bezár
 

220VOLT

2012. 07. 09.
Rock 'n' Más '57 – Vámosi János vs Elvis Presley
... és megállt az idő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sanyi bácsi belecsapott, és leadta a nosztalgiablokkot, amiben a maga kapkodó-ironikus stílusában mindig elénekelte a Megáll az időt is, azon a jó mátrai borok ízét hordozó reszelős hangján.
Az ’57-ben született sláger címe ma, így 55 év múltán, időközben Gothár Péter azonos címet viselő '81-es kultfilmjének összes jelentésrétegével gazdagítva egy rövid, lakonikus kijelentéssel leszúrta a forradalomra következő korszak lényegét: Megáll az idő. Épp ahogy a másik remek korrajzi film, Timár Péter '97-es groteszkje, a Csinibaba körzeti ÁVH-sa, Simon bá’ vágyja: De jó volna, ha nem történne semmi még vagy negyven évig! – amire az ő Arankája így vigasztalja a több-mint-tömbházmestert: Nyugodj meg, apus, nem is fog. A dal Vámosi énekelte változata a szabadságharcos év után három esztendővel majd felhangzik a kádári konszolidáció szellemét erősítendő elindított rádiós szappanoperában, A Szabó családban is. Vámosi énekstílusa tökéletesen illik ahhoz az elképzeléshez, amilyennek a Kádár-rezsim vezetői óhajtották volna kiépíteni rendszerüket: bebetonozottan stabil világ, amiben megállt az idő. Nem tudni, kihallotta-e mindezt a dalból a megtorlás (első) évét nyögő Magyarország. De annyi biztos, hogy mire ’66-ban, a forradalom 10. évfordulóján megjelenik Vámosi legsikeresebb LP-jének címadójaként, addigra akkor is kilúgozódott volna belőle minden politikai konnotáció, ha lett volna benne valaha. Tipikus Vámosi-sláger lett belőle, olyan, mint az előadó összes többi dala: karakter nélküli, szenvedély nélküli, illedelmesen unalmas, konszolidált szalon-nóta. A Mátra vendéglő Sanyi bácsija kellett hozzá, hogy izgalmas, kétértelmű politikai karikatúra legyen belőle. Sanyi bácsi kultfigura volt még a '80-as években is a budai második nyilvánosságban: az Attila úti kis kockásabroszosban minden éjszaka az jelezte a fájrontot, amikor előbb az erdélyi himnusznak kinevezett kuplé, majd a villanyoltó Rákóczi induló felcsendült az öreg nem túl jól hangolt bárzongoráján. De törzsközönsége – élükön e sorok írójával – azt szerette a legjobban, ha Sanyi bácsi belecsapott, és leadta a nosztalgiablokkot, amiben a maga kapkodó-ironikus stílusában mindig elénekelte a Megáll az időt is, azon a jó mátrai borok ízét hordozó reszelős hangján. Nem csoda, ha még Gothár is a Sanyi bácsi interpretációjából adott be egy részletet korszakábrázoló nagy filmjében.
 

Nem ez a János állította meg, de megállt 
 
MEGÁLL AZ IDŐ
Zene: Bágya András
Szöveg: László Endre, G. Dénes György
Előadó: Vámosi János, Budapest
 
Megáll az idő, az égen néma álló csillagok 
A Földön csak te vagy és én vagyok, 
Hallgatsz és hallgatok, 
Szerelmes szó sem csendül. 
 
Megáll az idő, ha rád talál az ajkam lángolón, 
A végtelenben járunk álmodón, 
Minden más elmúló, 
Csak ez az emlék el nem száll. 
 
Csókokra ébredünk, ami volt messze tűnt 
Itt van a perc, ami több mint az évek. 
Csak együtt élhetünk, örök az életünk 
S míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz. 
 
És megáll az idő, az égen néma álló csillagok 
A Földön csak te vagy és én vagyok, 
Hallgatsz és hallgatok, 
Szerelmes szó sem csendül már. 
 
Csókokra ébredünk, ami volt messze tűnt 
Itt van a perc, ami több mint az évek. 
Csak együtt élhetünk, örök az életünk 
S míg tart ez a perc, s te lágyan ölelsz. 
 
És megállt az idő…
 

 
A Király 1957. január 6-án az Ed Sullivan Show-ban ezzel a spirituáléval gyászolta el a magyar forradalmat, amivel mintegy 30-35 millió néző figyelmét sikerült felhívnia a kivérzett hazánk megsegítésére szervezett segélycsomagküldő kampányára.  
 

...és így lett a Királyból ötvenöt év múltán a budapesti Elvis Presley tér névadója 

PEACE IN THE VALLEY 
Zene és szöveg: Thomas A. Dorsey
Előadó: Elvis Presley, New York, CBS TV, Ed Sullivan Show
 
Well, I'm tired and so weary
But I must go along
Till the lord will come and call, call me away, oh yeah
Well the morning's so bright
And the Lamb is the light
And the night, night is as black as the sea, oh yes
(alt lyric: 'and the night, night is as fair as the day, oh yes')
 
(There will be peace in the valley for me, some day)
There will be peace in the valley for me, oh Lord I pray
(There'll be no sadness, no sorrow, my Lord,
no trouble, trouble I see)
There will be peace in the valley for me
 
Well the bear will be gentle
And the wolf will be tame
And the lion shall lay down, down by the lamb, oh yes
And the beasts from the wild
Shall be led by a child
And I'll be changed, changed from this creature that I am, oh yes
 
(There will be peace in the valley for me, some day)
There will be peace in the valley for me, oh Lord I pray
(There'll be no sadness, no sorrow, oh my Lordy, no trouble, trouble I see)
There will be peace in the valley for me, [for me]
nyomtat

Szerzők

-- Falcsik Mari --


További írások a rovatból

220VOLT

Hét emlék (életrajzi töredékek)
220VOLT

Röhögés > A hatujjú ember (életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés