bezár
 

irodalom

2012. 08. 22.
Beszélj hozzá
Linn Ullmann: Stella zuhan
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beszélj hozzá 2008-ban megjelent legutóbbi, Áldott gyermek című művéhez hasonlóan Linn Ullmann szövegvilágának hidegsége, idegensége mögött egy összetett és titokzatos mitikus háló feszül a Stella zuhan című regényben, mely az emberi viszonyokat egyszerre teszi nagyon személyessé és tágítja ki az archetípusok világába.
A rémmesék izgalma ez, ahol kéz a kézben jelenik meg vágy és rettegés az olvasóban. A hétköznapi tragédia, miszerint egy feleség és kétgyermekes anya lezuhan a tetőről, miközben a férje vele van, lehetne egyszerű detektívregény szüzséje. Azonban Ullmann ezt apropónak használja fel ahhoz, hogy a titokfejtés örömében és a világ rétegződésének szintjeiben elmerülhessen. Nincs válasz, öngyilkos lett-e Stella, vagy Martin nevű férje lökte-e le, hiszen nem ez a kérdés. Sokkal inkább az azt megelőző folyamat, a kapcsolatok mögött feszülő feszültségháló, a boldogtalanság.

Különös, de mégsem szomorú a regény kicsengése. Ez valószínűleg abból a gyászmunkából fakad, ami a regény szövegét is alkotja. A néhány videofelvételt leszámítva kihallgatásszerű monológokból áll a regény, Stellán kívül megszólal a három tanú, a férj, Martin, Alex, Stella idős, Stellába szerelmes barátja, Amanda, Stella korábbi kapcsolatából született kamaszlánya és Corinne, a nyomozó. A megszólalások során egyre világosabbá válnak történések, adatok, jelenségek, egyre fontosabb szereplők vallanak, a nyomolvasás izgalmát Ullmann végig fenntartja. Úgy adagolja az információkat, hogy az olvasó örömmel ismeri fel az összefüggéseket, például, hogy halálának három tanúja nem más, mint Stella életének meghatározó három személye, illetve, hogy minden több szinten értelmezhető. Az összefüggésekből kirajzolódó hálót író és olvasó együtt feszíti ki, hogy a végén mindenki maga adjon választ. Vagyis nincs egy kizárólagos megoldás, Ullmann megengedő, ha akarjuk, Martin taszíthatott Stellán, de az is lehet, hogy egyszerűen megbillent az oslói háztetőn."Ha jól illesztjük össze őket, megértjük az egyes részek közötti összefüggést, és ezáltal egyfajta alapvető tudás birtokába kerülünk – hogy mi ez a tudás, ezt már elfelejtettem" – mondja Alex a kőkorsódarabokról, de akár a regényről is mondhatná. Pláne, hogy a köveket testmetaforaként használja, és a halott nő teste, illetve annak emléke a regény gerincét adja. Mit jelent szépnek lenni, nem elélvezni, tetvesnek lenni, véres orgazmust élni át, nagy átható tekintettel nézni a világra. A test mennyiben megbocsátható hibákat hordoz, hogyan tesz jelentéktelenné egy temetést a vízhólyagtól sajgó láb.

Viszonylagosságában érzékelünk mindent.  Nem véletlenül említettem azt a bizonyos hálót: minden mindennel összefügg, a mű elején megjelenő avokádószínű kanapé sorsszerű kellék lesz ebben a házasságban. A sorsszerűség egyértelmű sajátosság, már-már tragédiákra emlékeztető a regény szerkezete és világa: mind motívumait, mind jellemeit tekintve. Olyan hősökkel van dolgunk, akikbe kódolva van végzetük, Martin Penelope okozta csalódása után azt a szabályt hozza, hogy minden nővel lefekszik, aki megveszi az avokádózöld kanapét, így találkozik Stellával, de bármennyire szeretné, nem tud kiteljesedni az apaszerepben, fojtja a házasélet. Alex boldogtalan házasságban él egy életen át, titok lengi körül, hogy milyen szexuális zavarral küzd, ami miatt nem kívánja feleségét – Gerdnek, nem meglepő, szeretője lesz. Egyetlen vágya Alexnek a halál, a sors fintora, hogy végig kell néznie, ahogy Stella meghal, pedig a maga módján rajongásig szerelmes a nőbe, máskor pedig Alice nevű lányát látja benne. A sorstragédia generációs kérdés, Ullmann párhuzamot teremt Martin és nagyapja között, Harriet nagymama pontosan látja a kapcsolatot: "ne legyél olyan ostoba, mint a nagyapád, ábrándokat kergetve megszökött innen". Ugyanis a nagypapa kedvenc szórakozása lett a végzete: szenvedélye, hogy sínekre feküdjön, és épp váltani készül, elhagyni Harrietet, amikor kettétöri életét a vonat. A kettétörés is hangsúlyossá válik, a szereplőknek gyakran meg kell feszülniük, ketté kell törniük, ugyanaz válik pokollá, ami korábban a legnagyobb boldogságot adta. Képek szintjén: az ablakra aggatott fekete kendőn keresztül egyszerre látnak gyermekét ölelő anyát vagy éppen fenyegető rémeket.

Egy videofelvétellel indul a regény, mely során Stellának és férjének a biztosítótársaság számára kell rögzíteni értékeiket. Tárgyak felől, drámai szerkesztésű szöveggel indít Ullmann, ahol Martin olyan részleteket emel ki, mint Stella burgundivörösre festett lábkörmei "a legszebb skandináv lábfejen". Ez a lábfej nem ér földet a regény során, ennek nem ér lába nyomába senki. A kezdő párbeszéd feszültsége jelzi, hogy Martin hajlamos mindent elviccelni, mert a házaspár szokása a játék, amivel nem lenne baj, de Stella valamit közölni akar. Erre a titokra a végén derül fény, azonban a regény fontos metaforájává válik a történetekből fakadó elhallgatás és a csönd.



A hasbeszélő, valahai bábkészítő nyomozó, Corinne indítja el a regény misztériumjátékszerűségét, példázatos történetekkel bővül a nyomozás dossziéja, s mindezt a cirkusz és a vidámpark jelentésrétegeivel, az óriáskerék szimbolikájával affelé tolja, hogy itt minden tárgynak jelentőséget lehet tulajdonítani, hogy Ullmann egy másik regiszterben az életet allegóriaként, s ezáltal a zuhanást is gondolja el. Az óriáskerék különben egyfajta boldogságmetafora: Alex óriáskerékre akarja felvinni Stellát, azt mondja: "pedig a boldogság létezik, dúdolás óriáskeréken". Később pedig: "Az óriáskeréken nem az a legszörnyűbb, hogy gyorsan száguld körbe-körbe – rettenetesen lassan jár -, hanem hogy mikorra a legmagasabb ponton járunk, a kerék mintha megállna, és az ember nem tudja, elindul-e valaha." Martin is erre akarja mostohalányát, Amandát rábeszélni, hogy kompenzálja a közös gyerek, Bi iránti viszolygását, de Amanda óriáskerék helyett végül hullámvasútra száll. Mind-mind továbbgondolható képek, de elég csak az álomkerék és az ócskavas szembeállításokat kiemelnünk.

A kamaszlánnyal a temetésre indulva találkozunk, Amanda az, "akit szeretni kell", és akit mostohaapaként Martin bűntudatból, pótlékként szeret, hiszen Stellával közös gyermeküket, Bit szörnyetegnek látja, éjszakákon át gyötri, ahogy megerőszakolja a saját lányát. Amandának titkai vannak, ami természetes korából adódóan, de az ő monológjai a legtitokzatosabbak, olyannyira, hogy a mesebeli szörnyet hajlamos lennék Martinnal azonosítani, és akkor a regénynek létezik egy "pedofil Martin"-olvasata is. Mert Amanda szeretői, Ecc, Pecc, Kimehetsz, Martin mondata, miszerint "hagyd magadon a köntöst", a lány mellének, szépségének és nőiségének gyakori emlegetése, hogy Stella halála után azonnal el akar szökni a mostohaapától - ebben a baljós, titokzatos világ ilyen förtelmeket is felvillant.

Hosszú előkészítés után találkozunk Stellával. Addigra Axeltől tudjuk meg róla a legtöbbet: Martin belezavarodik a bókba: Stella "nem éppen szép", hanem a "szebbnél szebb", az idős barát a nő "mozgásából fakadó szépségét" emeli ki, később is a nő változékonysága a szexepilje. Ha ezt kitágítjuk a könyv egészére, Stella folyamatos zuhanása épp ezt a szépséget mutatja, hogy nem a nő halála, csöndje érdekli, hanem a szépségét akarja megjeleníteni változékonyságában Linn Ullmann, s melyet a sok elbeszélői hang teremt meg, férj, barát, lány, tanú - mind Stella szépségének tükrei. Alex révén alakja összemosódik Alex lányával, akit a férfi az oltár elől menekít ki, azonmód, fehér ruhában, a násznépből rabolja el, ezt a megmentő szerepet érezhetően boldogan vállalná magára Stellával kapcsolatban is. Stella személye nemcsak így mosódik el, hanem a szerelem, Martin révén is: "testestül-lelkestül Martiné vagyok", minden vágya, hogy a Martinnal való szeretkezés során, ahogy szokta, elveszítse a józan eszét. Alex ezt nem is érti, ő csak tárgyak, pillanatok foglya, majd a tükörbe nézés fokozza ezt a személyek szerinti felszámolódást: először Stella oldódik fel Martin arcában az üvegre nézve "a férfi arcában a saját arcát ismerte fel", majd Alex látja Stella arcát a tükörben a sajátja helyett. Ráadásul az auschwitzi haláltáborok foglyai is megjelennek egy párhuzam erejéig. Stella Alexet saját kiszolgáltatottságára, esendőségére emlékezteti, ahogy rá nem jellemző módon szenvedélyesen megragadja Stella kezét. Ügyetlen, merev, vénséges vén emberré válik a mozdulat során, aki egy láncot nem képes zavarában bekapcsolni Stella nyakán.

Amikor Martin bejelenti, hogy elhagyja a családot, Stella megbetegszik. Meggyógyultam, de a "vérem lassabban áramlik az ereimben, és szagokat sem érzek többé", mondja, vagyis a világot másképp éli meg, nem érzékeli teljes valójában. Ennek előszele az a némaság, amit még saját leszbikus anyjától, Edithtől örökölt, a nő ugyanis arra vágyik, olyan legyen, mint egy fa. Ullmann többször kiemeli, hogy Edith gyomra néma, vagyis nem emészt, csak gyűlnek benne az emésztetlen anyagok, majd halálában egy hatalmas szellentéssel válik emberivé, és utána rögtön valóban mozdulatlan fává. Ez a nő nem viseli el az érintést, Stella megölelné, de hideg elutasítást kap, nem véletlen az sem, hogy gyerekkorában foltos, pecsétes lepedőit, ruhadarabjait apjával titokban mosták ki. Csak a mama meg ne tudja.

Ullmann korábban is bebizonyította nagyszerűségét, hogy mesterien sejteti az emberi kapcsolatok poklait. Tárgyilagos és szenvtelen, kimért mondatokkal és a gondosan felfűzött, egymást erősítő szimbólumrendszerrel teremti meg ezt a hálózatos rendszert. Egy boldogtalan házasság és egy haláleset felfejtését szálazhatjuk, ahol a feleség végre dönt: szétmorzsolja a Martintól kapott fogamzásgátlót, majd felteszi a kérdéseit: "Rendjén van-e, hogy Bi soha nem sír? …Rendjén van-e, hogy a padláson egy vízvezeték-szerelő lakik… Rendjén van-e, hogy mikor meglátogatlak, és az előszobai aranyozott tükörben nézem magam, a te arcodat látom? Rendjén van-e, hogy Martin meg én soha nem alszunk? Rendjén van-e hogy az erdőben egy gyerekszívvel táplálkozó szörny lakik?"

A válasz egy fantomfélelem, akit Poppel úrnak neveznek el, de ez az úr olykor nő, olykor férfi, attól függően, hogy melyikük nézi a fekete kendő foltját. És olykor maga Bi, akit kakukkfiókának érez Stella is, holott szerelmük gyümölcse. Tehát az a rettegés, az a bizonytalanság, ami felemészti kettejük kapcsolatát. Amit a három tanú, macbeth-i boszorkányokként, süketen, némán, vakon úgy érzékelnek, eldönthetetlen: ők ketten kapaszkodtak vagy tusakodtak azon a háztetőn. A zuhanásban azonban mindannyian biztosak. És a zuhanásban ott a remény, a némaság lehetséges felszámolása: Stella és Martin megfogant gyermeke. Őt szólítja meg a zárómonológban Stella, amint zuhan, "Mikor elvesztettem lábam alól a talajt, és zuhanni kezdtem a föld felé, hosszú karommal átöleltem a hasam, és azt mondtam magamban: te meg én repülünk." Születendő gyerekéhez beszél, visszatekint életére, megjelenik a fa-életű Edith, és az általa okozott nyugtalanság, és Stella végre szembenéz azzal, ő bizony soha nem lesz olyan test, ami nem hagy nyomot. "De máshogy történt: vérezni kezdtem, teli szájjal nevettem." Miközben soha nem csapódik bele a földbe, azt tervezi, nevet ad nemsokára. Szépen kitartott két másodperc egy regényben, Ullmann megint nagyot, katartikusat alkotott.
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csobánka Zsuzsa --


További írások a rovatból

irodalom

Elveszett fiúk Elveszett fiúk
Ben Lerner: Az iskola Topekában - 21. Század Kiadó
Tallér Edina: Lány a város felett című könyvének bemutatója
irodalom

A kislányunk arca A kislányunk arca
Mécs Anna novellája a Prae folyóirat spekulatív fikció témájú lapszámából

Más művészeti ágakról

színház

Kinek szól a taps? Kinek szól a taps?
III. Richárd Gyulán
Bakony Alexa: Tobi színei
színház

Ennél hangosabban nem lehet kiáltani Ennél hangosabban nem lehet kiáltani
A Mefisztó bemutatója az Átriumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés