Gyorsan oszlassuk el a berögzött kényszerképzetet. Sokak emlékezetében a török hódoltság a pusztítás és a rom metaforája, a törökök ittléte a templomok kisajátításával, a falvak elnéptelenedésével, a magyarokat erősen sújtó adórendszerek bevezetésével egyenlő. Ugyan megfigyelhető a számottevő negatívum, de a törökök a rombolás mellett építettek is, s például több ma működő és használt fürdő az ő kezeiknek munkáját dicséri.

K. Pintér Tamás és Sudár Balázs: Oszmán-török építészet Magyarországon című, a Türkinfo Kiadónál most megjelent könyve az ország különböző részein máig fellelhető  maradvány vagy felújított török épületeket járja körül, rajzokkal illusztrálva a kultúrtörténeti és építészeti szempontból sem elhanyagolható, érdekes szövegeket. Semmi szószátyárság, rövid, velős szövegek nyújtanak betekintést a letűnt kor nem mindenkinek fényes korszakából ránk-hagyományozódott épületeinek életrajzába, jelenkori sorsába. A többnyire fürdőkkel és szentélyekkel foglalkozó kötetben ismerős épületek – a Rudas Gyógyfürdő, a pécsi dzsámi, Gül baba türbéje etc. – bukkannak fel és hozzák közel a régi Magyarország idegen kőrakásait, bár meggyőződésem, a nagy része ezeknek senki előtt nem ismeretlen, s zömében már többen megfordult az olvasó.

Sudár Balázs jól foglalja össze az átlag magyar és török olvasó számára érdekes információkat, nem hagyja, hogy olvasás közben unatkozzunk, s olyan adalékokkal szolgál, miszerint például Pécsett is emeltek türbét, méghozzá Idrísz Babának, akiben a törökök a szent embert tisztelték. A törökök kiűzése után nem minden épület a magyaroknak esett áldozatul. Volt, amelyiket a természeti csapások romboltak le vagy tűntettek el végképp. Érden az egyik dzsámit az 1837. évben bekövetkező árvíz pusztította el. Ugyancsak érdekességszámba megy az a tény, hogy: „A törökök által épített budai imahelyek nagy többsége nyomtalanul eltűnt, egyetlen épület maradt meg részben: Tojgun pasa dzsámija.” Nem egy épület az elmúlt évtizedek és a jelenkor elhivatott értékmegőrző tevékenységének köszönheti a fennmaradását. A magyar szakemberek számos épületet ástak elő a múlt romjai alól s hozták helyre támogatások segítségével, immár a magyar építészet és kultúra részeként tekintendő ezeket az épületeket.

A könyv kétnyelvű, a török fordítás Tarik Demirkannak, a Turkinfo főszerkesztőjének munkája. A fekete-fehér rajzok páratlansága tovább növeli a bizalmunkat és lelkesedésünket a kiadvány iránt. Rajta, aki jelenleg nem tud ellátogatni a magyarországi török emlékhelyekhez és a megmaradt, a régi török kort most már veszélytelenül idéző épületekhez, annak kitűnő utasszállító gyanánt soha jobbkor nem jöhetne az Oszmán-török építészet Magyarországon című vékony, annál tartalmasabb könyvecske. 

Fotó: Fortepan.hu