A korábban főként színházban tevékenykedő brit elsőfilmes egy azonos című kortárs regényt, Daniel Clay művét adaptálta mozgóképre, ami egy észak-londoni szomszédság elállatiasodó háborúskodását meséli el az események legnagyobb veszteseként végző "Megtört" Rick életútjára felfűzve. Azonban attól, hogy a tragikus történet filmváltozatában átrendeződtek a dramaturgiai hangsúlyok, és a szomorú sorsú fiú helyett végül az őt körülvevő ellentmondásos világra naivan rácsodálkozó Skunk nézőpontja került az origóba, az értékvesztés lesújtó és tisztán depresszív hangot feltételező tudomásul vételét a többértelműség, a játékosság és a szabadabb fogalmazás feltáruló lehetőségei váltották fel (az eredeti cím – Broken – és annak magyar változata közti különbség tükrözi is ezt a hangulati átértékelődést).

Ezeket az esélyeket jó érzékkel használták ki az alkotók (a forgatókönyv Mark O'Rowe munkája), és egy közvetlen, részletekbe bocsátkozó, mégis dinamikus megszólalásmódot hoztak mozgásba, ami az állandó hangulatváltások, a fordulatos szituációk és az érzékletes karakterábrázolás révén akkor sem hagyja leülni az Ébredés című filmet, amikor annak elbeszélése már a legfinomabb rezdülések megfigyeléséig aprózódik. A jellemzően fordított irányban elmesélt mikro-narratívákon keresztül (a legtöbb konfliktus eredményét előbb ismerjük meg, mint a kiváltó okokat) kibontakozó viszonyrendszer egy sor traumatizált családot, megrendített kapcsolatot és megkérdőjelezhető értékrendet mutat fel, de a töredezett összképből a parttalan kesergés helyett a kíváncsiság és a megértés rajzolódik ki, zavarba ejtően közel hozva egymáshoz a kiábrándultságot és a reményt.

A mesteri tónuskeverés a tizenéves főhős hangulatingadozásaira rímelve csap egymás mellé ellentétes érzelmi értékű epizódokat (lásd az önfeledt papírrepülő-dobálást követő veszekedést vagy a Mike felzaklatott autóútjába beékelődő gyerekcsínyt), így okoz hol váratlanul felszabaduló nevetést, hol pedig a játékból a drámába taszító megdöbbenést. Néhány nagyon pontosan megtalált szituáció pedig olyannyira rétegzetté válik, hogy ugyanazon váratlan momentumban váltja ki szélsőségeket egyesítő összetett érzelmet, mint amikor Rick anyja azon sajnálkozik, hogy a kórházból hazatérő fiának készült tortán csálé a felirat ("Isten hozott itthon."), és a családapa a komoly aggodalmon osztozva csak annyit tesz hozzá: "Azért az üzenet átjön."

Ez a humoros, drámai és olykor suspense elemeket is vegyítő stratégia gondosan reflektált és alátámasztott a filmben, a világnézetek és kilátások töredezettsége-ellentmondásossága rendre visszaköszön különféle motívumokban. Az alaposan kidolgozott felnőtt-gyerek szerepcseréktől a széttartó értékek szimbolikus tárgyain (lásd a banán-telefont mint Skunk és apja közötti ideiglenes közvetítőt) és helyein át (az elsőszámú játszótérnek számító autóroncs-telep, amit egy Blu-ray lejátszóval szeretnének felturbózni) az ambivalens jövőkép szó szerinti megfogalmazásáig (amit Archie, Skunk apja a lány születésekor átélt látomásos álmon keresztül fejez ki: "Boldog voltam és szomorú egyszerre.") terjed a kettős megértés kelléktára.

Norris értő rendezése Mike Leigh intim drámáitól és Andrea Arnold keresetlen megközelítésétől is örökölt, formanyelvében ugyanúgy megvannak a bensőséges pillanatokat érzékenyen megragadó közelik, ahogy az elharapódzó brutalitást távolságtartóan rögzítő fakóbb, durvább képek. Színészgárdája pedig – élen a Skunkot megformáló Eloise Laurence-szel és a többi fiatal színésszel – egyenletesen magas színvonalat hoz az erős jelenlétre és hiteles gesztusokra alapozott epizódokban.

Az elbeszélés, a karakterek és a viszonyrendszer szintjén is el-elrepedező és töredékekre bomló mintázattal tehát Norris olyan struktúrát alkotott, amivel ötletesen reflektál a folytonosan alakuló kamasz-világképre és az azon keresztül kritizált egyéni és társadalmi értékválságra is (lásd az emblematikus képet, amin a keresztbeszaladó gyerekek mögött éppen a földre zuhan egy roncsautó). A csomópontokba rendeződő kusza szálak által kirajzolt történetet így nehéz volt méltó módon lezárni, és ez nem is sikerült a befejezésben erőteljesen fókuszt váltó (az alapregényhez ügyetlen módon visszaigazodó) alkotásnak. A zárlat bizonytalansága és közhelyessége pedig azért is különösen bántó, mert az utolsó néhány perc alatt lejátszódó jelenetben éppen azok a szentimentális, egyoldalú és leegyszerűsítő megoldások halmozódnak fel, amiknek a találó kijátszása és hatásos felülírása addig izgalmassá és szórakoztatóvá tette a filmet.

Az Ébredés igazán értékes eredménye az a bátran és pontosan kidolgozott, roncsolt töredékekből felépülő tabló, amivel az önfeledt irónia és a véres komolyság arányjátékain keresztül jellemzi a folyamatos küzdelemben álló csoportok természetét. Rufus Norris filmjének úgy sikerült megragadnia egy emberi közösség komplex működésmódjait, hogy a feltérképezett mikrokozmosz érvényes és érzékletes modellként működik, legyen szó intim történetekről vagy egyetemes társadalomkritikáról.

Ébredés (Broken)
Színes, feliratos filmdráma, Nagy-Britannia, 91 perc, 2012.

Rendező: Rufus Norris
Producer: Joe Oppenheimer
Forgatókönyv: Daniel Clay, Mark O'Rowe
Operatőr: Rob Hardy
Zene: Electric Wave Bureau
Vágó: Victoria Boydell
Szereplők: Cillian Murphy, Tim Roth, Lily James, Eloise Laurence

Bemutató: 2013. április 25. 
Forgalmazó: Szuez Film Kft.