A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem esetében Sámson Kinga kiemeli, hogy az este folyamán bemutatott projektekhez hasonló nagy volumenű diplomamunkákhoz nem feltétlen elegendő az annak elkészítésére szánt egy szemeszter, mindannak ellenére sem, hogy a hallgatóknak már az utolsó félévet megelőzően elő kell készíteniük a kutatásukat. A meghívottak ezt alá is támasztják. A Brave New Axis elkészítéséhez a három diák másféléves aktív munkája kellett. A Hotel Interim, bár nem csoportmunka eredménye, és tíz hónap alatt készült el, Andreas beköltözése a megreformálni kívánt épületbe egy olyan léptékű elköteleződés eredménye, amelynek kivitelezését az időkorláton túl számtalan kérdést felvet. Többek között annak a problematikáját, hogy miképpen lehet rugalmasnak lenni a témaválasztást és annak a kivitelezését illetően, hiszen a BME esetében végeredményképp egy olyan konkrét épülettervet kell reprezentálni, amely megfelel a bírálók által megkövetelt szigorú kritériumrendszernek. Ahogy ezt az eljárást korábban szintén megtapasztalt moderátor is kifejezi, az egyetemi évek során elsajátított ismeretanyag magas szintű, részletgazdag megtestesítése mindamellett, hogy színvonalas munkákat követel,

el is veszi (vagy legalábbis megnehezíti) annak a lehetőségét, hogy a hallgató városi léptékben gondolkozzon, és az adaptív újrahasznosítás kérdésével is érdemben foglalkozzon.

Kinga kiemeli, hogy a magas elvárások mellett a hallgatókkal való személyes konzultációk mennyisége is korlátozza az utópisztikusabb megoldások kivitelezését.

A BME tanmenete másképp szerveződik évi 200-250 (vagy még több) új hallgató mellett, mint mondjuk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem esetében, ahol Bence beszámolója alapján is a kreativitás egyik feltétele a bensőséges légkör, amely az ottani 24 fős osztályok esetében adott. A hatékonyság mibenléte számok és a módszerek összehasonlítása ellenére sem konkretizálható. Kinga mindamellett, hogy nem hisz az építészeti grafikák elkészítésének teljeskörű taníthatóságában, a tudás interiorizációját elősegítő kiváltságként tekint a Hauszmann-díj-ra. Az Építészmérnöki Kar legrangosabb belső diplomadíját minden évben hat frissen diplomázott hallgató nyerheti el. Az egyetem adjunktusa továbbá fontosnak tartja, hogy bevett tanmenetet kiegészítik olyan szabadon választható tantárgyak, amelyek mentén a diákok könnyebben felfedezhetik, hogy melyik részterületben való elmélyedés elégítené ki leginkább az ő kíváncsiságukat. Az oktatók szerepe is kulcsfontosságúvá válik ezen a ponton, jóllehet a hallgatók felfedezőkedve nélkül tárgytalanná válik a hatékonyság kérdése.

Az eltérő intézményi struktúrák ellenére a lehetőség adott. Kinga például kulcsfontosságúnak tartja a diplomamunkát megelőző kisebb projektekben való részvétel alternatíváját. A különböző tanszékek TDK-stúdiói gyakran kapcsolódnak be valós intézményi helyszínek, jelen esetben például a Szkéné Színház terének újragondolásába. A színházzal való együttműködés során a hallgatók is részt vehetnek egyes készülő színházi produkciók téri elemeinek, díszlet- és látványvilágának megtervezésében, amelynek tapasztalatai beleépülhetnek a későbbi diplomamunka anyagába.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanmenetébe Dobos Bence óraadó és egykori diák adott betekintést. A MOME sajátosságaként emeli ki a már említett kis létszámú működés adta családias légkör mellett az egyetem kreatívabb, művészibb megoldások felé hajló elképzelését. A szemléletmódot Sarah Robinson Architecture is a Verb (Az építészet egy ige) című kötetének gondolatrendszerén keresztül szemléltette. A könyv egy metaforán keresztül mutatja be az építészet dinamikus rendszerét, amelyben a tárgy ágensként szerepel. Ezesetben egy ablak passzív objektumként való rendeltetése mellett a környezetére mért hatásaként is tényezővé válik. Egy lehetőséggé, amely összekapcsolja a kinti és a benti világ tapasztalatát. Tehát a MOME fontos szempontnak tartja a tervezés során, hogy az egyetemi évek alatt készített munkákon megjelenjen az emberi tapasztat lenyomata. Ez elvárásként hordozza magában az egyszeri és megismételhetetlen szubjektum kifejezésére való képességét is.

Annak érdekében, hogy szaktudás elsajátításán túl a hallgatók személye is megfogalmazhatóvá váljon, az oktatás elengedhetetlen részét képezi az egymásra való fokozott odafigyelés.

Bence a professzionalitás fontosságát párhuzamba állítja az általuk kínált oktatás sajátos attitűdjével, amelynek során a diákok „nemcsak jó építészekké, hanem jobb emberré is válhatnak”. Andreas diplomatervezési alkotófolyamatára visszautalva emelte ki, hogy a MOME hallgatói szakdolgozatkészítést szintén az elméleti keretrendszer kialakításával kezdik. A teoretikus részt a megtervezett objektum megvalósítása egészíti ki, ami lehet egy bútor, vagy akár egy installáció is, a lényeg, hogy mindenképp saját kezűleg legyen elkészítve. A vizsgamunka harmadik és egyben záró aktusa az épületterv és a dizájn létrehozása. Bence kiemelte, hogy az elmúlt öt év alkotásainak egyik fő szervezőelve volt az adaptív újrahasznosítás kérdése. A kézművesség megbecsülésének jele az egyetem által meghirdetett anyagközpontú workshopok, ahol a fém, a fa, a kerámia és az üveg megmunkálása intenzív tanfolyamok formájában jelenik meg a klasszikus egyetemi oktatás mellett.

„Van egy teóriám, miszerint az adaptív újrahasznosítás során az építészet kollázzsá válik. Ekkor az úgynevezett posztmodern építészet találkozik az épület korábban kialakított, jellegében eltérő elemeivel, és azt gondolom, hogy ez hatással van a grafikai dizájnra, megváltoztatja azt. Az épületek mozaik jellegűvé válása lehet az eredménye annak, hogy a grafikai dizájn is mindjobban magán hordozza a kollázs karakterét” – osztja meg a hallgatósággal a MOME oktatója.

Bence Kingára reflektálva emeli ki, hogy bár az egyetem struktúrája nemrégiben megváltozott, de a MOME esetében is elmondható, hogy az intézmény házon belüli díjak kiosztásával is igyekezett motiválni a diplomamunka előtt álló hallgatókat. Mind a négy intézetnek (design, építészeti, média, elméleti) megvolt a maga díjazási rendszere, amely során az adott szemeszter projektjei hitelesíthették érvényességüket. A Brave New Axis esetét tükrözve emelte ki Bence, hogy bár náluk sem jellemző a záródolgozatok csapatmunkaként értelmezése, ő korábban (szintén MOME hallgatóként) megpróbálkozott ezzel. Több, mint tíz évvel ezelőtt feleségével közösen készítették el diplomamunkájukat (és azóta is boldog házasságban élnek). Kiemeli, hogy az értékelést nagyban megnehezíti, ha valaki ezt az utat választja, hiszen oktatóként nehéz felmérni az egyéni erőfeszítés mértékét. Mindazonáltal Bence mindenkit arra biztat, hogy merjenek bátran kísérletezni, mivel az egyéni perspektívák előmozdítása elengedhetetlen az egyén és a közösségek hosszútávú fejlődése érdekében.

A beszélgetés folyamán Bence számtalanszor hangsúlyozza, hogy a létszám-minimalizálásnak jelentős szerepe van a MOME esetében, ugyanis ennek köszönhetően jön létre az a családias légkör, amelynek bizalmi terében a diákok könnyebben találhatják meg az önazonossághoz vezető saját útjukat. Mindeközben Andreas Bencét megszólítva felveti annak a kérdését, hogy vajon mennyire befolyásolja az egyéni arculat jellegét a közösség, amelynek az 5-6 évnyi együttműködése révén kollektíven kialakul egy sajátos megközelítése. Az autentikusság viszonylagossága érdekes kérdéseket vet fel, amelynek megvitatására nem elegendő az a pár percnyi kitérő, amelyet a kerekasztal-beszélgetés ennek a megvitatására adhatott. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy az alkotást elkerülhetetlenül alakítják az alkotót ért környezeti hatások, ahogy magát a közösséget is formálja résztvevőinek egyéni hangja.

Andreas a beszélgetés során elhangzott különféle megközelítések, oktatási módszerek kapcsán elengedhetetlennek tartja annak a fontosságát, hogy

a hallgatók az intézménykritika helyett inkább próbálják meg az adott oktatási struktúra előnyeit elsajátítva, az egyetem által kínált egyéb lehetőségeken keresztül megismerni azt, ami számukra a későbbiekben a követendő minta lehet.

Véleménye saját tapasztalatok útján formálódott meg, hiszen a művészet irányú megközelítését számtalan gyakorlati ismeret elsajátítása előzte meg.

„Portói tanulmányaim során például egy addig számomra ismeretlen, kifejezetten szabályozott struktúrát tapasztalhattam meg, ahol az elképzeléseimről kizárólag az építészeten keresztül tudtam kommunikálni. A hallgatók számára egy meghatározott kifejezésmód volt adott, ami elől nem lehetett kitérni kiskapukon keresztül. Ezen az egyetemen így teremtettek egyenlőséget. A sokféle, nagyon eltérő tapasztalataim mellett izgalmasnak találtam, hogy a különböző intézményrendszerek hogyan reagálnak a vizuálisan mindinkább fékezhetetlenül túláradó mindennapokra. Jelen esetben úgy, hogy mindenféle sallangot mellőzve kizárólag a tárgyi tudásra koncentráltak. A bécsi oktatás ehhez képest elképesztően vibráló volt. Ott találkoztam azzal a jelenséggel, hogy az építészek csupán a játékosság kedvéért szándékosan diszkomfortot teremtenek.

A nagyon eltérő benyomások összessége mellett tudom azt mondani, hogy az én célommá kizárólagosan a hitelesség megtartása vált, az, hogy mindenféle körülmények közepette hű maradjak a projektemhez.” – osztotta meg Andreas.

Marcos a saját tanulmányai kapcsán azt figyelte meg, hogy mindig van egy aktuális trend, ami 10-15 évenként változik, és amit az adott divat generációja követ a diplomamunkák elkészítése során. Elmondása szerint a projektek jelentős része olyan mértékben hordozza magán az adott hullám sajátosságait, hogy a kivitelezés évének mellőzésével is hozzávetőlegesen meghatározható, hogy mikor készült a terv. A jelenséget figyelembe véve a Brave New Axis csapata a jelenlegi kortüneteket a megszokott értelemben mellőzte, és az aktuálisat a korábbiakkal párbeszédbe illesztve adott válaszreakciót. Kezdetben formailag konzervatívabb megközelítést alkalmaztak. Marcus elmondása szerint azonban ez a letisztult, tökéletesre csiszolt terv nem illett Athén voltaképpen energikus és kissé a koszosság élményét keltő felfokozott közhangulatához.

Ekkor döntöttek úgy, hogy a szigorú kereteket lebontva elkezdik élvezni a munka folyamatát, aminek hatására az anyag önmagát kezdte el alakítani.

Klaniczay János az este konklúziójaként azt a következtetést vonta le, hogy megéri eltérni a megszokott sémáktól, hiszen sokszor ezek a fiktív projektek tudják csak párbeszédbe hozni az aktuális, rendszerszintű problémákat. A paradigmaváltó megmozdulások árnyoldala, hogy ezek a tervek többnyire megrekednek az elgondolás szintjén. Ezért fontos, hogy párbeszéd alakuljon ki, hiszen, még ha konkrétan nem is valósul meg az adott munka, az emberek és a szakma megközelítésére gyakorolt hatása pótolhatatlan. EUmies Awards Young Talent díja ezen a ponton válik a folyamat nélkülözhetetlen elemévé. Az elismerés visszaigazolja az értékmegőrzés fontosságát, és kibillenti a centrumból profitorientált szemlélet kizárólagosságát. János elgondolása, amely kifejezi a szakemberek és a fogyasztók kölcsönhatását párhuzamba hozható Bence tanárként megélt tapasztalataival. A MOME oktatója a beszélgetés végén kiemelte, hogy ő legalább annyit tanul a diákok grafikáiból, mint amennyi tudásanyagot ő lehetőség szerint átad nekik.

Az est zárásaképpen a moderátor személyes élményen keresztül szemléltette a tömegoktatásban többnyire kivitelezhetetlen, mégis elemi fontosságú személyes bevonódás fontosságát. A KÉK közreműködésének is köszönhető, hogy az AHA Budapest program mintaprojektjeként 26 rászoruló család juthat lakhatáshoz. Egy közel két évtizede üresen álló szakközépiskolát alakítanak át szociális bérlakásokká ezzel modellálva, hogy miképpen lehetne a közjó figyelembevételével reaktiválni a használaton kívüli középületeket. A lakhatási szegénység megelőzése nemcsak a kérdésben közvetlenül érintettekre van hatással, hanem a társadalmi sérülékenység csökkenése minden ember hogylétét össztársadalmi szinten befolyásolja.

Itt olvasható a tudósítás első része. 

Fotó: FUGA Facebook