhol kirajzolódik egy jellegzetes tendencia, hogy mi az, amit szeretnek a filmben, mely részeket tartják humorosnak. Amikor Bigali azt mondja, hogy a "2-es számú gépjárműjavító zenekara," ezen jót nevetnek a volt keleti blokk országaiban, de például egyáltalán nem nevettek Montrealban vagy Chicagóban vagy itt, Japánban, mert nem tudják, hogy ez akkor egy állami, a kommunisták által üzemeltetett zenekar volt. Tehát ilyen különbségek előfordulnak, de ennek ellenére mindenhol nagyon szerették a filmet, és tudtak azonosulni a történettel. Az nem probléma, hogy nem tudnak sokat Magyarországról, nem tudják, hogy a hatvanas években milyen rendszer működött, mert a sztori önmagában is megáll a lábán.

Neményi Ádám: Én ismételten végigizgultam a filmet amiatt, hogy hogy jönnek be a poénok, de mivel engem is felkészítettek a helyi viszonyokra, úgy gondoltam, semmi nem gond, úgyis a végén csattan az ostor. Amikor Gergő filmjét – vagy inkább a mi filmünket – nézzük, az olyan, mintha a saját gyerekünket néznénk. Mint amikor a gyerek kint van a színpadon, a szülő pedig a közönség soraiban izgul, drukkol neki. És ha az ember századszorra üli végig a filmet, akkor is izgul, mert mi ugyanazok vagyunk, de a közönség mindig változik. Szóval izgalmas volt a dolog, és a végén valóban csattant az ostor, mert kirobbanó taps fogadta a Made in Hungariát. És ahogy hallom, az sem mindennapos, hogy szombat délután egy európai filmfesztivál előadására ilyen sokan eljöjjenek. Úgyhogy, azt hiszem, most ismételten gratulálhatunk a rendező úrnak.

 

 

Fonyó Gergely: Most már elég messze kerültünk a film készítésétől, de visszagondolva, rengeteg nehézséget oldottunk meg. Sok probléma merült fel időközben, míg végre a bemutatón nagy siker lehetett. Azóta már három év eltelt.

Neményi Ádám: Amikor elkezdtük készíteni a filmet, nagyon sokáig castingoltunk, hosszasan kerestük a szereplőket. Hál’ istennek a József Attila Színháztól megkaptuk a próbatermet erre a célra. Nagyon sok színészt és színésznőt néztünk meg. Amikor Szabó Kimmel Tamást megtaláltuk, én nem éreztem meg azonnal, hogy ő a legjobb erre a szerepre, mert akkor bennem még egy másik Miki-kép élt. De Gergő ragaszkodott hozzá, és igaza lett, mert tényleg telitalálatnak bizonyult. Ezt én előre nem láttam, ehhez kell a rendezői megérzés. Úgyhogy a film sikerében nagy szerepe van Tamásnak is, akit Gergő választott.

PRAE.HU: Mennyiben voltatok hűek a korábbi színházi előadáshoz? Hogy tudtátok a színházi előadást filmre adaptálni?

Fonyó Gergely: Látszólag könnyen, de valójában elég nehéz feladat volt átültetni a történetet színpadról filmvászonra. A színházi előadásban még több karakter és mellékszál szerepelt, de miközben írtuk át a sztorit színházról filmre, rájöttünk, hogy a másfél-kétórás filmidő nem bírja el azt a mennyiségű történést, ami egy színházi előadásban nem probléma. Fájt a szívünk, mert kénytelenek voltunk nagyon jó dolgokat kihagyni, mivel a film alapvetően más dramaturgiára épül, mint a színházi előadás. A filmben kell, hogy legyen egy főszereplő, és a sztorinak kell, hogy legyen egy íve. A színházi előadásban ez máshogy történik. Ott is van ugyan egy főszereplő, de ott a jelenetek sorozatban követték egymást, és nem volt arra szükség, hogy legyen egy egyedüli húzó ív. A színház sokkal jobban elbírja a több szálon futó cselekményt, a több karaktert. A film az más, főleg, ha egy zenés filmről van szó. Nagyon fontos volt, hogy a sztori pörögjön, így nem kerülhettek bele azok a mellékszálak, amik a színházban jól működtek. Az adaptálás tehát nehéz folyamat volt, mi magunk sem számítottunk erre. A forgatókönyvet is a színdarab írója, Tasnádi István jegyzi.

PRAE.HU: A történetben Miki figurája Fenyő Miklós mása. Vannak mások is a szereplők között, akik valós személyekhez köthetőek?

Fonyó Gergely: Ez úgy kezdődött, hogy amikor Tasi (Tasnádi István – szerk.) megírta a darabot, akkor Fenyő Miki elmesélte neki életének ezt a szakaszát, úgyhogy a történetben szereplő figurák élő személyeken alapulnak. A nevük persze más, Tasi összevont karaktereket, hozzáadott, elvett epizódokat, de megtörtént események és személyek alapján, a fikció belekeverésével jött létre ez a történet. Volt egy ellenlábas Röné-figura, volt Miki szerelme, Vera, voltak a haverok...

Neményi Ádám: Fenyő Miki sokat mesélt Tasinak. Tasi mindig vitte a kis magnóját, és ha jól tudom, bő negyven órányi hanganyag jött össze. Tasi ebből állította össze a történetet még a színházi előadáshoz. Majd a filmnél az író, a rendező és a dramaturg elvonult egy alkotótáborba a Balaton mellé, és ott írták meg a forgatókönyvet.

PRAE.HU: Kuroszaváék is így csinálták annó…

Neményi Ádám: Igen, és ők is elég sikeresek lettek. Szóval ott, a Balatonnál találtak ki sok új epizódot is, ami a színdarabban még nem szerepelt. Ilyen például a pofonos jelenet, amikor Miki Röné helyett Verát üti meg, aztán az ütéstől ájult Vera egyből dalra fakad. Máig se tudjuk, hogy Miki életében történt-e ilyen.

Fonyó Gergely: Amint levonultunk a Balatonra, egyből elbújt a nap, befelhősödött, esni kezdett, és végig esett, amíg ott voltunk. Amikor eljöttünk, megint kisütött a nap. Ez nagyon jót tett, mert így rá voltunk kényszerítve, hogy semmi mást ne tudjunk csinálni, csak írni. Amúgy is meg akartuk írni a forgatókönyvet, de mintha az égiek is ezt szerették volna.

PRAE.HU: A takarékbetétkönyv ötlete hogyan született?

Neményi Ádám: A Takarékbank volt a film egyik fő szponzora, és a fő szponzornak kell reklámfelületet adni. Ügyesen ki kellett találni, hogyan olvasszuk bele úgy a történetbe, hogy ne legyen kirívó.

PRAE.HU: Nagyon sok filmes utalás látható a Made in Hungariában. A legerősebb talán a Megáll az idő hatása, de eszünkbe juthat A tanú is.

Fonyó Gergely: A Megáll az idő egy direkt utalás volt, Tasnádi István is és én is nagyon szeretjük, az egyik kedvenc filmünk. Bereményi Géza is így került a filmbe, nagy megtiszteltetés volt, hogy Géza elvállalta a nagy pártfunkcionárius szerepét. Aztán az egyik lányt Szukics Magdának hívják...

PRAE.HU: És Röné úgy ugrik ki az ablakon, mint Pierre, valamint Znamenák István is feltűnik a film elején...

Fonyó Gergely: A tanút is nagyon szeretem, de az nem volt tudatos, nem is tudom, mire gondolsz konkrétan.

PRAE.HU: Nekem akkor jutott eszembe, amikor Bereményi Géza mondja a film végén, hogy "ez a mi rock and rollunk." Az volt az érzésem, mint a magyar narancsnál. Kicsit savanyúbb, de a miénk.

Fonyó Gergely: Igen, valóban, teljesen így van.

PRAE.HU: Esetleg más filmek is hatással voltak rád?

Fonyó Gergely: Nagyon szeretem a cseh filmeket, és talán sikerült egy kicsit azt a stílust és humort becsempészni a Made in Hungariába, ami ezeket jellemzi. Főleg a régi cseh filmekre gondolok, de az újak is ilyenek. Különösen Forman alkotásait szeretem nagyon. Egyébként volt egy másik film, ami nagyon tetszett, a La Bamba című. Egy amerikai film, ami Ritchie Valensről szól. Ebben is van egy főszereplő és egy bátyfigura, aki olyan, mint Röné. Nagyon tetszett ez a felállás, és sokat tanulmányoztam is, hogy a La Bambában hogyan oldják meg a kettejük közti konfliktust. Mert nehéz volt lezárni a sztorit, eldönteni, hogy mi legyen a két konkuráló karakterrel a történet végére. Nyilván Mikinek kellett nyerni, mert ő a főszereplő, de nagyon fontos, hogy Röné is kapjon valamit. Őt is kárpótolni kellett, de tudomásul kellett venni, hogy Miki az, aki győztesen tud kikerülni, és ő lesz sikeres, Röné zenei karrierje pedig zsákutcába kerül. A La Bambában is nagyon érdekesen oldották meg annak az ábrázolását, hogy a testvérpárból az öcsben kvázi kódolva volt: ő ki tud törni, és sztár lesz. Ugyan a La Bambában meghal a film végén, de mégis az öcs lett sikeres, a bátynak pedig, aki egy sokkal erőszakosabb, dominánsabb figura, megrekedt az élete.

Neményi Ádám: Még azt megjegyezném, hogy gyakorlatilag évtizedek óta nem készült Magyarországon zenés film. Az István, a királynak 1983-ban én is résztvevője voltam, aztán a Csinibaba már egy más stílust képviselt. Szóval nagyon nehéz volt közvetlen alapok és tapasztalatok nélkül belőni a filmet. De úgy tűnik, sikerült megtalálni azt az egyensúlyt, azt a középutat, amitől ez a film szórakoztató lett. Benne vannak a legjobb zenék, a sztori is visz előre. Ennek köszönhető, hogy 250 000 nézővel az év legnézettebb magyar filmje lett, és a DVD-ből is nagyon sok kelt el. A film zenéjét az EMI adta ki CD-n, és abból is sokat eladtak.

PRAE.HU: Tervezitek a film forgalmazását Japánban?

Neményi Ádám: Természetesen szeretnénk forgalmazni itt is. Erre a filmfesztiválra elkészült a film japán felirata is, ezzel nyilván könnyebb lesz tárgyalni akár televízió-csatornákkal, akár mozikkal. Ezen kívül a Neoton történetéből is szeretnénk filmet készíteni, akik amúgy a 80-as években népszerűek voltak Japánban.

Tokió, 2012. május 25.

 

EU Film Days
További vetítés: június 14.

A képeket Mátrai Titanilla készítette.