Teák, kis faasztalok, a falon szőnyegek. A Nyitott Műhelyben az est kezdetén már folytak a beszélgetések. Ritka, mondták a résztvevők, hogy mindenki jelen tud lenni. Ezúttal Fehér Enikő, Láng Annie, Gere Sára Dominika, Zsidró Dominik, Zboray Kristóf Vencel, Leczo Bence és Holt Lenszkij ült le beszélgetni. Bemutatkoztak, meséltek a korábbi tagokról, majd sorra elmondták, hogyan kerültek a Háttérzajba. A személyes történetekből fokozatosan rajzolódott ki az írókör tíz éve.

A Háttérzaj az alapítók elmondása szerint dühből indult. Olyan irodalmi műhelybe jártak, amely szerintük nem úgy működött, ahogyan kellett volna. Ha ez az irodalom, gondolták, akkor ebből nem kérnek. 2016. november 11-én létrehozták a Háttérzaj nevű Facebook-csoportot. Meg akarták mutatni, hogy bármiből lehet irodalmat csinálni, céljaik között az irodalom demokratizálása is szerepelt. Úgy fogalmaztak, az irodalom mindennap történik, az elefántcsonttoronyból legfeljebb nehezebb észrevenni.

„Én tényleg az az elitista izé vagyok, akinek nagyon fontos, hogy publikáljunk önigazolásként, de ahhoz, hogy ezt ép ésszel tíz éve csináljam, az kellett, hogy legyen egy tér, ahol nincsenek a közegre való nyomások” – mondta Fehér Enikő. Az első és a legfrissebb megjelenéseik mellett felidéztek egy korai felolvasást is, amelyért Kinder tojás járt honoráriumként. Visszaemlékezésük szerint akkor már önmagában az is nagy dolog volt, hogy közönség előtt olvashatták fel a saját szövegeiket.

A Háttérzajt szerelemprojektnek nevezték, amelynek összetétele az évek során többször változott, voltak, akik csatlakoztak, mások elmentek.

A közös munka korábbi helyszínei között az Auróra is szóba került. Ahogy sorolták az egykori találkozóhelyeket és azok történetét, egy idő után úgy hangzott, mintha sorra bezártak volna azok a terek, ahol valaha megfordultak. A Nyitott Műhely végül megúszta – hangzott el nevetés kíséretében.

Az „Utálom az irodalmat, és a zene is szar” szlogenhez elmondásuk szerint azóta is tartják magukat. Továbbra is úgy látják, hogy az irodalom egy része elvágja magát a valóságtól, és csak ritkán találkozik vele. Közben az elmúlt tíz évben egyre több kisebb, alulról szerveződő kezdeményezés vált láthatóvá. Saját indulásuk idején az irodalmi zinek budapesti jelenlétét még újdonságként élték meg, tehát ma már jóval több hasonló kiadvánnyal találkoznak.

A beszélgetés az irodalom terjesztésének és befogadásának változásaira is kitért. Felidézték, milyen erővel jelent meg az instavers 2016 körül, és azt is, hogyan alakult azóta, hogy hol és milyen formában találkozunk szövegekkel. A résztvevők eltérő jelenségeket emeltek ki az elmúlt évtizedből. Fehér Enikő szerint az agyonhajszoltság kevésbé jellemző manapság, miközben érezhető egyfajta digitális fáradtság. Úgy látja, az öngondoskodás részeként az olvasás is nagyobb figyelmet kapott, bár ezzel együtt az irodalom egyre inkább termékké is válik. Megfigyelése szerint az analóg dolgok iránti igény szintén erősödött.

Szóba kerültek az írókör által tartott workshopok is. A zinkészítés köré beszélgetések és találkozások szerveződtek, a foglalkozások pedig időnként a politikai indulatok kifejezésének is teret adtak. Arra a kérdésre, hogy mennyire hat a politika az esztétikára, többféleképpen, de egyaránt azt válaszolták, hogy erősen. A NER esztétikáját a saját alkotói munkájukban és a workshopokon is megkerülhetetlennek érezték.

A fanzinkészítés lehetőséget adott arra, hogy ezekkel a tapasztalatokkal szövegekben is foglalkozzanak. A foglalkozások céljai között említették emellett a találkozást, az alkotói módszerek és eszközök megismerését, valamint a résztvevőket foglalkoztató problémák megfogalmazását.

Arra a kérdésre, hogy mit adott nekik a Háttérzaj, a válaszok között a kísérletezés és az irodalom megszokott formáinak tágítása is megjelent. Leczo Bence arról beszélt, hogy jó lenne, ha a szakma is úgy működne, mint a Háttérzaj, bár akkor az írókör valószínűleg kevésbé számítana egyedinek. Gere Sára Dominika a rendezvényeikre visszatérő arcokat emelte ki, számára ezekből a találkozásokból derül ki, hogy mások követik a munkájukat, és jelent valamit nekik, amit csinálnak.

Az irodalom olyan helyszínekre is eljutott velük, ahol a közönség elsősorban más programok miatt volt jelen. A Bánki-tónál és a Fekete Zajon például olyanok is hallhatták őket felolvasni, akik eredetileg a koncertekre érkeztek. Ezek a fellépések a megszokott irodalmi közegen kívüli találkozásokra is alkalmat adtak.

Külön téma lett, milyen tapasztalat, amikor egy idegen reagál a szövegeikre. Az egyik felidézett esetben valaki tiltakozásképpen megette a zine-t. Máskor azt várták tőlük, hogy mondják meg, mi számít irodalomnak – olyan kérdésre kellett volna egyértelmű választ adniuk, amelyről maguk is folyamatosan gondolkodnak.

A történetek mellett arról is beszéltek, milyen szerepet tölt be az írás az életükben. A megszólalók szerint az is elfogadható, ha valakinek az irodalom mellékes tevékenység. Azért ír, mert jólesik neki, vagy mert segít feldolgozni egy nehéz élethelyzetet.

Az életben kevés helyen lehet hibázni, fogalmaztak, ezért fontos számukra egy olyan közeg, ahol ennek is van tere. Ebben az értelemben nevezték a Háttérzajt játszótérnek.

Olyan szöveget is el lehet vinni a műhelybe, amelyről a szerzője még nem tudja, hogy sikerült-e. Lényegesnek tartják azt is, hogy a részvétel igazodhasson a tagok élethelyzetéhez, legyen lehetőség távol maradni, majd később visszatérni.

Az alkalom nagy részét a beszélgetést követő felolvasás tette ki. A tagok a legkorábbi, majd a legfrissebb szövegeikből válogattak, a felolvasott művek a fanzinokban is megtalálhatók. Egyes szövegpároknál erősebben érződött a két alkotói időszak közötti különbség, másoknál kevésbé. A beszélgetésben felidézett változásokhoz így a közönség közvetlen szövegélményt is társíthatott, még ha egy-egy párosból csak részben rajzolódhatott is ki a közben bejárt út.

Az asztaloknál az este végén még folytatódtak a beszélgetések. A tízéves visszatekintés során a publikálás igénye, a kísérletezés és az írás személyes szerepe egyaránt előkerült. A résztvevők elmondása alapján ezeknek a szempontoknak a súlya szerzőnként és időszakonként is változott. A régi és az új szövegek egymás mellé helyezése ezt a kérdést is nyitva hagyta, hogy ki mit vár ma az írástól, és ez mennyiben egyezik azzal, amiért annak idején elkezdte.

Fotók forrása: Háttérzaj Facebook-oldala / Jenei József Tamás