bezár
 

art&design

2015. 05. 30.
Két város, két fotós, két terem
Kim Jinseok és Szatmári Gergely: Két város meséje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Koreai Kulturális Központ és a kArton galéria nem mindennapi kollaborációjának köszönhetően két fotográfus – Szatmári Gergely és Kim Jinseok – egymás szülőhazájába látogatva arra vállalkozott, hogy fényképeiken keresztül bemutatják Szöult és Budapestet, visszaadva azon pillanatokat, melyekben felfedezték a másik városának szépségét és egyediségét.

Szatmári Gergely fotója

Két város, két fotós, két terem: a Két város meséje az első ilyen jellegű tárlat, mely közös nevezőre kívánja hozni Budapest és Szöul látszólag merőben eltérő atmoszféráját. Az egyik oldalon a magyar főváros nosztalgikus jelenetei – villamos, budai látkép, utcai momentumok –, a másikon a szöuli élet eltagadhatatlanul „cool” és impresszív életképei, közöttük pedig ott feszül a mindezt összetartó, kultúrákon és sztereotípiákon átívelő közös koncepció, ami pont az egyén szubjektív látásmódját hangsúlyozza. A kiállítás dualitása lehetővé teszi, hogy újabb és újabb összefüggéseket, ellentéteket és hasonlóságokat találva egy szinte kimeríthetetlen párbeszéd valósulhasson meg a műalkotások között, amelyek nem csak egymásra, de magára a befogadóra is óhatatlanul reflektálnak. A konceptfotók, a portrék, a megszokott, mégis megismételhetetlen pillanatokat hangsúlyozó képek friss szemmel szembesítenek a minket körülvevő világgal, így a mindennapok banalitásai hirtelen pótolhatatlan és szerethető élményekként tűnnek fel.

Szatmári Gergely fotója

A galéria osztott tere miatt kézenfekvőnek tűnne az alkotók képeinek teljes szétválasztása, a kiállítás kurátorai azonban pont a kettősségben lévő egységet szerették volna tovább hangsúlyozni azzal, hogy Kim és Szatmári képeit az egymással szembeni falakon helyezték el. Habár a tárlat széles merítést próbál bemutatni a fotósok munkáiból, szerencsés ötlet volt mindezt kiegészíteni a TV-n vetített slideshow-val, ahol fényképről fényképre végigkövethetőek a két város felfedezésének stációi és a fel-felbukkanó közös motívumok: tradicionális ételek, éjszakai élet, urbánus életképek, helyi nevezetességek. A kevert sorrendben váltakozó fotókról néha nem is lehet teljes bizonyossággal megállapítani, melyik városban készültek – ilyenkor segítségünkre lehet a két alkotó egyértelműen megkülönböztethető stílusa.

Kim Jinseok fotója

A hazájában „sétáló fotográfusként” is emlegetett Kim Jinseok képein egy átlagos nap talán számunkra már észrevehetetlen szépségei ütnek át – olyan okosan és szerencsésen elkapott momentumok, melyekkel szembesülve talán magunk is más szemmel kezdünk tekinteni környezetünkre. A Szatmári Gergely objektívén átszűrődő Szöul egy közvetlen, mély tradíciókkal bíró, ugyanakkor gyors ütemben fejlődő város képét villantja fel előttünk, ahol az emberek nyitottak és kíváncsiak – erre utal koncepciójának elnevezése, a „cool” is. Az alkotói intenciók mellett a falon olvasható interjúrészletekből az is kiderül, milyen nehézségekkel és milyen esetleges előítéletekkel vágtak neki az útnak, s hogy a több hetes terepmunka ezen hogyan módosított – olyan vallomások ezek, melyekben nyugodtan megbízhatunk, hiszen közvetlen bizonyítékaik ott lógnak körülöttünk a falakon.

Kim Jinseok fotója

A Koreai Kulturális Központ és a kArton galéria közös szervezésében megvalósult fotókiállítás egyfajta hidat próbál képezni két – látszólag merőben eltérő – főváros, ország, kultúra között úgy, hogy nem akarja leplezni sem azok hasonlóságait, sem különbségeit. A koncepció mögötti eszme ellenére – vagy éppenséggel pont emiatt – a látogató a befogadás és értelmezés teljes szabadságával rendelkezik, amely egyaránt vonatkozhat a képcsoportok közti kapcsolatok beazonosítására, vagy az egyes alkotásokban felsejlő univerzalitások felfedezésére, de ugyanúgy teret ad egy rövid, szórakoztató és tétnélküli barangolásra is az ismerős-ismeretlen terepeken. A Két város meséje nem konkrét értelmezéseket, csupán lehetőségeket kínál, miközben olyan jellegzetes kérdéseket is boncolgat, mint a nemzeti ideológia vagy a multikulturalizmus.

Szatmári Gergely fotója

A kiállítást Yim Geun-hyeong, a Koreai Köztársaság nagykövete nyitotta meg, méltatva e kulturális együttműködés jelentőségét és potenciálját is, melyet egyértelműen a kiállítás szöuli bemutatása aknázhatna ki teljesen.

Kim Jinseok és Szatmári Gergely Két város meséje című kiállítás megtekinthető a kArton galériában (1054 Budapest, Alkotmány utca 18.) 2015. május 29. és június 26. között.

nyomtat

Szerzők

-- Komornik Eszter --


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés