bezár
 

film

2015. 07. 25.
Medvét barátjáról
Seth MacFarlane: Ted 2.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Úgy tűnik, Seth MacFarlane 2012-es sikerkomédiáját egyszer használatosnak tervezték. A folytatáson ugyanis sokkal inkább érződik az erőlködés, mint amennyire működik benne a poénáradat.

Három évvel ezelőtt felüdülésként hatott a Ted: röviddel a mulatságos Förtelmes főnökök záró stáblistája után már rögtön a trailerben óriási élvezet volt nézni a The Heavy How You Like Me Now?-jára füves cigiző, ivó, vízipipázó, káromkodó plüssmacit, pláne, hogy mindehhez az akkor népszerűsége csúcsán járó Family Guy-kreátor adta a nevét. A tavalyi Hogyan rohanj a veszTEDbe? westernparódiája azonban intő jelnek bizonyult, és úgy látszott, MacFarlane humorérzéke vesztett varázsából. Sajnos újabb bizonyosság erre a macis fekete komédia folytatása: a hollywoodi sequel-mánia gyermeke, rendezője a nagy hajcihőben már nem tudott olyan hasfalszaggató poénokkal előállni, mint korábban. A sietség, az újabb bőr gyors lehántása megette a lelket.

Ted

Rögtön szemet szúrhat, miféle banánhéjon is csúszik el a folytatás. MacFarlane húzza az időt, a 115 percnek jó, ha a felében zúdul ránk rekeszizomgyilkos humor, ráadásul az altáji WC-komédiák irányába történő elmozdulás sem ízléses toalett-marhulás, hanem nyögvenyelős, közönséges otrombaság. John és örök cimborája, Ted visszatérnek ugyan, ám feleslegesen teszik, ha netpornó-kritikájuk csak töltelékjelenettel gyarapodik, netán, ha a Ted emberré avatásához szükséges spermadonor-jelenet viccfaktorát testnedv-burleszk váltja fel, a kakás-ondós hashtageket jobb feledni. A Ted 2. polcos, spermiumos slapstickje enyhén szólva sem ér az előző részbeli Villámdal nyomába, és már a Villámtesók buddy movie-ja sem olyan erőteljes, nem esünk le a székről és gurulunk a földön. Öncélúság lépett a valódi szellemesség és poénvadászat helyébe, mintha úgy festene, az előző rész kultikussága majd valahogy elcipeli a hátán a folytatást, amelyet egyébként ordenáré túlkapások hivatottak összetákolni, egyben tartani. Ted és a proli asszonyság Tami-Lynn veszekedését (a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” esküvőnyitány ellenpontjaként) ugyan öröm hallgatni, a lecsengését szintén („Haver, ne balhézzunk tovább, a vénasszony sokkal jobban tolja!” – egyfajta Dühöngő bika-átirat), a musicalekre hajazó főcím, netán John pornóban dúskáló laptopjának szétzúzása, majd idétlen búvárruhás vízbe süllyesztése erőtlen, időt raboló húzások.

Ted

Míg a 2012-es felütés csodásan forgatta ki a mesei hangvételt „Egyszer volt, hol nem volt…”-tól a nagy lakodalomig, valamint keményen fricskázta a bromance és a romance műfaját is, lévén Lori és John szerelme ugyanannyira fontos volt, mint John és Ted haversága, addig a második rész unalomig ismert, nem vicces közhelyekbe temetkezik. Igaz, most újfent a Wahlberg-karakter és a MacFarlane-mackó kvázi férfibarátsága, boldogsága a tét, csakhogy gross out mocsokkomédia helyett szelídre hangszerelt, ártalmatlan komédiácskát nézünk, felpörgető partidrog szedése helyett langyos koktélocskát szürcsölgetünk. Onnantól kezdve, hogy belép a sztoriba az Amanda Seyfried által játszott (és nem mellesleg popkulturális analfabéta) ügyvédnő, megható tárgyalótermi filmbe csöppenünk a szappanoperai kellékek eredménytelen kifigurázásával, újabb bimbózó románccal (mert John azóta elvált Loritól, és bánatában pucér lányokra maszturbál – MacFarlane idézőjelbe rakta az előző rész totális örömfináléját), éjszakai romantikus gitározással, dalolászással. Nemes szándék persze, hogy a direktor a 2012-es fejezet boldogság-zárlatát, a „happily ever after”-t vicces veszekedésekkel, tányértörésekkel teszi zárójelbe, az imént sorolt andalgások lassítják a filmet, gyengítik a vígjátéki hatásmechanizmust.

Ilyen kontextusban hiába veszi elő MacFarlane bármikor bevethető csodafegyverét, és kezd utalni ezernyi popkulturális ikonra, helyszínre, nem segítenek a jóval kevésbé humoros újrázáson, a relatíve lassú tempón. Eleresztünk egy-két félmosolyt 9/11, Robin Williams és a Charlie Hebdo említésén, de a Rocky-intertexteknek (Ted a Clubber Lang vezetéknévre voksol, Tami-Lynn és a címhős közös gyereke Apollo Creed Clubber Langként születik meg) és A szürke ötven árnyalatának már sokkal könnyebb ellenállni, Liam Neeson vígjátéki csetlés-botlása korrekt cameo, a New York-i ComicCon azonban újfent szájba rágja MacFarlane popkultúra-imádatát.

Ted

Súlyos tanulságot is ránk erőltet a mese: fogadjuk el a másságot, tárgy helyett emberként nézzünk honfitársunkra, boruljunk össze hitben, szeretetben. Ismét nemes törekvést látni, a kivitelezése azonban megint csak humortalan, közhelyes, ha akarjuk, negédes. Az első rész legfőbb kérdése az volt, együtt tudnak élni a Villámtesók, mint országos cimborák, illetve lesz-e jövője John és Lori házasságának? (Donny, a Tedre pályázó irigy apuka újabb ármánya akkor zavart némi vizet, most a grandiózusabb gonoszkodás nem borzolja a kedélyeket.) Igennel felelt a fabula, és most is igennel reagál a cselekmény – az amerikai nép szolidaritást vállal az elesett mackótestvérrel, ember és plüssfigura nyugodtan kezet foghatnak, Patrick Stewart mesélője újra csattanósan összegez. Ted is kiemeli: a 30 évvel korábbi életre hívása után másodszor is megszületett, MacFarlane szerint jöhet az újabb nagy lánykérés, örömboldogság. Seth MacFarlane e lépése valamelyest a Férj és férj című Adam Sandler-mozira hajaz, hatástalan humorizálásában, másság-elfogadtatásában egyaránt.

Ted

Egy sikervígjáték után gyakran lelkesen óhajtjuk a repetát, néha mégis be kell ismernünk, a forró vasat olykor felesleges tovább ütni. A Ted második epizódjára az utóbbi illik. Ilyenkor pedig, bár az első film továbbra is becsben marad, a kényszeredett franchise létjoga kérdőjeleződik meg, és összességében egy leírt, kifulladt széria emléke rémlik majd fel – így pedig nehéz várni egy esetleges harmadik mackó-ámokfutást.

 

Ted 2.

Színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 2015, 115 perc

Rendezte: Seth MacFarlane

Írta: Seth MacFarlane, Alec Sulkin, Wellesley Wild

Zene: Walter Murphy

Operatőr: Michael Barrett

Vágó: Jeff Freeman

Szereplők: Mark Wahlberg (John), Seth MacFarlane (Ted hangja), Amanda Seyfried (Samantha), Jessica Barth (Tami-Lynn), Giovanni Ribisi (Donny)

Korhatár: 16

Forgalmazza: UIP-Duna Film 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Lőrincz Nándor, Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint
Enyedi Ildikó: A feleségem története
18. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Demian József: Éjjeli őrjárat

Más művészeti ágakról

art&design

Hova tűnt a lakástextil? Hova tűnt a lakástextil?
Vélemény az idei Texhibition című kiállításról
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
irodalom

Hétköznapi diskurzusok Hétköznapi diskurzusok
Kovács Viktor és Kovács Dominik voltak a Kötetlenül sorozat vendégei
A Prae körkérdése zeneszerzőkhőz: Derecskei András válaszol


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés