A tanulmány egy 10 éves kutatómunka eredménye, amely során az OMA építésze nemcsak dokumentumokat, elemzéseket és kimutatásokat vizsgált át, hanem az évek alatt rögzítette a svájci Engadin völgyben tapasztalható változásokat, tendenciákat, amelyekről a kutatás végén bebizonyosodott, hogy általánosíthatóak, más európai országban is megfigyelhetőek lehetnek. Koolhaas 20 évvel ezelőtt járt először a völgy egy kis településn, ami kis mérete mellett viszonylag sűrűn lakott volt. Az évek alatt a falu szinte teljesen elnéptelenedett, korábbi lakói a nagyvárosokba költöztek, miközben a területe kétszer-háromszor nagyobbá duzzadt. Az építész felfigyelt erre a paradoxonra és kutatni kezdte, hogy mivel magyarázható a területi növekedés, hogy miért kezd el gyarapodni egy olyan térség, ahol depopularizációval és a használat csökkenő intenzitásával kell számolni.

Az építész megfigyelte, miként változik a környék építészete és a lakosság összetétele. Többek között világossá vált számára, hogy míg korábban a lakóházak esetében az autenticitás megőrzése és az állagmegóvás volt a legfontosabb cél, addig az évek során egyre több épületet újítottak fel, ugyan hagyományos stílusban, azok mégis egészen más külsővel bírnak, mint a tradicionális épületek, megjelent bennük egyfajta modernitás. Hasonló történt a belső tereknél is, ahol a bútoroknál és a terek kialakításában is egyre inkább a modern, minimalista stílus dominál. Koolhaas azt is megpróbálta megérteni, hogy mi történt a vidék lakóival: korábban erősen ritualizált lokálpatriotizmus dominált, de ma már dél-ázsiai nők vigyáznak a svájciak állataira, házaikra, gyerekeikre, a svájci földet Srí Lankáról érkezett munkás műveli, a gyárakban pedig indiaiakat alkalmaznak...

Ezek azonban pusztán előzetes megfigyelések voltak, amelyekből még nem tudtak messzemenő következtetéseket levonni, így az OMA építésze és csapata szisztematikusan kezdte el vizsgálni, hogy milyen változások figyelhetőek meg a vidéki területeken. Ehhez elemzést készítettek Hollandia vidéki részének egy 12x3km-es parcellájáról, ami Amszterdamtól 16 km-re fekszik. Egy “köztes” részről volt szó, nem tipikusan mezőgazdasági térségről, de nem is városiról. A területen két párhuzamos átalakulás figyelhető meg. Egyrészt egyre kevesebb az emberi erőforrás, másrészt egyre inkább digitalizálódnak a folyamatok. A gazdálkodás elektronikus gyakorlattá vált, egy sor eszköz és műszer gondoskodik a zökkenőmentes munkáról. A vidéki folyamatok nagyon hasonlítanak a nagyvárosiakhoz. A gazda is egyre inkább olyanná válik, mint a városi dolgozó: egy rugalmas munkássá, aki laptopról és nem helyhezkötötten végzi a munkáját. Az állattenyésztés is automatizálttá válik, a fejésről, etetésről, takarításokról robotok gondoskodnak. Ezek a tendenciák persze nem negatívak, csupán ironikus, hogy e drasztikus változások mennyire nincsenek jelen az oktatásunkban és a gondolkodásunkban.

Koolhaas rávilágított arra, hogy vidéken folyamatos változással kell számolni, ennek ellenére a figyelmünket mégis sokkal inkább a városi területekre irányítjuk, pedig azok a világ csak egy nagyon kis szegletét teszik ki. Az építészeti magazinok olyan statisztikákkal bombáznak minket, amelyek a városi tendenciák abszolút jelenlétét bizonygatják, mialatt a valódi kérdés teljesen figyelmen kívül hagyják - mit hagynak maguk mögött azok, akik a városba költöznek?

A világ nagyobbik része tehát elhanyagolt és alig van róla ismeretünk. Pedig ugyanazok a piaci erők mozgatják e területeket is, mint amilyenekkel a városokban találkozunk. A vidéki városokból az emberek elszivárognak, ott pedig új folyamatok nyernek teret és új fejlesztések valósulnak meg. A digitalizáció tehát nemcsak a városi tereket érinti, a szervezettség új rendje tűnik fel mindenütt: szoftverrel azonosítják a fákat vagy takarmányozzák a teheneket, szerverfarmok tűnnek fel az erdőkben és a sivatagokban is.

Koolhaas tehát úgy gondolja, hogy egy hiperkarteziánus rend jelenik meg vidéken is, ami eddig csak a városi tereknél volt jelemző. Sőt e világban, amit korábban az évszakok és a mezőgazdaság szervezete irányított, egyre több illékony dologgal kell számolni, ami eddig csak a felgyorsult városi terekre volt jellemző. Nekünk pedig továbbra is felelőtlen a hozzáállásunk, még nem ismertük fel, hogy csak akkor érthetjük meg városi tereink működését addig, ha már felfogtuk a vidékét.

Rem Koolhaas írása a következő linken érhető el:

http://www.iconeye.com/architecture/features/item/11031-rem-koolhaas-in-the-country