bezár
 

film

2013. 09. 21.
Tánc az érzékek birodalmában – Az Adéle élete a CineFesten
Abdellatif Kechiche: Adéle élete – 1-2. fejezet, Jameson CineFest 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tánc az érzékek birodalmában – Az Adéle élete a CineFesten Nehéz lenne bármilyen jelzővel körülírni az idei Arany Pálma-győztest. A tunéziai születésű francia auteur, Abdellatif Kechiche ötödik nagyjátékfilmje ugyanis olyannyira komplex, szenzuális és intelligens, hogy nem elég hozzá a minőségjelzők felsorakoztatása. Látni kell, lehetőleg nagyvásznon, és beszippantani valamennyi pillanatát.
Julie Maroh 2010-ben bocsátotta útjára Kék angyal című képregényét. Noha magához a forrásműhöz eddig nem volt szerencsém, a belőle készült adaptáció voltaképpen egy szokványos leszbikus-románc kaptafájára készült – ám mint tudjuk, rendszerint nem a téma, hanem a kidolgozás számít. Adéle-nek, a gimnazista lánynak éppen csak ébredezik szexualitása, amikor az élet elé sodorja a férfias, kékhajú Emmát. Ettől kezdve a két fiatal egyre több időt tölt együtt, mind közelebb kerülnek egymáshoz, végül fájdalmas áldozatokat kell hozniuk, hogy párkapcsolatuk töretlen maradjon, és önmagukat se számolják fel véglegesen.

 
Kechiche rendezésének talán leginkább megkapó ismérve, hogy erotikus románca zseniálisan érvényesülne akkor is, ha egy fiú és egy lány találkozása, majd szükségszerű elválása lenne a centrális téma. Az Adéle élete ugyanis látszólag mind a három órájában az ismerkedés, együttélés, szakítás háromságára építi narratíváját, ekképpen egy nagyon is egyszerű toposzból merít, ám a kész mű sokkalta több ennél. Ez különösképpen a film stílusából világlik ki. A direktor felvetése szerint olybá tűnik, az igazi emóciók, valamint a nyers, zabolátlan szexualitás mintha kéz a kézben járnának. Helyesebben: Kechiche valamiképpen amellett érvel, hogy az intelligencia, művészet, gondolatiság fogalmak miképp szövődnek össze a testiséggel, hogyan és mikor érkezik el az a pont, amikor az egymás elfogadásán nyugvó dialógokat fizikai együttlét követi? Az Adéle élete ezen folyamatábra kiváló tükre. Az első periódusban Adéle és egyik barátnője a tinédzserlétben szokott erotikus ébredésről, fantáziákról társalognak, várnak a Nagy Ő-re. Nem is véletlen, hogy Adéle ekkor még az iskolapadban ül – fontos, hogy az életbe is épp kezd beletanulni. Majd a kulturális érettség is szóba kerül – ekkor pedig Kechiche szinte brutális sorsszerűséggel veti elé Emmát. Szintén kitűnő ötlet, hogy a lány első látásra fiúként realizálódik, tomboysága, farmermellénye, rövid, kékre festett haja hímnemű csábítóként tételezi őt, szinte pontosan azt látni, amikor egy fiú a neki tetsző lányt csípi fel egy közeli bárban.
 

Még relevánsabb, hogy Adéle és Emma pontosan hogyan válnak lelki társakká, szeretőkké. Az Adéle élete a következő felelettel szolgál: a tinédzserkorból ifjúkorba való átmenet mintegy határköveként szolgáló intellektuális kifinomultság nevezhető meg kulcsként, ilyen rangban pedig mintha egy eszköztelen, modernista Eric Rohmer-alkotás hasznosulna újra példásan az összes képkockán. Egymást érik a viták Egon Schieléről, Gustav Klimtről, nézőpontok ütköznek, Adéle betekintést nyerhet Emma high life miliőjébe, a puccos életbe, mi több, az emocionális-testi vonzalmat líraian, fantasztikus érzékkel sikerül végképp aládúcolni egy parkbéli jelenettel, melyben a tomboy kezdeményező gyengéden skiccel portrét szerelméről. Abszolút világos metaforáról beszélhetünk, Kechiche mégis elképesztő stílusérzékkel varázsol Aranyidőt e látszólag közhelyes momentumból. A pszichoszexuális bimbózásról hírt adó epizódok szintén nagy jelentőségűek: a címszereplő leányzó a már említett artisztikus disputákba keveredik, ezek formálják identitását, ekképp ezek is a film magvát képezik, ám ugyanennyire kardinálisak a partik vagy spagettis vacsorák közben megszülető igazság-töredékek. Tulajdonképpen nem ostobaság a helyszínek, és az ott létrejövő helyzetek felől leírni a felnövekedés stációit. Bemutatásra kerülnek az otthoni napok. Amikor Adéle és Emma szülők társaságban fogyasztja a tésztát, a direktor képet ad a mindennapi életben tanúsított viselkedésükről, arról, milyenek is ők hétköznapi párként, mifajta érzelmeket tanúsítanak ekkor egymás iránt, hogyan élnek úgy, mint bárki más. A térbeliséggel kifejezhető másik tűzkeresztség-jelenetek pedig alighanem a partikhoz köthetőek: ezekben a percekben tűnik fel, hogy Adéle személyisége valójában nagyon távol áll Emmáétól, pontosabban az utóbbi nem tartja eléggé műveltnek a főszereplő lányt, és ez katalizátora lesz viszonyuk romlásának.


Az Adéle élete tehát felsőosztály-kritikaként is példaértékű, arra is rávilágít, hogy az érzelmek gyorsan semmisekké tétetnek, ha nincs mögöttük más, pusztán felszínes elvárások vagy látszat-intelligencia. Nagyjából ezért bír óriási jelentőséggel Kechiche formanyelve is. Rengeteg premier plánt vet be, melyek elsősorban az arcokra kiülő vonásokon állapodnak meg, ergo az igazi érzelmeket tárják fel afféle szerzői kommentárként (gyakran tényleg úgy, hogy a másik személy arcát nem is látja a partnere, csakis a közönség, így a moziban ülők többet látnak a kártyákból). A viszonyt értelmezi a filmnyelv, így pedig az Adéle élete dokumentarista, objektív közelítésű szerelmi történetként is diadalmaskodik. Szintúgy: mind a vacsora-, beszélgetős, netán bulijelenetek során nemcsak egy tökéletes atmoszférarajzot látni, hanem az emóciók maradéktalan tárházát. Belépünk az érzékek birodalmába. Kechiche egyrészt a rá óriási hatást gyakorló japán zen-auteur, Yasujiro Ozu letisztult, cicomamentes stílusát veti be egy-egy letaglózóan filmezett statikus, percekig tartó erotikus jelenetben, csakúgy, mint egy-egy asztal melletti beszélgetést elcsípő pillanatban, ugyanakkor képi eszköztárából mégis leírhatatlan poézis születik, a szerelem és az ágyjelenetek elsöprő elegye ez. Legyen szó szeretkezésről, terelődjön a téma egy-egy jellemfeltáró dialógusrészre, Kechiche végig elemében marad, és a rögvalót örökké költőiséggel ruházza fel. Hab a tortán, hogy olykor még a színszimbolikája is csettintésre méltó, sőt, ha felidézzük a film angol címét (Blue Is The Warmest Colour), nemcsak a leszbikus viszony melegsége ("warm"), ugorhat be, de a kékség jelentősége is gellert kap, mivel a valóságban hideg szín jelen esetben a lányok kapcsolatának ambivalenciáját, a szeretet-szakítás kettősséget is pazarul kifejezi.


Újfent a rendező zsenijét dicséri, hogy bár számtalan, A szégyentelenhez mérhető testi tabusértést látni (az USA-ban mindkettő rá is szolgált az NC-17 besorolásra), az Adéle élete minden explicit húzása ellenére sem válik pornográffá. Exploitatív pillanatai rendre érzékeny, ráadásul okos pillanatokká nemesednek, Kechiche ugyanis azt bizonyítja, hogy a töménytelen testi-lelki kivetkőzések sora a valódi érzelmeket ássa elő, interperszonális kapcsolatokról tudósít, még ha azok idővel pervertálódnak, megszakadnak is – különbségekkel ugyan, de hasonló metódus vehető észre néhány japán újhullámos rendező életművében. Kechiche az öröm, az intimitás felszabadulását ünnepli, feltárja a láthatatlant. Emiatt, bár csúsztatva, de akár a szexualitás és a romlottság között párhuzamot vonó Nagisa Oshima (Az érzékek birodalma), a perverzió, erotika, politika, elnyomás négyességében hívő Koji Wakamatsu (Secrets Behind the Wall, Violated Angels), netán a társadalmi anomáliákat és a peremvilágon sétáló deviánsokat örökítő Shohei Imamura (Enyém a bosszú, Fekete eső), vagy az európai színtérről Dusan Makavejev (Sweet Movie, W.R.) stiliszta-partnere is lehetne, amennyiben csupasz testeit, szereplőinek bensőségességét gépfegyverként használja. Akárcsak az erotikus románc mint Király Jenő-i megjelölés velejét: a minden végül semmis. Itt érünk el e sajátos coming-of-age történet végére: Adéle csalódásokon verekszi át magát, aztán eltűnik, a kapcsolatnak láthatóan vége – a nyitott befejezés mintha ez irányba hajlana, a tunéziai-francia szerzőrendező azon művészek sorát gyarapítja ezzel, akik a koreai "a világ azért forog, hogy fájjon nekünk" mantrát szajkózzák. Kiderül: a sok ágyjelenet mögött a Semmi lappang – ez pedig akár egy modernista európai dráma téziseként is felfogható, melyekben a külsőségek orgazmikusak, de az igazi megnyilvánulások gátak, már-már sokkszerűen ijesztőek, ismerősek, igazságosak, mint egy Francis Bacon-festmény. (Az utolsó tangó Párizsban fináléja ide kívánkozhat.) Elmondhatjuk, hogy végül Adéle már mindent megtanult, nem fizeti többé az Élet tanulópénzét. (Ahogy az is jelképes, hogy ekkorra már szemüveges óvónéniként, szexuális viharok után kicsiket oktat.) 


Kechiche bataille-i test-meséjében (a test, vagyis az erotika tovaszáll, mert a mögötte pulzáló erők csillapodnak) a színésznők is kitesznek magukért: a nemzetközi sztárrá (Becstelen Brigantyk, Ridley Scott Robin Hoodja, Éjfélkor Párizsban, Mission: Impossible IV.) érett Léa Seydoux és az újonc Adéle Exarchopoulos körtáncában egyszerre lejti a ritmust Érosz és Thanatosz, a szerelem-egyesülés istenarca, illetőleg a pusztulás-szakítás jelképe.

Mindez a perzselő tánc pedig végül csak egyet húz alá: nem láttunk egyebet, mint egy szerelmesfilmet, annak ősrégi hármas struktúrájával. Ám minden, ami a "Mi?" mögött rejlik, az emeli olimposzi magasságokba Adéle kislányból nővé válását. 

Adéle élete 
(La vie d'Adéle - chapitre 1&2)
Színes, feliratos francia erotikus dráma, 179 perc, 2013
Rendezte: Abdellatif Kechiche
Írta: Julie Maroh
Blue Angel című képregénye nyomán Abdellatif Kechiche, Ghalia Lacroix
Operatőr: Sofian El Fani
Vágó: Ghalia Lacroix, Albertine Lastera, Jean-Marie Lengelle, Camille Toubkis
Szereplők: Adéle Exarchopoulos (Adéle), Léa Seydoux (Emma), Salim Kechiouche (Samir), Jérémie Laheurte (Thomas), Mona Walravens (Lise)
Forgalmazza: Vertigo Média Kft.
Korhatár:
 
        
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról
Az idén 10 éves Szemrevaló Filmfesztivál nyitóeseményéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
színház

Három magányos szív Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról
art&design

Boldogság, gyere haza… Boldogság, gyere haza…
Bihari Ágnes Boldog Kft című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés