„Ha megkérdeznéd, hogy vagyok, / nem jutna eszembe semmi sem. / Csak hogy milyen gyorsan eltelnek / az évszakok, egymásra rakódnak, / akár a mélyben a kőzetrétegek” – a Melyik évtized című vers sorai jól felvezették a beszélgetés első szakaszát. Nem véletlenül ezt választotta a moderátor az első felolvasáshoz. Az eltelt idő a kötet megjelenése kapcsán is megkerülhetetlen volt, a vers pedig már előrevetített valamit a később szóba kerülő témákból.

Miért most törted meg ezt a hallgatást? – hangzott a kérdés. A válaszban szó esett fáradtságról, kérdőjelekről és útkeresésről.

„Én ügyvédként dolgozom, ha nem kifejezetten az irodalomból, a költészetből élsz meg, akkor ez rá tud telepedni olyan módon a hétköznapokra, hogy az alkotást visszaszorítja” – fogalmazott Bende Tamás.

Elmondta azt is, hogy egy közeg visszásságainak felismerése felvetheti a kivonulás gondolatát. Részéről a távolságtartás tudatos volt, de ez sem feltétlenül szól örökre. Közben is érhet egy téma, és történhet valami, ami újabb erőt ad. Bende számára ilyen volt a Füst Milán-díj. „Jól visszalöktetek a pályára” – mondta a szerző. Egy ilyen szakmai elismerés után úgy érezte, nem engedheti meg magának, hogy ne írjon verset. A hallgatás tehát nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki láthatatlanná válik az irodalmi szakma számára. Érdekes, miből születnek az elhatározások – hogy írunk, hogy jelen leszünk, hogy nem hallgatunk tovább. Ahogyan Bende fogalmazott, költőnek lenni lényegében elhatározás kérdése is. Az irodalmi közélet memóriája nem feltétlenül rövid, egy díj pedig képes lehet visszavezetni az alkotáshoz. Ha ott van a batyu a hátunkon, akkor tulajdonképpen csak rá kell lépnünk az útra.

A visszatérés mellett az is szóba került, milyen költői nyelven szeretne megszólalni a szerző, és mennyire igazodik a kortárs irodalom irányaihoz. „Én azt döntöttem el, hogy tulajdonképpen nem akarok senkit követni, nem akarok valakihez költői nyelvben hasonulni. Vannak saját ötleteim, nyelvi megoldásaim, amiket tudok működtetni” – fejtette ki Bende. A saját hang keresése így a visszatérésnek is fontos része lett.  

A bemutató során a szerző többször is felolvasott. A versek magukhoz húztak egy-egy témát, ami aztán ott maradt a levegőben. Így került elő a politika is. Mi hozta be az alkotói látókörébe?

Bende arról beszélt, hogy hatással van rá a társadalmi berendezkedés, a politikai rendszer, amelyben élünk, és a globális folyamatok is.

A politikát itt tágabb értelemben, a közös ügyeink felől közelítette meg. Amikor megtörténik valami, amiről korábban azt gondoltuk, hogy nem történhet meg, ráadásul ennyire közel kerül hozzánk, nehéz elvonatkoztatni tőle.

Az Ukrajnában zajló háborúról szólva hiányolta, hogy a téma nem kap elég figyelmet a kortárs magyar irodalomban. Azt is hozzátette, hogy ennek bizonyára több oka van.

„Ezekben a témákban nem az érdekel, hogy egy politikai témát kapjak fel, és arról írjak, hanem azt érzem, hogy az emberi szenvedés az, ami végtelen módon megvisel, és hogy itt nem a politikai szándék érdekel, hanem hogy mi van azokkal, akiknek az akaratán kívül történnek meg ezek az események” – mondta a szerző.

Ehhez kapcsolódott a részvétlenség kérdése is. Hogyan viszonyulunk azokhoz, akiknek az akaratukon kívül fordul fel az életük? Meddig marad távoli hír mások szenvedése, és mikor kezd személyesen is érinteni bennünket? Bende szavaiból az rajzolódott ki, hogy ezekhez a történetekhez az elszenvedőik felől közelít. A beszélgetés politikát érintő részében is az irodalom maradt a középpontban – hogyan lehet mások kiszolgáltatottságáról verset írni, és ebből valamit az olvasó számára is átélhetővé tenni.

A részvétlenség így az együttérzés hiányaként vált megragadhatóvá, a versek pedig éppen ennek a távolságnak az úgymond csökkentésére adhatnak lehetőséget.

A moderátor ezután arra kérdezett rá, hogy a sajtón keresztül megismert történetek és az így átélt élmények hogyan válnak alkotói anyaggá. Bende elmondta, hogy a kötetben olyan szövegek is szerepelnek, amelyek nem személyes élményből, hanem mások helyzetének mély átérzéséből születtek. „Ezek a szövegek nem aktuálpolitikáról szólnak, hanem valamilyen világvégét detektálnak” – vetette fel Tóth Ramóna Mirtill. A hírekből megismert események a versekben másfajta figyelmet kaphatnak. Ami mellett egyébként továbblapoznánk, annál itt talán hosszabban időzünk el.

„A természet egy olyan anyag, amivel te mindig dolgozol” – fogalmazott a moderátor. A szülőföld és a természet kapcsolata is megjelenik a versekben. Vannak visszatérő helyszínek, vágyott terek, köztük a gyerekkor tájai, amelyek valamilyen módon nyugalmat adnak a beszélőnek. Ezekhez a helyekhez emlékek és korábbi önmagunk tapasztalatai is hozzátartoznak.

A visszatérés így azt a kérdést is felveti, hogy mit találunk meg abból, amit magunk mögött hagytunk. „Én mindig városi embernek gondoltam magam, viszont, ha a természetben vagyok, egy másik tudatállapotba kerülök” – mondta Bende.

A természet felől jutott el a beszélgetés a kötet borítójához, amelyet Fillér Máté készített. Ökolíra-logó lenne? – merült fel. Ember és természet egyaránt jelen van rajta, ahogyan az időbeliség, a kapcsolatok és a pusztítás is. Ez utóbbi a kötet utolsó ciklusában, különösen a záróversben is megjelenik, az alapokhoz való visszatéréssel együtt. A természet tehát nyugalmat adhat, de a pusztulás lehetőségét is magában hordozza. Ettől a versek ismerős tájai sem maradnak teljesen háborítatlanok. Bende jókedélyű embernek tartja magát, bár elmondása szerint ebben is sok munka van. A megrendülés és az elégikus hang ettől még ugyanúgy jelen van a költészetében. A beszélgetés egyik érdekes pontja éppen az volt, hogyan férnek meg ezek egymás mellett. Míg az első kötet lírai énje bolyong, keresi magát, felejteni akar, de nem tud, az új kötetben megérkezik, békére talál, feloldódik. A körülötte lévő világ marad nyugtalanító. „Én azért is vagyok jókedélyű, mert megelégedett vagyok” – mondta a szerző. A személyes megérkezés így sem zárja ki azt, hogy valaki érzékeny maradjon mindarra, ami körülötte történik.

A beszélgetés végén Isten hiánya is felmerült. A versek világát a természet szabályai irányítják, Isten helyén pedig más megnevezések állnak. Bende Tamás szerint ugyanakkor a transzcendens nem hiányzik, csak nagyon rejtve van. Nem mindegy tehát, hogy kételkedésről vagy a kérdés kerüléséről beszélünk.

„Lehet, hogy a jövőbeli vizsgálódásom tárgya ez lehetne” – mondta.

A visszatérés így nem jelentett lezárást – a beszélgetés végén is maradt valami, aminek a következő versekben lehet majd utánajárni. Hazafelé az aláírt kötet mellett talán ezeket a nyitva maradt kérdéseket is magunkkal visszük. Meg néhány kimondott gondolatot, amit ettől kezdve már nehéz nem a versekhez társítani.

Fejléckép: Kardos Dániel, a Kalligram Facebook-oldala
További képek: A szerző saját fotóival