bezár
 

irodalom

2013. 12. 17.
Érdektelen unikornisok legelészése a Katakrézis erdejében
Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai. JAK+PRAE.HU, Budapest, 2013.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fenyvesi Orsolya első verseskötete vajon tényleg gyenge és érdektelen kötet? Vagy versei komolyak és összetettek? Hangja "modoros és mesterkélt"? Vagy titokzatos-talányos, fantáziadús?

Fenyvesi Orsolya első verseskötetét (megjelent a JAK+PRAE.HU gondozásában, sorozatszerkesztő: Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán) nem fogadta egyöntetűen lelkesen a kritika. A Magyar Narancsban Fehér Renátó például arról ír: a Tükrök állataiban felsorakoztatott versek többsége ötletszerű, a kötet végig szinte súlytalan marad. Fehér szerint a költőnő sorai gyakran hangzatosak, továbbá úgy véli, hogy ugyan Fenyvesi birtokolja "ilyen-olyan mértékben" a kortársi eszköztárat, jellemző gondolatpaneleket, de egész egyszerűen nincs "(érdek)feszítő" mondanivalója.

Mohácsi Balázs a Félonline-on megjelent, Szelíd és érdektelen címmel írt duplarecenziót. Ebben a Tükrök állatai mellett Pál Sándor Attila Pontozó című, szintén JAK-os debütáló kötetét recenzálta, ez utóbbi könyv kapta a "szelíd", míg Fenyvesi füzete az "érdektelen" jelzőt, Mohácsi 10-ből 3 pontra értékelte, felróva neki, hogy "tobzódik a zavaros képekben", mint írja, hiába a Fenyvesi által játékba hozott területek szókincse, mint amilyen az űrkutatás és a művészettörténet, a kötetet egyben tartó kohéziós erő nem alakult ki általuk (sem).

Az utolsó vers, a Fotográfia viszont tetszik Mohácsinak, idéz is belőle: "Te / arra ügyeltél, milyen precízen / állítom be a kopott masinát, / apámé volt, mint a szemem / valaha." De mint írja: "Kár, hogy a kötet legvégéig kell várni rá. Kár, hogy összességében ettől még gyenge és érdektelen a kötet."

Ugyanakkor az Új forrás honlapján Szűcs Balázs Péter (ha nem is túl hosszan, de lelkesen) méltatja Fenyvesit. Egy fejfájós napot idéz fel, amikor valami oknál fogva valamiféle Anne Sexton-fordítás után nyomozott, és mivel Fenyvesi fordított az amúgy öngyilkos vallomásos költőtől, olvasni kezdte a magyar költő írásait is. "Hogy milyenek voltak a versek? Azt mondanám: komolyak és összetettek és titokzatosak és talányosak és intellektuálisak és szemléletesek és fantáziadúsak és képzeletgazdagok és különösek és érdekesek. És szépek. Vagy nem is tudom." – írja.

Fotó: Bach Máté

A moly.hu kommentelői hasonlóan megosztottak, ami a kötet értékelését illeti: "Fiatal költők egy csoportja egyforma hangú és nyelvű verseket ír. Ki tehetségesebb, ki kevésbé, de egyformán modorosak, mesterkéltek. Egymásról írnak recenziót, egymást moderálják, egymás estjeire járnak. Sokan vannak, ezért úgy tűnik számukra, mintha lenne közönségük. Fenyvesi Orsolyát is idesorolhatjuk, a kevésbé tehetségesek közé" – így Flóri, majd az öt csillagból félre értékeli a szerzőt.

Pável viszont megengedőbb. Ő indoklás nélkül négy csillagot ad.

Az amúgy rangos folyóiratokban (többek közt Holmi, Élet és Irodalom, Műút, Mozgó világ, Alföld) publikáló szerző JAK által kiadott kötete valóban messze nem tökéletes. És valóban sokszor lehet érezni az úgymond telepes vershangot, már az elején: "Négyszögre építkeztek, / pedig örömeiket kör alakúnak képzelték." (A cirkusz eljövete) Ami valóban pont úgy homályos, ahogyan mostanában szokás. De hogy ne lenne mondanivalója például ezzel a képpel, azt nem hiszem. Viccet különösen hálás dolog elmesélni, ezért elég legyen annyit mondanunk: a lakások alapterülete általában négyszög, míg a cirkuszi sátraké – ugye – kör. Ha pedig tovább megyünk ezen a keskeny kis gondolati csapáson, mert hiszen nem sietünk sehová, és elgondolkozunk azon, hogy az átlagembernek mi köze van a négyszöges lakáshoz (lakik benne, otthona, mindennapjainak tere), és mi a köralapú cirkuszhoz (jól érzi magát ott, szórakozik, boldog, de pénzéért megtűrt vendég), akkor a szembeállítás ebben a tömör képben máris érdekes vagy tetszetős is lehet. Vajon lehetnek-e boldogok azok, akik négyszögre építkeznek, habár örömeik ennek szöges ellentétei. Félelemből, megalkuvásból építkeztek négyszögre? Vagy egyszerűen kényszerből? Örömeink otthonosak? Vagy ritka vendégek? És akkor ezek a kérdések súlytalanok? Nem, egyáltalán nem. Ötletszerűnek viszont ötletszerűnek hat a vers egésze (valóban), Fenyvesi asszociációi ugyanis -- hogy is mondjam -- kapkodósak. Mintha nem lenne mindig kapocs a sorok közt (mintha kevés munka, figyelem lenne egyes darabok mögött).

De ha már itt tartunk nem ötletszerű az elsővonalasnak tartott kortárs líra 90 %-a? Mi az, amitől megbocsátható, sőt szerethető egy nagyon távoli asszociáció? És mi az, amitől érdektelen? Honnan és mitől érezzük blöffnek? Ha azt gondoljuk, nem velünk van a baj, ha nem értjük, hanem a sorok között tényleg nincs semmi? Mi van, ha kiderül, hogy mégiscsak volna a sorok közt valami? Mitől állnak össze az ötletek valami nagyobb egésszé? Ha van valami, ami valahol mégiscsak valami logika mentén összetekercseli őket, még ha nem is elsőre nyilvánvaló rend szerint?

"Hirtelen rettegni kezdek, ha meglátlak / köszönni sem fogok neked, és akkor valaki / a fülembe súgja, hogy a szaunát szereted." A szaunát? Ez például nem ötletszerű? Ha Szabó Marcellnak szabad, Fenyvesinek miért nem? Persze, a Szabó Marcell-idézet kontextus nélküli. Szóval akkor: a kontextus?

Egyébként Fenyvesi valóban nem mindig érzi a vers határait. Az olykor kiváló, ha nem is mindig eredeti ötleteit nem mindig tudja kordában tartani. Hiába írja egy helyütt az amúgy remek, hangulatos versében, a Délután, színaranyban, hogy "Ne keresd az összefüggéseket" (egyébként pont akkor, amikor kivételesen az olvasónak is világos, hogy van összefüggés, hiszen épp "az erkélyen száradó ruhákra gondol" a versbéli beszélő). Az olvasó szereti az efféle összefüggéseket megtalálni, az ilyen motívumhálót keresi is mindig, szeretné érteni ugyanis a verset. Mintha Fenyvesi nem mindig tudná ezt, vagy nem mindig érdekelné.

Ha ez a kötet egy film lenne, nem feltétlen a felvett anyaggal volna baj (akad persze azzal is néha), hanem inkább annak a megvágásával, vagyis a szerkesztéssel. Kérdés persze, hogy egy ennél szigorúbb szerkesztésnél elfogyott volna-e a kötet?

Mert vajon jó-e a négyszög-kör szembeállításra építkező kép? Az! Ugyanitt nem szép-e, nem plasztikus-e, hogy a cirkusz "távoli vizek felhőivel" jött. Persze hogy az! Vagy szép-e egy rózsaszínű dresszben keringőző cirkuszi medve? Igen. De a vers végén ettől még például ott egy megfejthetetlen zárlat ("és örültek nagyon, hogy bizonyosságot nyertek: / egyetlen ember az egyetlen királyság, / ami nem megy veszendőbe.") Ami már annyira talányos, hogy nem is érdekes igazán.

"Szeretnék úgy írni, hogy az élet eseményeit és hordozóit, a perceket, a létezőket áttetszővé teszem, mint egy üveg, és ezeket az üvegeket egymás mögé helyezem, átnézek mindegyiken egyszerre, és le tudom írni, mit látok" – nyilatkozza egy helyen. Majd kissé modorosabban: "Az észlelésemet, a jelenlétemet pedig mindig az absztrakció határozta meg, kínszenvedést okoz minden, ami konkrét. Ez nem feltétlenül eszképizmus részemről, én kalandnak tekintem, szerelemnek. Arról nem is beszélve, hogy az absztrakt is figuratív. És szerencsére egyiknek sincs feltétlenül köze a tényekhez, a valóság megállapításaihoz." Mindezt értjük, viszont - ismétlem - nem árt, ha a versekben van valami kohéziós erő.

Aztán, ha már a modorosságnál tartunk. Sokszor valóban üresnek tűnő, hangzatos sorokat is tartalmaz (ha a kötet film lenne, a színészek gesztusai kiugranának a vászonról), amit például a túl rövid mondatok ("Tudod, hogy futottam. / Megpillantottuk egymást." /Cassini-Huygens) okoznak, de van, amikor egyszerűen a hiteles háttér hiányzik érzésünk szerint a bölcsességek mögül ("Senki sem egyenlő a halálban." Csendélet erőszakos barackokkal). De zavaró a sok idegen szó ("Lacrimosa"?, "Enfilade"? "Kariatidák"? "Ornamentika"? "Fotográfia"? "Fata morgana"?– szinte megörül az ember egy-egy "Muskátlis terasznak"!), és az olyan XIX. századi bombasztikus szavak használata, mint a "kisemmizett". Aztán találkozunk egyszerűen giccses megoldásokkal is, mint " Csenddé válnak bőrömön az érintések." Vagy máshol: "de éjjel ablakom lecsorgó üvegén az eső / gótikus templommá szentelte szobámat." Éppenséggel a mezei képzavarokhoz való perverz vonzódást sem értem (és ezzel csatlakozom az előttem szólókhoz): "árnyékszínű testem a lélegzet lövészárkaiban" – olvashatjuki A képzeletbeli világháborúban, vagy ugyanott: "és a térképek, mint a belek izomzatai, /hazajuttatnak / a kontinens csonkolt végtagjaihoz", hát inkább ne képzeljük el). Ezek mind-mind gyengítik a kötetet.

Hogy talán egy szigorúbb szerkesztés (amit akár a szerző is elvégezhetett volna), egy újravágás sokat javíthatna az összképen, azt például A férfi és nő bestiáriuma elnevezésű ciklusban is látjuk. Olyan sorok ragadják meg figyelmünket, mint "Az unikornis a remény skizofréniája.", amely már annyira mellőzi a logikát és annyira giccses, hogy szinte jó, ahogyan jó tud lenni például egy B-kategóriás horror a '80-as évekből, és még jobb egy erre tudatosan rájátszó film (pl. Terrorbolygó). Vagy ez is szép felütés egy egyszerűen csak pontos összetett képpel: "A madarakat termő fa / vízparton áll, és gyökereivel álmaink alá nyúl." Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve, vagy Szőcs Petra Kétvízköz című kötete ugrik be róla. Az pedig jót jelent. És akkor Fenyvesi verseiben olykor megcsillanó humoráról és érzékiségéről most nem is beszéltünk.

nyomtat

Szerzők

-- Toroczkay András --


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés