bezár
 

film

2013. 12. 28.
Éljen a tőzsdetrip!
Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Éljen a tőzsdetrip! A '70-es évekbeli mozifenegyerekek legderekasabbika fogta a Nagymenők Henry Hilljét, New Yorkba helyezte át, és Jordan Belfortnak nevezte el. Noha A Wall Street farkasa igaz történeten alapuló bipoic vagy fekete komédia, így cselekményét jórészt az élet diktálta papírra, a hasonlóság mégis szembeötlő.
Belfort (Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio ötödik kollaborációja ez a New York bandái, az Aviátor, A tégla, illetőleg a Viharsziget után) a ’80-as években naiv brókeraspiránsként tömegközlekedett a Nagy Alma pénzügyi szívébe. Le akarta tarolni azt, sztártőzsdeügynökként érvényesülni, majd feljutni a csúcsra, ahol reményei szerint konfettieső várja... és sikerült is neki, hogy aztán a nagy dőzsölés után a világ tetejéről zuhanjon a földre, ahonnan ismét feltápászkodhat.
Klasszikus siker-bukás történet rajzolódik ki, A Wall Street farkasa pedig gyakorlatilag az első perctől vallja, hogy mindez a gengsztermozikba illő sztoriséma nem a zseniális narratív fordulatok, a mélyreszántó jellemrajzok, a vaskos gondolatiság miatt lesz emlékezetes. Scorsese újabb ujjgyakorlata sokkal inkább stilisztikai, formai bravúr, csaknem három órán át zörömbölő vizuális géppisztolysorozat, a sötét viccelődés és a dőzsölés XXI. századi hullámvasútja. Tegyük hozzá, a film ebben egyáltalán nem vall kudarcot, valóban karon ragad és felpörget az összes snitt, csak úgy pulzál a vad energia mind a 180 percben – ilyen rangban A Wall Street farkasa jeles dolgozat. Nem is meglepő ez egy olyan ex-tornacipős, farmeros, szakállas fenegyerektől, mint az öreg Marty, aki dekádok óta bombázza közönségét ezernyi képi petárdával a Taxisofőr gőzölgő kanálisaitól a Dühöngő bika fekete-fehér tour-de-force-án és a Cape Fear stílusimitációján át egészen A leleményes Hugo 3D-s filmtörténeti rekonstrukciójáig. Jelenlegi mozgóképe vérbeli "style over substance" ámokfutás, a Stíl diadala az Elbeszélés felett.

Ha akad valamiféle üzenet vagy tanulság, az is a vizuális szőnyegbombázás alárendeltje, kivált a mozi központi sugallata. Jelesül: ha pénzed van, ott állsz a gazdagság hegycsúcsán, bármit megtehetsz. Scorsese, valamint adaptőre, Terence Winter (Gengszterkorzó) úgy érvelnek, hogy a mértéktelen pénzben úszás egyenlő saját létünk materális gyarmatosításával, vagyis a drogfüggőség abszurdba hajlásával, ugyanúgy, mint mások testének, státuszának hódításával, luxusprostik, modellek ágyba döntésével, féktelen partizással, a Naomi nevű luxusjacht vagy egy Ferrari megvásárlásával, sőt, a hatóságok, tehát már a kontrollt gyakorló szervezetek megvesztegetésével is. A Wall Street farkasa mindezt esztelen videoklipes esztétikával beszéli el, ügyes párhuzamot kínálva: ahogy a híradófelvételek, diszkóbeli színkavalkádok, kokainszippantások, gyorsvágások lebilincselő kollázst hoznak létre, úgy ez a pörgés vizuális síkon tökéletes kifejeződése egy Belfort-féle cézár duhajkodásának. És valóban, ezernyi olyan mese létezik, amiben egy szelíd Caligula sokáig a trónon ül, aztán a földnek csapódik, ilyen a Tőzsdecápák, ilyenek a prototipikus gengszterfilmek, ez áll Scorsese bűnfilm-ciklusára – ami miatt az aktuális darab némileg más, az a totális pazarlás (angolul: excess) kendőzetlen ábrázolása, hangsúlyozottan képi nyelven. Mintha a Nagymenők utolsó szakaszának több órásra duzzasztott változatát néznének. Henry Hillt ezúttal Jordan Belfortnak hívják, ő is ledönti a negyedik falat, kiszól a nézőkhöz, és voltaképpen nekik regél aranyéletéről, látjuk, amint megkaparintja, amire szüksége van, látjuk, ahogy trófeaként cipelt neje elhidegül tőle, és azt is, amikor lecsapnak rá az erőszakszervezetek, illetve amikor a drogfogyasztása nem kecsegtetőnek, hanem inkább szatirikusnak, valamiképpen lealacsonyítónak tűnik. (Erre alighanem a legerősebb narkotikumtól grotesz bábuvá derogálódó Belfort sportkocsikázása a legjobb példa.) A bűnöző foglalkozása pedig ezúttal tőzsdeügynök.
Leonardo DiCaprio ugyan nem ebben a Scorsese-filmben nyújtja élete alakítását (azt a Viharszigetben látni), grimaszai, fergeteges mozgáskultúrája több hasfalszaggató, fekete komédiákba illő poén forrása, a mozi vígjátéki tónusa miatta a legütősebb, a rendező talán A komédia királya óta nem kokettált ennyire a humorral. DiCaprio fejvesztettségéhez az összes többi színész pusztán asszisztál. Felvonul egy időzített bombaként robbanó apa a hollywoodi rendező, Rob Reiner alakításában, egy kívánatos cicababa az ausztrál Margot Robbie testében, valamint számtalan hasonlóan dorbézoló barát-kolléga, ám ők nem annyira lényegesek. Ebben a temérdek dumával, káromkodásokkal, üvöltözésekkel, meztelen nőkkel tűzdelt, illetve csupasz női hátsókról szippantott kokainnal (érdekesség: A tégla korai változatában a Jack Nicholson által játszott gengszterfőnök így próbált sátáni figuraként viselkedni, a való életben pedig a fiatal Scorsesét kis híján megölte a féktelen anyagozás) élénkített drog-és mozitripben DiCaprio pofavágásai a legmaradandóbbak.
Kissé emiatt is zavaró, hogy A Wall Street farkasa enervált, túlnyújtott filmként zárul. Belfort, ahogy a valóságban is, elválik a nejétől, fülön csípi őt az FBI, bíróság elé állítják, ám az effajta komolykodás csorbítja a mozi élét, az addigi események, amelyek valóban egy hosszú kábítószerszeánszra emlékeztetnek, érezhetően svungosabbak. Míg korábban az 1983-as A sebhelyesarcú újabb, de immár sötéten komikussá hangszerelt tőzsdeügynökös variánsa pereg a vetítőgépben, netán a Másnaposok farkasfalkájának tébolyultságát nézhetjük még extrémebb kivitelben, az utolsó percek lassúsága kimondottan visszalépésként hat.
Martin Scorsese ezúttal nem teremtett filmtörténeti karaktereket, és noha vizuális ötletbörzéje máig megér egy misét, A Wall Street farkasa a rendező iparosmunkáinak sorába illeszkedik: képességeihez mérten csupán séta a parkban, ám ezt a színvonalat vagy ritmust rengeteg fiatal direktorjelölt csak szeretné magáénak tudni. Jól sikerült alkotás ez, mesterműi rangig azonban soha nem viszi.
 
A Wall Street farkasa
(The Wolf of Wall Street)
Színes, szinkronizált amerikai életrajzi komédia, 180 perc, 2013
Rendezte: Martin Scorsese
Írta: Jordan Belfort önéletrajzi regénye nyomán Terence Winter
Operatőr: Rodrigo Prieto
Vágó: Thelma Schoonmaker
Szereplők: Leonardo DiCaprio (Jordan Belfort), Jonah Hill (Donnie Azoff), Margot Robbie (Naomi Lapaglia), Matthew McConaughey (Mark Hanna), Kyle Chandler (Patrick Denham ügynök)
Forgalmazza: ProVideo Film & Distribution Kft.
Korhatár:  

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Valdimar Jóhannsson: Bárány
Lee Isaac Chung: Minari – A családom története
Michel Franco: Új világrend
Interjú Menyhei Szabolcs visual effects artisttal a sikerhez vezető eltökéltségről, tanulni vágyásról és tudatos karrierépítésről

Más művészeti ágakról

színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021
Láng Orsolya: Személyes okok, Prae Kiadó, 2021
Helga Flatland: Egy modern család című regényének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés