Ha szóba kerül a belga filmgyártás, a Dardenne-fivérek mellett valószínűleg monsieur Dormael jut először az eszünkbe. Az eredetileg bohócnak készülő szerző nagy szerelme a színház, főként gyerekdarabokat rendez, emellett időről-időre egy-egy filmmel is előrukkol. Első egész estés alkotása, a Toto, a hős (1991) a „Belga filmek, melyeket mindenképpen látnod kell!” típusú rajongói toplisták minden változatán szerepel. A nemzetközi ismertséget a Mr. Nobody (2009) hozta el számára, amelyben a főhős életútjával párhuzamosan „mi lett volna, ha?” típusú alternatív szálak is futnak, megkérdőjelezve ezzel a valóság létezését.

A Legújabb testamentum előzetese

Az utóbbi években nem hallatott magáról, de idén Cannes-ban új filmmel jelentkezett, amelyet a "Rendezők Kéthete" szekcióban mutattak be. A Legújabb testamentumban Isten lánya veszi kézbe az irányítást, kijavítja mindazt, amit szadista, hatalommániás apja elrontott. Keres hat új aposolt, hogy megírja velük a Legújabb Testamentumot és káoszt idéz elő azzal, hogy eküldi az embereknek a haláluk időpontját sms-ben. Amellett, hogy utólagosan becsempészte a Bibliába a hiányzó női szemszöget, Dormael a 21. század emberéről készített szatírát. Elképzelte, mik lennének a tipikus reakciók, ha az emberek megtudnák, mennyi idejük maradt hátra az életükből.

PRAE.HU: Miért várt hat évig a Mr. Nobody után, hogy új filmet mutasson be?

A Mr. Nobody után sokan azt mondták nekem: soha többé nem fogsz filmet rendezni. Azért gondolták ezt, mert az a filmem túl sok ember túl sok pénzébe került. Ez tényleg így volt, de ez nem az én hibám, hanem az övék! Persze csak viccelek. A Legújabb testamentum már sokkal olcsóbb volt, még így is nagyon sokba került, eltartott egy kis ideig, míg összeszedtük rá a pénzt. Belgiumból és Luxemburgból sikerült támogatást szereznünk, a francia tévéktől viszont semmit, de azért tudtuk fedezni a kiadásainkat. Én voltam a film producere is. Franciaországban van egy olyan előírás, hogy ha bevonsz egy kooproducert, meg kell osztanotok a final cut jogát, ezért alapítottam egy vállalatot Franciaországban, én lettem egy személyben a belga és a francia kooproducer is. Szóval a final cut jogát megosztottam saját magammal.

Jaco van Dormael Cannes-ban

PRAE.HU: Honnan jött az ötlet, hogy kiegészítse a bibliai történetet?

Már régen feltűnt, hogy az Új Testamentumban szinte teljesen némák a női szereplők, összesen 3-4 mondat van, ami az ő szájukból hangzik el. Egyszer azt mondtam a forgatókönyvíró társamnak, Thomas Gunzignak, hogy írjunk egy mesét, mondjuk arról, hogy Isten valóban létezik, és Brüsszelben él a feleségével. Tetszett neki az ötlet, így elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha Jézusnak lenne egy húga, akiről eddig senki nem beszélt? Mi olyat tenne, amit a bátyja és az apja nem? Mennyiben lenne más, mint egy férfi Isten?

PRAE.HU: Néha egészen bizarr jeleneteket látunk a filmben. Catherine Deneuve például egy óriásgorillával bonyolódik szerelmi viszonyba.

Thomasszal szeretjük egymást megnevettetni, mindig azon versenyzünk, kinek vannak őrültebb ötletei. A gorillás jelenetet ő találta ki, egy olyan karakterhez rendelte hozzá, aki azt hiszi, hogy az élete leszállóágban van, már nem szeretheti senki, mert nem elég szép többé. Ekkor köszönt be az életébe a szerelem, de egyáltalán nem úgy, ahogy elképzelte. Ez a történetszál a párdarabja annak, amelyikben pornófilm-szinkronizálás közben szeretnek egymásba a szereplők.

PRAE.HU: Előre megírták a párbeszédeket?

Mindent előre megírtunk. Nagyon szeretem Thomas stílusát, főleg azt, ahogy a párbeszédeket szövegezi. Csípem, hogy olyan stílusban beszélteti a gyerekeket, mintha egy könyvből olvasnának fel. Ez a mesterkélt nyelv is hozzájárul a film meseszerűségéhez, egyértelműen jelzi, hogy amit látunk, az nem a valóság.

PRAE.HU: Miért érzi ilyen közel magához a meséket?

Mert egyértelművé teszik, hogy nem a valóságot látjuk. A novellák sokszor elmossák a határt a fikció és az olvasó élete között: minden, ami megtörténik itt, megtörténhetne ott is. De szerintem a kettő között nagy különbség van: az életben zajló események szintén izgalmasak és szórakoztatóak, de nem eleje-közepe-vége történetek, és nincs bennük végső tanulság sem. Ahogy nem feltétlenül van az események között okozati kapcsolat sem, és a befejezés nem ad magyarázatot a korábbi történésekre, mint a forgatókönyvekben. Ha egy mesét mesélsz, senkit nem próbálsz meggyőzni arról, hogy amit elmondasz, az a valóság. Nem azt üzened, hogy higgy nekem, az igazat mondom, hanem azt, hogy ne higgy nekem, ez nem a valóság! Attól, hogy megszabadulok a realizmus terhétől, minden másra jobban tudok koncentrálni. Engem az érdekel, ami túlmegy a valóság határain, számomra a történetmesélés tiszta fikció, tökéletesen ellentétes a realizmussal.

PRAE.HU: Mit gondol, befolyásolják a filmkészítői stílusát a színházi tapasztalatai?

Mindenképpen. A színházból hozom a stilizációt. Amikor Spanyolországban forgattunk, a díszletben maketteket használtunk, hogy mindenki pontosan tudja róluk, nem valódiak. De érdekes módon, ha egyértelművé tesszük, hogy mindez nem igazi, attól néha sokkal hihetőbbé válik a végeredmény.

PRAE.HU: Ön szerint előfordulhat, hogy a nézők sértőnek találják majd a Legújabb testamentum Isten-ábrázolását?

Őszintén: nem tudom. Nem akartunk senkit provokálni, de arra sem törekedtünk, hogy ezt elkerüljük. Amikor Thomasszal a forgatókönyvet írtuk, úgy tekintettünk rá, mint egy mesére. Az ismerőseink kérdezgették: nem féltek? Nem tudom, hogy kellene-e félnem, mert mindenhol vannak őrült emberek. Scorsese ellen például tüntetéseket szerveztek, és majdnem kiátkozta az egyház a Krisztus utolsó megkísértése (1988) után.

PRAE.HU: Egyébként milyen viszony fűzi a vallásokhoz?

Tisztelek minden vallást, katolikus családból jövök és keresztény nevelést kaptam, de nem hiszek Istenben. Éppen ezért a Bibliára is úgy tekintek, mint egy szép regényre. Gyerekként mindig azon tűnődtem, hogy lehet, hogy Isten nem menti meg az embereket? Miért nem menti meg a saját fiát? Emberek, sőt, gyerekek halnak meg a világ minden pontján, és ő nem tesz semmit. Pedig még Superman is szokott segíteni, csak Isten nem. Ez hogy lehet? Ekkor születtek meg bennem először a kétségek Isten irgalmasságával és szeretetével kapcsolatban, és nem értem be azzal a válasszal, hogy ő csak próbára tesz bennünket.

Ugyanakkor látom magam körül, hogy az istenhit sokaknak erőt ad. Nemrégiben elhunyt bátyám, aki zeneszerző volt, minden reggel olvasta a Bibliát. Ettől érezte úgy, hogy Isten vezeti a kezét, és képes volt egész nap megállás nélkül dolgozni a darabjain. Nem voltak kétségei a műveivel kapcsolatban, mert úgy gondolta, hogy nem ő alkotta őket, hanem rajta keresztül maga az Isten. Bennem, amikor dolgozom, nincs meg ez a fajta bizonyosság. De azt is gondolom, hogy azoknak, akik hívők, hatalmas erőre is szükségük van ahhoz, hogy elfogadják azt, ha valaki más nem az.

PRAE.HU: A filmjében nagy szerep jut a közösségi médiának. Ön hogyan tekint rá a mindennapokban?

Ez egy új kommunikációs forma, ami a gondolkodásmódunkat is befolyásolja: sokkal rövidebb, tömörített mondatokat használunk. És néha az érzésem, hogy maga a gondolkodás elveszik a szavak mögül.

Jaco van Dormael és Yolande Moreau

PRAE.HU: Gondolkozott azon, hogy Ön mit tenne, ha megtudná, hogy mennyi ideje maradt hátra?

Pont azt szeretem legjobban a fikciós írásban, hogy nem kell gondolkodnom a realitásról. Eddig nem gondolkoztam rajta, de azt hiszem, nem csinálnék semmit, és ezt roppantul élvezném!

PRAE.HU: És ha a karakteréhez hasonlóan Ön ülne Isten székében, azzal a tudattal, hogy bármit megváltoztathat?

Még ebben az Istenben sem hiszek! De komolyan, még a sajátomban sem!

A Legújabb testamentum 2015. november 12-től látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában.

A cannes-i beszélgetésért köszönet a Mozinetnek.