bezár
 

film

2012. 12. 26.
Hősök, szentek, nyomorultak
Tom Hooper: A nyomorultak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az év végi ünnepi pihenőidőszakra időzített utolsó nagy dobás a mozikban A nyomorultak című filmmusical lesz. A New York-i Broadway egyik legnagyobb sikerdarabjából készült filmváltozat hadrendbe állít tekintélyes költségvetést, látványos díszleteket, jól bevált dallamokat és sztárszínészeket, hogy meghódítsák a musicalre éhes romantikus szíveket és a karácsonyi fáradalmakat kipihenő családok apraja-nagyját.
A történet jól ismert, hiszen Victor Hugo romantikus nagyregénye számtalan feldolgozást ért már meg egészestés filmektől kezdve mese- és tévéjátékokig. Jean Valjean (Hugh Jackman) tizenkilenc év gályarabság után szabadul, s új életet kezdve magához veszi az elárvult Cosette-et (Amanda Seyfried), akit lányaként nevel. Múltja elől azonban nem menekülhet, az őt felismerő Javert felügyelő (Russel Crowe), a törvény szigorú embere a nyomában van, így Valjean, leányát védelmezendő, folyamatos szökésben éli le az életét. Mindehhez a hosszú XIX. század szolgál festői háttérként, melyben először Franciaország talpra áll a napóleoni háborúkból, az átmeneti zűrzavaros időket követően pedig Párizsban újabb felkelések készülődnek. Hugo egy rendkívüli ember katartikus életútján keresztül a korabeli francia társadalom egészéről és egy teljes világrend végnapjairól beszél.


A történelmi témákban jártas Tom Hooper rendező, aki az alacsony költségvetésből forgatott és a személyes drámát előtérbe helyező A király beszédével kritikai és közönségsikert egyaránt aratott, most egy szuperprodukció vezényletével mutathatja meg, mire képes. Természetesen jelen esetben az igen erős hozott anyag, a nagy sikerű musical maga jelöli ki a kereteket, és körvonalazza előre, hogy mire számíthatunk: a korhű látvány és a daloló szereplők nem okozhatnak meglepetést. Az eredmény pedig fényesen bizonyítja, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a barokk, hanem a romantika volt a giccs valódi melegágya. A történet Hugo művében annak veretes nyelvével és a francia nagyregény számos esszéisztikus kitérőt és kitekintést megengedő formájával sikeresen egyensúlyozik a komoly, őszinte drámaiság és végletekig fokozott, könnyes szenvedés szűk határmezsgyéjén. A regény érzékeny egyensúlya a musicalváltozatban azonban eltolódik az egyéni életút felé, a zenén keresztül pedig sokkal primérebb módon hat az érzékeinkre. Nem csoda hát, hogy a musical-hagyomány és a grandiózus kosztümös film kettősének köszönhetően a végeredmény igazi, vérbeli giccsben tobzódik.


 
A grandiózus látványban ugyanakkor érzékelhető valamiféle tudatos, erőteljes stilizáltság, mely megmutatkozik a kosztümökben éppúgy, mint a díszletekben, a világításban vagy néhány figyelemfelkeltő kameramozgásban – ez a korabeli Párizs nyomorgóinak rögrealista világától való elemeltség azonban meglepően jól működik együtt a musical műfajából adódó sajátos stilizáltsággal. Ebben a szépségében és rútságában, szegénységében, sőt nyomorában is képeslapszerű miliőben tökéletesen természetesnek hat, hogy egy-egy szereplő minduntalan dalra fakad.


  
A szinte szünet nélkül hallható zenei aláfestés mellett a gyors egymásutánban sorjázó szólódalok, valamint duettek és egyéb együttesek hol megállítják a történet folyását, kimerevítik a pillanatot, hol pedig fordulópontokként a zenei betétek maguk lendítik tovább az eseményeket. A pergő cselekmény tehát olykor gondosan megkomponált dalokban, gyakran pedig kevésbé dallamos, sokkal inkább a szöveg érthető deklamációját elősegítő énekbeszédben bontakozik ki, a mennyiségileg elenyésző prózában elmondott párbeszéd mellett. A musical ily módon az átmenetiség és a határátlépés műfaja – kint is vagyunk, bent is vagyunk egyszerre. Természetes, hogy a szereplők énekelnek, ám épp így elfogadjuk, ha prózában szólalnak meg. A film cselekményvilágába szervesen beletartozik az énekszó, a kísérőzene azonban láthatatlanul, a háttérben szól csupán. A rendező a musicalnek erre a sajátosságára reflektál azzal, hogy a Broadway-darab által komikus mellékszereplőkké alakított, a kis Cosette-et nevelő Thénardier házaspárt afféle rezonőrökké tette.


A regényből ismert kisstílű, kapzsi és csaló fogadósék kegyetlen önzését a darabban a humor eszközei finomítják családbaráttá. A nagy hősöknek szekundáló komikus karakterek a Broadway deszkáin születtek ugyan, ám Hooper érezhetően továbbgondolta a szerepüket. A film úgy ábrázolja Thénardier-ékat, hogy egyszerre benne maradnak műfaj- és korhű karakterükben, ugyanakkor ki is kacsintanak belőle, felfedve az arra érzékeny szemek előtt saját maguk és az egész darab konstruáltságát. A Helena Bonham Carter és Sacha Baron Cohen duó kétségkívül a film legeredetibb és legüdítőbb jelensége: sminkjük és jelmezeik részleteiben rengeteg apró utalás van elrejtve, játékuk pedig kellemesen ellensúlyozza a darab tragikus pátoszát.
 
A több mint két és fél órás, nagyformátumú alkotás nem fog csalódást okozni a musical rajongóinak, a színészek szépen teljesítik a feladatot, a jól ismert dallamok becsületén nem esik folt. A kevésbé romantikus lelkületűeket a rendkívül hosszú játékidő azonban valószínűleg igencsak próbára fogja tenni – hiába, ez nem színház, itt nem kapunk szusszanásnyi szünetet két felvonás között.


A nyomorultak
(Les Misérables)

Színes, feliratos, angol zenés dráma, 160 perc, 2012

Rendező: Tom Hooper
Író: Claude-Michel Schönberg, Victor Hugo
Forgatókönyvíró: Alain Boublil, Jean-Marc Natel, Herbert Kretzmer, James Fenton, William Nicholson
Zeneszerző: Claude-Michel Schönberg

Szereplők: Hugh Jackman (Jean Valjean), Russell Crowe (Javert), Anne Hathaway (Fantine), Amanda Seyfried (Cosette), Sacha Baron Cohen (Thénardier), Helena Bonham Carter (Madame Thénardier)

Bemutató dátuma: 2012. december 27.
Forgalmazza a UIP Duna-film
 
nyomtat

Szerzők

-- Dombai Dóra --

Dombai Dóra az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom, valamint filmtudomány és esztétika szakán végzett. Rendszeresen publikál filmkritikákat, elemzéseket és társadalmi témájú esszéket. Érdeklődési területe a kortárs magyar filmművészet, a feminista kritika és a környezetesztétika.


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés