bezár
 

színház

2013. 10. 17.
Tótál unalom
Bukaresti vendégjáték a Katonában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Mi kell hozzá? (1) Először is vegye Örkény István szövegét, ha kicsit bonyolítani akarja, akkor a '64-es forgatókönyvet keresse elő az internet bugyraiból, ha gyors munkát szeretne, akkor a MEK-ről a regény-verziót! (2) Jelölje ki a teljes szöveget, és (3) az egészet másolja át a Google fordítóprogramjába! (4) Állítsa be magyar-román fordításra, majd (4) a román verziót jelölje ki és másolja át a magyar szöveg helyére. (5) Állítsa át a magyar-román fület román-magyarra! Az így kapott magyar-román-magyar fordítás lesz az alapszöveg. (7) Képzelje el, ahogy valaki a szöveget a fülébe suttogja, és közben próbálja elképzelni azt a múltbeli pillanatot, amikor senkinek sem jut eszébe egy magyar szövegkönyvet elővenni, ami a tolmács és az eredeti szöveghez szokott közönség értelmezését is jelentősen megkönnyítette volna. (8) Ezután írja be a képkeresőbe, hogy "Tóték", egy másik ablak keresőjébe, hogy "Isten hozta őrnagy úr"! A kapott képek nagyjából fedésben lesznek a színházban látottakkal. És ez jó. Mert bár az előzőekben írtak a megértés zajairól szóltak, ez csak felszínes dolog, valójában minden egyértelmű kell, hogy legyen. Az is volt, így az Ön elképzelésében is legyen az! Valahol a kellemesen egyértelmű és a banálisan egyértelmű között... Amikor már nagyon kezdi elunni a sokszor látott színpadképeket és filmkockákat a számítógép képernyőjén, akkor (9) képzeljen el egy kis zavart, egy kis izgató rendbontást, ami olyankor keletkezik, amikor a fülesek egy része az előadás kezdetén fájdalmas zúgással és sistergéssel kilehelik utolsó szinkronhangjukat, és megszűnnek jelet adni. (10) Gondoljon el pár percnyi méltatlankodó hangulathullámot az előadás első fél órájában, amit a bosszankodás kiindulópontjától annak felfedezéséig (a megnyugvás) kell bejárnia, hogy tökéletesen tudja követni nemcsak az előadást, de a gesztusokból és a jellemző beállításokból a szöveget is. És végezetül (+1) törődjön bele, hogy az egyetlen nem várt dolog az előadásban a füles tönkremenetele volt.
 

Szkéné színház

A hálóköntös-jelenethálóköntös-jelent a filmből


Az előadás pár bizonytalan lépéssel próbálta ugyan megközelíteni az értelmezés gimnáziumi fogalmazásérzésű kereteit, és tett is pár kísérletet, hogy túllépje azokat, de általánosságban elmondható, hogy nem sikerült. A háttér és előtér kettéválasztása lehetett volna például egy elrugaszkodási pont: erre vetítettek néha – először térképet, karakteres, feliratokkal is ellátott, harctérinek értelmezhető tájképet, a maradék esetben pedig a ház belső terének képeit láttuk, árnyékjátékkal. Azonban ahelyett, hogy a játék az ebben lévő lehetőségeket variálta volna, a lehető legegyneműbben vitte végig a "háttér"-jeleneteket. Ezek némafilmként, az elülső jelenetekkel párhuzamosan mentek végig, és nem zavarták további értelmezéssel a gondolatokat.
 

köszöntés, Thália Színház, 1967.köszöntés


A szereplők értelmezése szintén megszokottnak mondható, bár ebbe némi színt hozott Tótné Mariska szerepében a borostás Sorin Miron és Ágit, a lányukat és Gizi Gézánét egyaránt alakító Nicoleta Hâncu. Utóbbi Ágika fejlődő nőiessége és az őrnagy iránt érzett, megfékezett vonzalma miatt lehet érdekes, előbbi legjobb esetben is a "ki viseli a nadrágot Tótéknál" kérdése miatt. A puszta ötleten túl azonban nem viszi tovább a gondolatot a rendezés.

A színészi játék kiemelhető pontja Alexandru Ion játéka, aki a postás szerepében az egyetlen, valóban értelmezésre érdemes, nem papírmasé alakja volt az előadásnak. Victor Ioan Frunzâ rendezésének érdeme, hogy az őrült postás szerepét az általános, szelíd, fékezett habzású őrület szintjéről felemelve egy jelenetben a naiv jóság szintjén mutattatja meg. Erre is érvényes azonban, hogy csak az utat mutatta meg egy lehetséges, izgalmasabb előadás felé, de nem indult el abba az irányba. Ez nemcsak a szereplők és viszonyaik megjelenítésére érvényes, de a jelenetek apró ötleteire is. Jó példa lehet az Őrnagy érkezésekor énekelt, Fassbinder Lili Marleenjére utaló dal – ötlet volt, vége volt, és mintha meg sem történt volna.

Érdekes pillanat volt továbbá az erős akcentussal előadott népszerű dal, a "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" előadása. Érdekes pillanat volt, és az irónia is érthető. A további magyar nótázás és a német "párhuzamos" verziók végestelen végig éneklése ugyanerre az ötletre épülvén már kevés hatást voltak képesek elérni, főképp amiatt, hogy a legelső dalt dekódrendszernek lehetett használni: a soron következő dalok pedig csak hajszálnyi többletet nyújtottak. Talán ez is közrejátszott, hogy az előadás már az első fél óra után vontatottnak tűnt. Öröm az ürömben, hogy Adriana Grand díszleteiről és jelmezeiről semmi nem vonta el a figyelmet: a második felvonás teljes dobozdíszlete és jelmeze igazán látványos, sokatmondó része volt az előadásnak, ahogy a kartonból készült, az előadás elején még csak kívülről hallott zenekar megjelenése is.

Nehéz helyzete volt a bukaresti rendezőnek és társulatának, hiszen Tótékat rendezni Magyarországon igencsak kockázatos vállalkozás. A nagy elődök hatása elsöprőnek bizonyulhat, az előadás pedig könnyen eshet az epigonizmus, vagy éppen a jelentéktelenség bélyege alá. Nehezítheti a helyzetet, hogy kívülről tudja, százszor látta-olvasta a közönség; nehezíti az elmúlt Örkény-év, messzebbről a Nyugat-év.

Mégsem lehet felmenteni a produkciót, a közönség ugyanis a lehető leghajlékonyabban reagált rá, mégis vesztett vele. Ha könnyed kora őszi szórakozást kínálnak, pár kedves, pár kreatív ötlettel, néha egy-egy bohózatszerű betéttel, egyébként pedig a megszokott mederben újraélvezzük a szöveget: ám legyen. De hol lehet szó szövegélvezetről, ha csak a magyarról románra fordított fordítás fordítása erőlködve recseg (ameddig recseg) a fülünkbe? Hol lehet szó szórakozásról, ha úgy érezzük, hogy három órából egyben feleslegesen és erőlködve dalolásznak? Ha szórakoztatás lehetőségeit, a humor forrásául szolgáló viszonyokat és jeleneteket még kifejtés előtt megállítják?
 

bajuszSzolnoki Szigligeti Színház, 1969. Fotó: Koós Pál


És ha hozzávesszük ehhez azt, hogy maga az előadás egy magyar előadás román remake-je, (kicsit kevesebb kartonnal a képek szerint) amit 2012-ben szintén Frunzâ rendezésében a Csíki Játékszínben mutattak be, végképp érthetetlen az ügy. Ha ennek az előadásnak létezik – de legalábbis a nagyon közeli múltban még létezett – egy magyar nyelvű verziója is, akkor kellene lennie egy pontnak, ami miatt érdemes volt a Tótékat románul elhozni a helyi közönség elé. Ha az akcentusos hazafias-éneklés viszonylag átlátható, bár kétségtelenül jó ötletén túllendültünk, jelentett valamit is a nyelvi különbség?

Hol a tragédia, a komédia vagy mindkettő? Miért olyan az egész, mintha csak beszélnének arról, hogy játsszák a Tótékat? És még azt gondolná az ember, hogy egy kérdés sem fogalmazódott meg az előadás kapcsán...

Örkény István: Tóték

Az őrnagy GEORGE COSTIN
Tót ADRIAN NICOLAE
Tótné SORIN MIRON
Ágika / Gizi Gézáné NICOLETA HÂNCU
A postás ALEXANDRU ION
Díszlet és jelmeztervező ADRIANA GRAND
Rendező VICTOR IOAN FRUNZĂ

2013. szeptember 29.

Katona József Színház, Budapest

A Csíki Játékszín vendégelőadása


A fotók forrása:
Fábri Zoltán filmje
http://www.icr.ro/hu/fullimg.php?cod=14418&img=1
http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi

 

nyomtat

Szerzők

-- Hutvágner Éva --

író, kritikus, színháztörténész


További írások a rovatból

Horváth Csaba rendezése Székesfehérváron
Komáromi Jókai Színház - Szkéné: Don Juan, vagy az apák réme
színház

Rekviem egy álomért a Budaörsi Latinovits Színházban
Filmszínházi keretek között debütált a Batsheva Dance Company felújított táncelőadása

Más művészeti ágakról

Kerékgyártó Yvonne: Együtt kezdtük
Transzdiszciplináris Traumatudomány: Trauma Kortárs és Történeti Perspektívákon Keresztül címmel angol nyelvű, nemzetközi nyári egyetem a CEU budapesti kampuszán, 2022 július 11-16.
A Rumini című táncszínházi előadásról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés