bezár
 

film

2013. 12. 28.
Éljen a tőzsdetrip!
Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A '70-es évekbeli mozifenegyerekek legderekasabbika fogta a Nagymenők Henry Hilljét, New Yorkba helyezte át, és Jordan Belfortnak nevezte el. Noha A Wall Street farkasa igaz történeten alapuló bipoic vagy fekete komédia, így cselekményét jórészt az élet diktálta papírra, a hasonlóság mégis szembeötlő.
Belfort (Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio ötödik kollaborációja ez a New York bandái, az Aviátor, A tégla, illetőleg a Viharsziget után) a ’80-as években naiv brókeraspiránsként tömegközlekedett a Nagy Alma pénzügyi szívébe. Le akarta tarolni azt, sztártőzsdeügynökként érvényesülni, majd feljutni a csúcsra, ahol reményei szerint konfettieső várja... és sikerült is neki, hogy aztán a nagy dőzsölés után a világ tetejéről zuhanjon a földre, ahonnan ismét feltápászkodhat.
Klasszikus siker-bukás történet rajzolódik ki, A Wall Street farkasa pedig gyakorlatilag az első perctől vallja, hogy mindez a gengsztermozikba illő sztoriséma nem a zseniális narratív fordulatok, a mélyreszántó jellemrajzok, a vaskos gondolatiság miatt lesz emlékezetes. Scorsese újabb ujjgyakorlata sokkal inkább stilisztikai, formai bravúr, csaknem három órán át zörömbölő vizuális géppisztolysorozat, a sötét viccelődés és a dőzsölés XXI. századi hullámvasútja. Tegyük hozzá, a film ebben egyáltalán nem vall kudarcot, valóban karon ragad és felpörget az összes snitt, csak úgy pulzál a vad energia mind a 180 percben – ilyen rangban A Wall Street farkasa jeles dolgozat. Nem is meglepő ez egy olyan ex-tornacipős, farmeros, szakállas fenegyerektől, mint az öreg Marty, aki dekádok óta bombázza közönségét ezernyi képi petárdával a Taxisofőr gőzölgő kanálisaitól a Dühöngő bika fekete-fehér tour-de-force-án és a Cape Fear stílusimitációján át egészen A leleményes Hugo 3D-s filmtörténeti rekonstrukciójáig. Jelenlegi mozgóképe vérbeli "style over substance" ámokfutás, a Stíl diadala az Elbeszélés felett.

Ha akad valamiféle üzenet vagy tanulság, az is a vizuális szőnyegbombázás alárendeltje, kivált a mozi központi sugallata. Jelesül: ha pénzed van, ott állsz a gazdagság hegycsúcsán, bármit megtehetsz. Scorsese, valamint adaptőre, Terence Winter (Gengszterkorzó) úgy érvelnek, hogy a mértéktelen pénzben úszás egyenlő saját létünk materális gyarmatosításával, vagyis a drogfüggőség abszurdba hajlásával, ugyanúgy, mint mások testének, státuszának hódításával, luxusprostik, modellek ágyba döntésével, féktelen partizással, a Naomi nevű luxusjacht vagy egy Ferrari megvásárlásával, sőt, a hatóságok, tehát már a kontrollt gyakorló szervezetek megvesztegetésével is. A Wall Street farkasa mindezt esztelen videoklipes esztétikával beszéli el, ügyes párhuzamot kínálva: ahogy a híradófelvételek, diszkóbeli színkavalkádok, kokainszippantások, gyorsvágások lebilincselő kollázst hoznak létre, úgy ez a pörgés vizuális síkon tökéletes kifejeződése egy Belfort-féle cézár duhajkodásának. És valóban, ezernyi olyan mese létezik, amiben egy szelíd Caligula sokáig a trónon ül, aztán a földnek csapódik, ilyen a Tőzsdecápák, ilyenek a prototipikus gengszterfilmek, ez áll Scorsese bűnfilm-ciklusára – ami miatt az aktuális darab némileg más, az a totális pazarlás (angolul: excess) kendőzetlen ábrázolása, hangsúlyozottan képi nyelven. Mintha a Nagymenők utolsó szakaszának több órásra duzzasztott változatát néznének. Henry Hillt ezúttal Jordan Belfortnak hívják, ő is ledönti a negyedik falat, kiszól a nézőkhöz, és voltaképpen nekik regél aranyéletéről, látjuk, amint megkaparintja, amire szüksége van, látjuk, ahogy trófeaként cipelt neje elhidegül tőle, és azt is, amikor lecsapnak rá az erőszakszervezetek, illetve amikor a drogfogyasztása nem kecsegtetőnek, hanem inkább szatirikusnak, valamiképpen lealacsonyítónak tűnik. (Erre alighanem a legerősebb narkotikumtól grotesz bábuvá derogálódó Belfort sportkocsikázása a legjobb példa.) A bűnöző foglalkozása pedig ezúttal tőzsdeügynök.
Leonardo DiCaprio ugyan nem ebben a Scorsese-filmben nyújtja élete alakítását (azt a Viharszigetben látni), grimaszai, fergeteges mozgáskultúrája több hasfalszaggató, fekete komédiákba illő poén forrása, a mozi vígjátéki tónusa miatta a legütősebb, a rendező talán A komédia királya óta nem kokettált ennyire a humorral. DiCaprio fejvesztettségéhez az összes többi színész pusztán asszisztál. Felvonul egy időzített bombaként robbanó apa a hollywoodi rendező, Rob Reiner alakításában, egy kívánatos cicababa az ausztrál Margot Robbie testében, valamint számtalan hasonlóan dorbézoló barát-kolléga, ám ők nem annyira lényegesek. Ebben a temérdek dumával, káromkodásokkal, üvöltözésekkel, meztelen nőkkel tűzdelt, illetve csupasz női hátsókról szippantott kokainnal (érdekesség: A tégla korai változatában a Jack Nicholson által játszott gengszterfőnök így próbált sátáni figuraként viselkedni, a való életben pedig a fiatal Scorsesét kis híján megölte a féktelen anyagozás) élénkített drog-és mozitripben DiCaprio pofavágásai a legmaradandóbbak.
Kissé emiatt is zavaró, hogy A Wall Street farkasa enervált, túlnyújtott filmként zárul. Belfort, ahogy a valóságban is, elválik a nejétől, fülön csípi őt az FBI, bíróság elé állítják, ám az effajta komolykodás csorbítja a mozi élét, az addigi események, amelyek valóban egy hosszú kábítószerszeánszra emlékeztetnek, érezhetően svungosabbak. Míg korábban az 1983-as A sebhelyesarcú újabb, de immár sötéten komikussá hangszerelt tőzsdeügynökös variánsa pereg a vetítőgépben, netán a Másnaposok farkasfalkájának tébolyultságát nézhetjük még extrémebb kivitelben, az utolsó percek lassúsága kimondottan visszalépésként hat.
Martin Scorsese ezúttal nem teremtett filmtörténeti karaktereket, és noha vizuális ötletbörzéje máig megér egy misét, A Wall Street farkasa a rendező iparosmunkáinak sorába illeszkedik: képességeihez mérten csupán séta a parkban, ám ezt a színvonalat vagy ritmust rengeteg fiatal direktorjelölt csak szeretné magáénak tudni. Jól sikerült alkotás ez, mesterműi rangig azonban soha nem viszi.
 
A Wall Street farkasa
(The Wolf of Wall Street)
Színes, szinkronizált amerikai életrajzi komédia, 180 perc, 2013
Rendezte: Martin Scorsese
Írta: Jordan Belfort önéletrajzi regénye nyomán Terence Winter
Operatőr: Rodrigo Prieto
Vágó: Thelma Schoonmaker
Szereplők: Leonardo DiCaprio (Jordan Belfort), Jonah Hill (Donnie Azoff), Margot Robbie (Naomi Lapaglia), Matthew McConaughey (Mark Hanna), Kyle Chandler (Patrick Denham ügynök)
Forgalmazza: ProVideo Film & Distribution Kft.
Korhatár:  

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Prikler Mátyás: Hatalom
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés