Az eddig rövidfilmjeiről és első nagyjátékfilmjéről (Rókák, 2009) ismert, szlovák, magyar és osztrák felmenőkkel bíró rendezőnő, Mira Fornay második, dokumentarista-minimalista stílusban készített munkája hiteles és kiábrándító képet fest társadalma jelenbeli helyzetéről, illetve az egész kelet-európai térséget érintő, különösen kényesnek számító romakérdésről. Erről pedig beszélni kell,  lehetőleg a rasszizmussal foglalkozó filmekre sokszor jellemző hatásvadászat nélkül. Fornay műve a román új hullámos alkotók (Cristi Puiu: Lazarescu úr halála, Cristian Mungiu: Dombokon túl), illetve Fliegauf Bence (Csak a szél) nyomdokain haladva ezt a feladatot maradéktalanul teljesíti.

A Kutyám, Killer egy szlovákiai kisváros átlagos, áporodott napját mutatja be az Amerikai História X-ben látotthoz hasonló perspektívából, azaz Marek, az identitászavaros bőrfejű tizenéves fiú nézőpontjával azonosulhat a befogadó. A felnőttkort alig elérő Marek egyetlen igaz barátja címszereplő harci kutyája, az amúgy aranyos eben kívül senkihez sem tud őszintén kötődni. Boksztanfolyam látogatásával és házi borral próbál bevágódni neonáci kortársainál, ám minden igyekezete ellenére sem tud igazán a tetovált keménylegények közé tartozni. Családja gyakorlatilag nincs: részeges apja leginkább otthon vegetál, édesanyja évekkel korábban cigány szeretője miatt hagyta ott őket. Ám mikor a fiú végre ismét találkozik a hiányolt mamával, rá kell jönnie, hogy a legjobb az lett volna, ha soha nem jön össze többé zűrös szülőjével. Ugyanis a magány és kiszolgáltatottság elől a szélsőjobbos ideológiához menekülő Marek egy roma féltestvért kap anyja mellé a kis Lukáš személyében, amiről cigánygyűlölő "baráti köre" is értesül.

Mira Fornay filmjéhez türelem kell. Az objektivitását végig megőrző történet kisebb epizódok mozaikjából áll össze. "Lassú méregként öl", óvatosan halad a sokkoló tetőpont felé, majd hosszúra nyújtott utójátékkal hagy időt a nézőnek az események mérlegelésére. Így, akárcsak a Dombokon túl vagy a Csak a szél, a Kutyám, Killer is elkerüli a (nyílt) állásfoglalást, csupán megmutatja ezt a hétköznapi pokoljárást. Nincsenek drámaira hangszerelt jelenetek vagy a hollywoodi filmek sémái alapján kifaragott jó/rossz karakterek. Nem emeli ki közelkép vagy szívszorító zene a kocsma ajtaján éktelenkedő "Cigányoknak belépni tilos" táblát, és az előtte egykedvűen gubbasztó, a felnőttek gyerekesen buta világából mit sem értő félvér roma kisfiút, csupán egy, a kép szélére komponált kopasz srác rideg reakciójából, illetve egy ellenbeállításon a háttérben alig kivehető feliratból értesülünk a kemény, kiábrándító valóságról. De még a skinheadeket sem érezzük a Sátán felkent lovagjainak, ahogy a cigányok sincsenek néhány hazánkbéli bátortalan és didaktikus film ábrázolásmódjához hasonlóan jámbor áldozati báránnyá idealizálva. A sokunk által ismert kelet-európai valósággal szembesülhetünk: nagy a nyomor, de még nagyobb a képmutatás, az állami segélyek kihasználása és az ebből fakadó dühödt, szélsőséges általánosítás. Így a csúcsponton (nagyjából a játékidő közepén) bekövetkező tragédiáról senki sem tehet igazán, de mindenkinek van benne része. A fiukkal nem törődő szülők ugyanannyira okolhatók a harci kutya baljóslatú ómenje alapján már a film elején sejthető borzalomért, mint a féltestvére miatt a főhőst is piszkáló cigánygyűlölő neonácik. Talán csak a tragédia két kulcsfigurája, Lukáš és bizarr módon maga Killer, a harci kutya ártatlanok. Kivül esnek az ideológiák hatókörén, mindketten az őket vezető, irányító felsőbb hatalomra, a szülőre vagy a gazdára vannak utalva. S persze mindkettejük ösztönösen és naivan ragaszkodik Marekhez.




A Titanic Filmfesztivál "második helyezettje" tehát méltó a zsűri különdíjára. Sokszor feldolgozott, de fontos kérdést feszeget egyértelmű állásfoglalás nélkül, s teszi ezt ízléses, visszafogott stílusban. Sokkol, de nem válik sokká, mint a hatásvadászatba fúló Sorstalanság (Koltai Lajos, 2005), vagy nem esik abba a hibába, mint a dokumentarizmust csupán irreális álomvilága hitelesítése végett alkalmazó Vespa (Groó Diana, 2009). Mira Fornay filmje szerint nem egyik vagy másik fél bűnössége a lényeg, hanem az apró történések építőkockáiból megalkotott összkép, mely kíméletlenül feltárja, miként számolja fel a gyűlölet nemcsak a gyűlölet tárgyát (a cigányokat), de a gyűlölet alanyát (Mareket és a neonácik képlékeny csoportját) is. S a Kutyám, Killer még távolabbra mutat: a rasszizmuson és aktuális társadalmi problémákon túl a huszonegyedik század helyüket nem találó fiataljainak egzisztenciális válságát, illetve a hagyományos család és értékrend széthullását, aberrációját dokumentálja.