Eredetileg a nagy pártok mindegyike képviselte volna magát, azonban a beszélgetés kezdetére meglehetősen leszűkült a kerekasztal, Martos Gábor már csak három személy diskurzusát volt hivatott moderálni, amivel nem is lett volna probléma, ha a nyitófelszólalások után valamiféle vitára is sor kerül, azonban a pártok képviselői nem léptek párbeszédbe egymással, így tulajdonképpen a beszélgetés egymástól elszigetelt, sok esetben retorikai fogásokkal zsúfolt beszédekké redukálódott.

Az első körben Martos Gábor rövid helyzetértékelést kért a résztvevőktől, melyekben mindannyian szót ejtettek a vidéki múzeumok financiális nehézségeiről, valamint az intézményi struktúra sokszor átgondolatlan és hirtelen átalakításainak negatív hatásairól is. Arató Gergely, a DK képviseletében elmondta, hogy az állam mindenhatóságába, mindenhez értésébe vetett hit komoly problémát okoz a múzeumi szférában is, hiszen a változások ennek következményeképpen felülről és erőltetett módon valósulnak meg. Borbáth Erika (MSZP) ehhez a gondolatmenethez kapcsolódva jegyezte meg, hogy a vidéki múzeumi struktúra kétlépcsős átalakítása jelentős bizonytalanságot szült az ott dolgozó munkatársak körében, szerinte az ilyen változásokat nem felülről kellene megvalósítani, a helyi közösséggel, a szakmai szervezetekkel és a múzeumi munkatársakkal való konszenzuális megegyezésnek fontos szerepe kéne legyen. Arató hozzátette, hogy a központosított struktúra a pénzek és a kulturális javak elosztása esetén is jókora zavart okoz: a kormány intenzív pénzmegtakarítási tevékenysége következtében a múzeumi szférában egyre kisebb az állami finanszírozások mértéke, illetve a kulturális tőke is kiszolgáltatott az aktuális politikai hatalomnak.

Borbáth ismertette azokat a statisztikákat, melyekből világosan kirajzolódik a támogatások és a működési bevételek csökkenése, valamint az üzemeltetési költségek növekedése is. Számokkal igazolta, hogy a szakmai munkaerő finanszírozására is egyre kisebb összeg jut, ami azért okoz komoly problémát, mert így a kiállítások szakmai színvonala is visszaeshet. Császárné Kollár Tímea is problémaként említette a vidéki múzeumok financiális nehézségeit, szerinte a bérfejlesztésnek ezen a területen is kiemelt szerepe lenne, mivel a minőség csak így biztosítható és tartható fenn, de azt is hangsúlyozta, hogy a leépítéseket is meg kellene szüntetni ahhoz, hogy a múzeumi szférában dolgozók újra bizakodóak lehessenek. A helyzetelemzés során a Jobbikos politikus kihangsúlyozta, hogy hazánkban rengeteg érték, műtárgy, kincs található, ezek tehát adottak, a társadalomnak és a politikának – valamint a médiának –, csupán annyi feladata lenne, hogy ezeket az értékeket középpontba állítsa, megőrizze és nyilvánossá tegye.

A beszélgetés második része a megoldásoknak, javaslatoknak engedett teret. A baloldali képviselők kihangsúlyozták, hogy fontos a párbeszéd, Arató szerint a féloldalas viták helyett sokkal termékenyebbek lennének azok a diskurzusok, melyek világosan tisztázzák a koncepciókat, a valódi konfliktusokat, mert csak így lehet kialakítani a konszenzust. Szerinte nagyfokú rugalmasságra lenne szükség az állami szervek és a szakmai közösségek részéről is, hogy ezek a viták, párbeszédek valóban termékenyek, érdemiek lehessenek. A DK politikusa úgy gondolkozik, hogy a finanszírozási nehézségek megoldhatóvá válnának a fenntartási költségek stabilizálásával és kiszámíthatóvá tételével, illetve, ha a projekt alapú támogatások is teret nyernének a múzeumokban. Megemlítette még a szakmai autonómia fontosságát, a szellemi tőke széles körben való terjesztését és a közönség bizalmának visszaszerzését is, melyek mindegyike csak akkor valósítható meg, ha a lerombolt és szétzúzott bizalom helyreállításra kerül, illetve ha az érdemi párbeszédek ténylegesen létrejönnek.

Borbáth is egyetértett azzal, hogy az emberek kultúrához való viszonyán kellene alakítani, meg kell őket szólítani, be kell őket csábítani ezekbe az intézményekbe, illetve szerinte is szükség van azokra a beszélgetésekre, ahol az értékek kerülnek terítékre. Az intézményi struktúra túl nagy és túl gyakori változtatást nem visel el, ezek a szakmai munka rovására mennek, ezért nagyon fontos lenne figyelni arra, hogy a változtatások ne legyenek túl drasztikusak és minden esetben szakmai egyeztetések útján valósuljanak meg. Konkrét feladatként jelölte ki a múzeumi anyagok digitalizálását, a városi múzeumok fejlesztését, a nemzeti intézmények finanszírozásának garanciáját, valamint a törvényi összhangok kialakítását. A Jobbik képviselője pedig úgy látja, hogy a finanszírozási módokon kellene változtatni, ő helyteleníti, hogy a múzeumi támogatások jórészt uniós pénzekből valósulnak meg, mivel ez ellehetetleníti azokat az intézményeket, amelyek nem rendelkeznek önrésszel.

A hat beszéd során igazán fontos dolgok is elhangzottak: valóban szükség lenne például párbeszédekre, nemcsak a szakma és a politikai szervezetek között, hanem a szakma egyes képviselői, valamint a szakma és a közönség között is. Továbbá valóban ki kellene jelölni azokat a fő irányokat, melyek változtatásra szorulnak és ezek esetén meg kellene találni a konszenzust. Azonban mindenekelőtt szükség lenne az önreflexióra, a szakma saját lelkiismeretének felülvizsgálatára, valamint a felelősségvállalásra egyéni és kollektív szinten is: a panaszok és sirámok helyett meg kell nézni, hogy a történet alakításában hol lehet a helyünk és mi lehet a feladatunk.

Kerekasztal-beszélgetés a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének konferenciáján, Pesti Megyeháza, Budapest, 2014. március 3.