Hogy az egyre inkább műfaji pályára álló ügynökfilm a thriller (pl. A vizsga) és a melodráma (pl. Rózyczka) útját járja be, az egyáltalán nem meglepő: a drámaként jegyzett origópont, A mások élete is ebből a két tradícióból merít. Míg a karaktereknél nagyobb sorsformáló erőket mozgató melodráma a rendszernek való kiszolgáltatottságot és az elnyomás mechanizmusába beletörő lelkek érzelmi viharát rajzolja meg, addig a "senki nem az, akinek látszik" típusú thriller-narratíva, amely egyben megfigyelő és megfigyelt viszonyát is modellálja, a rendszer működését képezi le. Cserhalmi Sára filmjében az ügynökfilmek e két domináns vonulata művészfilmes, néhol a román újhullámra emlékeztető tradícióba csomagolva jelenik meg – csírájában, de megvan benne a szerelmi háromszög történet, illetve teljesen kibontottan a besúgott-besúgó viszony felcserélhetősége is. A kérdés csak az, mit kezd ezzel az elsőfilmes rendezőnő jelenkori környezetben?

Mikor Czettl Andor (Cserhalmi György) irodalomtörténész és ELTE-tanár besétál az irattárba, kikéri aktáit, és felfedezi, hogy egyik legközelebbi barátja, Pásztor János (Derzsi János) évtizedeken keresztül jelentett róla, úgy érzi: morális kötelessége tisztázó-leleplező cikket publikálnia. Mivel János sem előtte, sem utána nem hajlandó kommunikálni a besúgottal, Andor elkezdi követni egykori barátját: hosszú snitteken látjuk, ahogy a pesti értelmiségi az onkológiára igyekvő, halálos rákban szenvedő János mögött bujdos, lapul és kémkedik, mint egy rossz III/III-as ügynök. A film középtájékán a Kádár-rendszer kegyetlen abszurdja helyett a 2000-es évek szomorú abszurdját villantja fel Cserhalmi Sára: ez az a pont, ahol a filmre jellemző hangnemváltások helyett inkább keveredik a hangütés. Mint az ügynökthrillerekben, besúgó és besúgott szerepe felcserélődik, de itt már nem azért, mert a rendszer saját törvényeiből fakadóan minden bábúját kihasználta és lecserélte, és a megfigyelőt is megfigyelte (ld. A vizsga). A Drága besúgott barátaim inkább morálisan súlyozza a helyzetet: a TV-interjúban János azt vágja Andor szemébe, hogy az ő tettét senki nem kényszerítette ki. Hogy János védekezik, az csak természetes, hogy felszabadultnak érzi magát, az már inkább meglepő lélektani fordulat – a besúgó ellentmondásos élethelyzete domborodik ki, miszerint ő soha nem élhette meg a közös kalandokat, beszélgetéseket, élményeket, mert csak egy megfigyelő, egy poloska volt a falon.

Érdekes alapgondolat, érdekes film készülhetett volna belőle, de a Drága besúgott barátaim nem a múltban, hanem a jelenben játszódik – a jelenről megfogalmazott mondanivalója viszont nem szánt elég mélyen. Azt még meg lehetne bocsájtani, hogy irodalmias nagymonológokban közli mondandóját a film (elvileg, ugye, irodalmárokról van szó), ám a drámai csúcspontnak tekinthető leleplezés-kipakolás-önvallomás jelenetfüzér után (és előtt is) kiszámíthatóan kanyarognak a lélektani utak. Mivel a történetben Jánost "szimbolikus büntetés", gégerák sújtja, így egyértelműen sorjáznak az elkövetkező állomások a kommunikációképtelenségtől kezdve a kölcsönös bűntudaton keresztül az elmúlásig és megbékélésig. Ahelyett, hogy a karakterek újabb gondolatokat fogalmaznának meg magukban, a leleplezés érzelmi drámájával vannak elfoglalva, csendben szenvednek, egészen addig, míg elfogadják ballépéseiket, tetteiket és a következményeket. Akárhogy is nézzük, a Drága besúgott barátaim A mások élete megbékélés-hangulatát tükrözi, olyannyira, hogy János TV-monológját csak a magnószalagra mondott önvallomásával ellensúlyozza – a jelenkori történet (morális) vesztese így inkább Andor lesz (talán nem véletlen, hogy a film egy releváns pontján saját nevét mondja be Jánosé helyett).

Hogy a Drága besúgott barátaim végeredményben nem tudja kicsikarni azt az érzelmi hatást, ami az alapgondolatban ott rejlett, arról nem is a történet homályos pontjai (a két főszereplőt összekötő, és amúgy Andornak az iratokat kiadó Anna figurájáról nem tudunk meg szinte semmit), hanem a két főszereplő nem elég részletesen árnyalt karakterportréja tehet. A film pedig ahelyett, hogy mélyebb bepillantást engedne kettőjük életébe, múltjába, gondolataiba, inkább kortárs korrajzot skiccel fel. A szerkesztőségben (egy régi kollégát kirúgnak) és a kocsmában (János poligám, fél-alkesz fiatalokkal beszélget) játszódó jelenetek, igaz, életközegükbe helyezik a karaktereket, viszont csak azt mutatják meg: a kortárs valóság sem rózsásabb, a morális felelőtlenség, a kommunikáció hiánya, az elárulás ugyanúgy jelen van a rendszerváltás utáni indennapokban is, csak talán egy jóval banálisabb formában. Hasonlóképp, a film humoros kiszólásai lehetnek találóak (különösen a film eleji "anekdota" Gyula bácsiról, aki azért kéri ki aktáit, mert nem emlékszik már, jelentett-e vagy sem), de nem szervesülnek az elbeszélésbe, vagy csak laza széljegyzetként bukkannak fel a fináléban (mint a homoerotikus manírokkal bíró tartótiszt figurája).

A Drága besúgott barátaim végeredményben újdonságot csak elvétve mond, a jelenkorba helyezett történet humoros hangneme viszont eddig nem látott színnek számít az ügynökfilmek palettáján. Kár, hogy ennek nagyobb része geg, és csak kisebb hányada a kevert abszurd. Azt a keveset viszont, amit beígér, teljesíti a Drága besúgott barátaim, és távolságtartó, a karakterek kommunikációképtelenségét és magányát hangsúlyozó kompozíciókban követi le egy különös barátság nem túl fordulatos történetét. Annyi biztos: Az ügynökök a paradicsomba mennek borzalma után legalább jó útra terelődött a hazai besúgó-film, és most már három filmünk van a témában (Apacsok, A vizsga, Drága besúgott barátaim), amik ha nem is tökéletesek, de legalább érdemes róluk beszélni.
 

Drága besúgott barátaim

Színes, magyar filmdráma, 90 perc, 2012

Rendező és forgatókönyvíró: Cserhalmi Sára

Dialógus: Paizs Miklós, Cserhalmi György

Operatőr: Reich Dániel, Divinyi Gábor

Szereplők: Derzsi János (Pásztor János), Cserhalmi György (Czettl Andor), Györgyi Anna (Anna), Keres Emil (Gyula bácsi), Benedek Miklós (Dezső), Mácsai Pál (Szerkesztő), Csuja Imre (Tartótiszt)

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Korhatár: