bezár
 

film

2014. 05. 24.
"Innen szép nyerni" – Interjú a Fekete leves rendezőjével
Interjú Novák Erikkel, a Fekete leves június 5-én kerül a mozikba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Novák Erik filmjét, a Fekete levest a 21. Titanic Filmfesztiválon mutatták be. Az alkotók által kísérletiként, improvizatívként jellemzett mozit minimális büdzséből, függetlenül forgatták, a stáb és a színészgárda (Szabó Simon, Nagy Zsolt, Máté Gábor és Fátyol Hermina mellett Perjes Zoltán, Vágvölgyi B. András és Herczeg Zoltán) gázsi helyett tulajdonosi részesedésért dolgoztak a filmen. A Fekete leves újravágott, rövidebb változatban kerül a mozikba.
PRAE.HU: Miben változott a film az ősbemutató óta?
 
A változtatások szorosan kapcsolódnak a film közösségi alkotói jellegéhez. Az ősbemutatón vetített kópia is az utolsó pillanatban készült el, még a vetítés napján, délelőtt is szedtünk ki belőle valamennyit. A Titanic Fesztiválon való vetítések gyakorlatilag tesztvetítések, a film itt találkozott először kritikusokkal, szakértő és laikus közönséggel. A visszajelzéseket figyelembe véve a  második fesztiválvetítés délutánjáig tovább dolgoztunk a filmen, egy egész jelenetet kivágtunk, ezt leszámítva tömörítettünk. Az ezek után érkező vélemények tanulsága pedig a mozikba kerülő verzióba épül bele. A Fekete leves a közönségnek készül, így nyilván olyanra szerettük volna csiszolni, hogy moziban működő, közönséget bevonzó, nézőszámot generáló film legyen. 
 
PRAE.HU: Elégedett vagy a film fogadtatásával és az első kritikákkal?
 
Örültem a jó fogadtatásnak, különösen azoknak az építő kritikai visszhangoknak, amelyek hallatán azt mondtuk, hogy na akkor gyorsan essünk neki, és csipegessünk még ki belőle. Az erényeit – amit dicsértek – megtartottuk, a kritikákban megjelenő negatívumokra pedig igyekeztünk azonnal reagálni. A közönség véleménye beépült a filmbe, ami így fejlődött a végső verzióig.

PRAE.HU: Mi volt a koncepció a Fekete leves mögött?
 
Az, hogy csináljunk filmet, ha nincs pénzünk, akkor mindenáron. Semmi nagyon mély és komoly gondolat nem volt mögötte, egy szórakoztató rablós filmet szerettünk volna csinálni. Az alapötlete miatt erre a filmre sosem kapnánk pénzt, hisz nincs forgatókönyv, ami eleve kizárja az összes pályázatról. Úgy gondoltam, ezt a filmet lendületből lehet megcsinálni. Aztán egy csomóan csatlakoztak a projekthez. A történet ötlete hosszú évek óta érlelődik, csiszolódik, de a forgatás során kapott végleges formát, sokat alakult menet közben. Kicsit sarkítva: például az, hogy melyik karakter éli túl, nagyban múlott azon, hogy ki ért rá szombaton, amikor a helikopter jött.
 
PRAE.HU: A sztori hogyan született?
 
Több barátommal találtuk ki, köztük Nagy Viktorral, akivel a Nyócker!-t és a Zuhanórepülést írtuk és róla mintáztuk a Nagy Zsolt által életre keltett karaktert, valamint Perjés Zoltánnal és Baráth Gyulával, akik szerepelnek is a filmben. Amikor anno filmet akartunk csinálni, mindig le voltunk égve, így aztán állandóan azon kellett gondolkodnunk, hogyan tudnánk több száz millió forintot szerezni. Fantáziáltunk, de persze komolytalanul: az elképzelt rablási tervünk központi eleme a tolószék volt, ami remek eszköz arra, hogy észrevétlen maradjon az ember az utolsó pillanatig, vagy akár elvonja a figyelmet a készülő akcióról. Ami a film sztoriját illeti, eredetileg bankrablásban gondolkodtunk, de bankfiókot bérbe venni vagy megszerezni forgatásra lehetetlennek tűnt, ezért átnyergeltünk a pénzszállító kocsira, amihez végül ismeretségek útján sikerült hozzájutnunk. Ahelyett, hogy kirabolunk egy pénzszállító kocsit, és filmet csinálunk a pénzből, inkább arról csináltunk filmet, hogy hogyan rabolnánk ki egy pénzszállító kocsit.

PRAE.HU: Milyen filmek inspiráltak?
 
Rengeteg. A Vad banda, a Heat, az Olasz meló eredeti változata Michael Caine-nel, és számtalan olyan film, amiben valamit rabolnak, legyen az bank, pénzszállító autó vagy bármi. A Fekete levesnek viszont az a lényege, hogy ezek a karakterek hülyék. Amatőrök. Életükben nem csináltak semmi ilyesmit. Abszurd elem, hogy diliházból szökött elmebetegek, klinikai esetek, akik egy csúzli és egy zsákmányolt pisztoly segítségével ki akarnak rabolni egy pénzszállító kocsit, és véletlenül összejön nekik.
 
PRAE.HU: Te miért vállaltál el egy szerepet?
 
Mert ez egy improvizatív film volt: a történet – hogy honnan hová tart – ki volt dolgozva jelenetről jelenetre, de azt nem tudtuk, hogy ezen belül ki mit mond, és mi történik. Muszáj volt benne lennem a jelenetben, hisz kívülről nem lehet beleszólni egy improvizációba, mert akkor vége a felvételnek.
 
PRAE.HU: Mi a kapcsolat a karakterek és a színészek között? A nevek többsége stimmel, de a figurák...
 
Megint csak az improvizáció miatt gondoltuk úgy, hogy sokkal egyszerűbbé teszi a dolgunkat, ha a saját személyiségünk 80-90 százalékát felhasználjuk a filmbeli karakterhez, a többi meg a helyszínen születik meg hozzá. Nyilván egyikünk se bankrabló. Még. (Nevet)

PRAE.HU: Attól nem tartasz, hogy ha a néző a valódi neveteket hallja, akkor azt fogja hinni, hogy száz százalékban magatokat alakítjátok?
 
Nem. A Szabó Simonból bőven kinézed, hogy ha máshogy alakul az élete, akkor most futballhuligán lenne. A Nagy Zsolti egy színészt alakít, aki mindig bringával jár előadásra, de a filmben véletlenül elcsapják és tolószékbe kerül. Én egy idegösszeroppant filmrendezőt játszok, amitől egyébként nem vagyok messze. Egyedül a Vágvölgyi az, aki önmagától teljesen eltérő karaktert alakít, mert ő nem maffiózó, hanem újságíró, de elég jól megoldotta a dolgot.
 
PRAE.HU: Miért ragaszkodsz a gengszter és a bűnügyi zsánerekhez?
 
Nem tudom. Így alakult, nem terveztük. Az alvilág bemutatásával, egy bűnfilmen keresztül sokkal több igazságot el lehet mondani, mintha szimplán érzelegne az ember, és szépen fel lehet szeletelni és bemutatni az egész társadalmat, az utcai piti dealertől a politikai bűnözés csúcsáig.

PRAE.HU: A filmjeid hősei általában hátrányos helyzetűek.
 
Innen szép nyerni. Amikor a Viktorral megismerkedtem, és megláttam először a balesete után a tolószékben – a kéziratával, amit aztán ki is adtam könyv formájában – onnantól vértestvérek lettünk, és egy csomó mindent csináltunk együtt. De ezt sem tudom ennél jobban megmagyarázni.
 
PRAE.HU: Lesz folytatás, esetleg külföldi forgalmazás?
 
Jó lenne, de fogalmam sincs, ilyen messzire nem látok most, ezen legyünk túl. Nem tudjuk, hova fog ez kifutni. Először magyar moziforgalmazás, aztán meglátjuk. Ez egy tét nélküli meccs, amit persze szeretnénk minél jobbra kihozni, de nincsenek előre kitalált nagyszabású tervek a dologgal kapcsolatban. Jó lenne ha sokan megnéznék és ki tudnánk a bevételekből fizetni mindenkinek a stábból a részesedését.
 
PRAE.HU: Festesz is.
 
Képalkotás mindkettő. A film persze annyiban komplexebb, hogy kéttucat képet alkotunk egy másodperc alatt, és nem magányosan ülünk egy vászon előtt, hanem csapattal dolgozunk együtt. Plusz van benne irodalom, zene, az összes művészet.

PRAE.HU: Depresszíven indul a film, ami mintha a magyar film állapotát tükrözné.
 
A magyar film épp feljövőben van. Attól függetlenül, hogy nekünk még nem sikerült Filmalapos támogatást szerezni, minden tiszteletem az övék, szépen fölhozták ezt a dolgot, sikeres filmeket támogatnak. Ez egy kísérlet volt a részünkről, aztán majd meglátjuk, hogy sül el.
 
PRAE.HU: Pikkel rád a Filmalap valamiért? Esetleg a sok profanitás vagy a gengszter témák miatt?
 
Nem pikkelnek, semmi bajunk egymással, egyszerűen nem tetszett nekik az, amiket beadtam, de csak szakmai szempontok alapján. Bízom benne, hogy egyszer sikerül majd olyat írni, amit elfogadnak, de alkotói kérdésekben nem nagyon tudok kompromisszumokat kötni. A Filmalapnál – helyesen – nagyon komolyan veszik a forgatókönyvet, ez meg egy teljesen más koncepciójú film volt, ennek az a lényege, hogy a dialógok a helyszínen születnek.
 
PRAE.HU: Mit lehet tudni az Egillről?
 
A Gauder Áronnal közös projektünk már nagyon régóta áll, és ebben már számítunk a Filmalap segítségére, amire van is egy ígérvény, de még egy csomó külföldi vállalást kell teljesítenünk. Abban bízunk, hogy ez sikerül, de jelenleg még áll a dolog, viszont mindenképpen be kell fejeznünk a filmet, különben baj lesz. Ami miatt a karakter, akit játszom, diliházban van, az részben az Egill helyzetéből fakad.
 
PRAE.HU: Mi a jövő?
 
Mindig is rengeteg filmtervem volt, aztán egy-kettő megvalósult, továbbra is abból lesz film, amelyik túléli.

A Fekete leves afterpartyval egybekötött premierje május 29-én lesz, amelyet vidéki bemutatók és közönségtalálkozók követnek május 30. és június 7. között. Országszerte június 5-én kerül mozikba. A május 29-i díszbemutatóra (Cinema City Westend) korlátozott számban jegyek kaphatók.

Fekete leves
Színes, magyar akció-vígjáték, 2014
 
Rendező: Novák Erik
Producer: Kresmery Dániel, Darvas Csanád
Forgatókönyv: Novák Erik
Operatőr: Dobóczy Balázs
Vágó: Csillag Mano
Szereplők: Perjes Zoltán, Máté Gábor, Nagy Zsolt, Szabó Simon, Fátyol Hermina, Novák Erik, Vágvölgyi B. András
Gyártó: Krez Film
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott


Fotó: Bach Máté.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés