bezár
 

színház

2015. 12. 09.
Tehetetlenek vagyunk, elpusztulunk, végünk
Krétakör: A harag napja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha a Lúzer egy kétségbeesett üvöltése volt a magyar értelmiségnek, akkor a Krétakör legújabb darabja, A harag napja leginkább egy kétségbeesett győzködés. A színpadi megoldások jóval visszafogottabbak, a végeredmény azonban annál húsbavágóbb.

A rendezőt, Schilling Árpádot középpontba állító Lúzer ugyanis a totális szókimondás volt. Schilling minden illúziókeltés, metafora vagy köntörfalazás nélkül valós személyeket és eseményeket sorolt fel, majd meztelenül szolgáltatta ki magát a közönség és önnön kritikájának. Érzésem szerint akkor mind a fenti megoldások ereje és újszerűsége, mind az előadás későbbi, valamivel kidolgozatlanabbnak ható részei elterelték a színházi szféra figyelmét az ábrázolt problémáról. Schilling meztelensége érdekesebbnek tűnt, mint amit ezzel mondani akart: Schilling kétségbeesése. A harag napja (amelynek címét oda-vissza fel lehetne cserélni a Lúzerrel) ereje azonban pont a visszafogottságában rejtőzik.

Szkéné színház

Sok szempontból persze emlékeztet a korábbi alkotásra: a színpadkép például majdnem teljesen üres, csak két adag ruha és egy kanapé látható (látvány: Keszei Borbála). Amikor a teljes kelléknélküliség már feltűnő lenne, akkor az üres teret betöltő fantázia és a fantáziát beindító megoldások elterelnék a figyelmet a tartalomról a technikára. Ugyanígy, hasonlóan a Lúzerhez, a mostani előadás alapja is egy konkrét történet, ami aztán teret engedve a mesélőkedvnek eltávolodik a valóságtól. Igaz, a kibomló történet már-már szinte fájóan sablonos.

A harag napja

Ezúttal az inspirációt a kórházi állapotok miatt tüntető Sándor Mária, a fekete ruhás nővér médiaszereplése jelentette. A megmozdulás látszólag változást hoz, ám a problémás részleg korszerűsítése helyett bezárják azt, és a hősnő munkanélküli lesz. Ekkor kezdődő kálváriájában nagyon is átélhető balszerencsék követik egymást, amivel lényegében egy elképesztően tragikus látleletet mutat az országról Schilling. Előkerül az álságos politikus, a pénzzel lelépő élettárs, a munkahelyen kivételező főnök, az elvárásokat tápláló család és persze az egész társadalmat mélyen átható önzés.

Ahhoz azonban, hogy ebből az egyszerű példabeszédszerű történetből ne egy felszínes siránkozás legyen, egy Krétakör kaliberű társulatra van szükség. Az előadás ritmusa, a tipikus, de még nem közhelyes szereplők és a dialógusok átélhető köznapisága tökéletesen el vannak találva. Ráadásul a nagyon mai, nagyon magyar és nagyon elkeserítő történet mögött, mindenfajta nyers minimalizmusa és szókimondása ellenére (egy ponton, nagyon hatásosan össze is hasonlítják a főhős sorsát a nézőkével) észrevétlen játékosság rejlik. A színészek folyamatos öltözködése, az összemosódó telefonálás ábrázolása azzal, hogy mindenki egyszerre beszél a mikrofonokba, a váratlan, realisztikus megjelenése a művérnek egyszerű, kissé kopott, kissé hatásvadász gesztusok. Mégis ügyes alkalmazásuk, ha észrevétlenül is, de élvezetessé teszik a szembesítést önmagunkkal. A példázat kiszámítható befejezése pedig ezúttal aláhúzza a tragédia elkerülhetetlenségét.

És az egész alkotásnak a motorjai a színészek: Sárosdi Lilla végig segítőkész főhősével együtt zuhanunk a depresszióba. Anyja és lánya (Meszléry Judit és Kovács Kata Milla) inkább a vele szemben támasztott elvárásokat jeleníti meg. Az alkotók nem is törekedtek teljes karakterekre, a hősnő családja csak a jól ismert, mégis elkerülhetetlen frázisokat visszhangozzák, de azt elemi erővel. „Hol rontottam el, hogy ilyen lányom lett?” „Anya, miért nem mehetek én is, mint a többiek külföldre?” Velük szemben Láng Annamária és Rába Roland hihetetlen lendülettel jelenítik meg az újabb és újabb karaktereket, életünk tipikus figuráit.

Schilling összességében hitelesen és érdekesen győz meg arról, hogy észre kell vegyük, és meg kell értenünk a körülöttünk élő elesetteket,  de még inkább arról, hogy a mi egzisztenciánk is pusztán egy cérnaszálon függ. Pláne, hogy nem tudunk mit tenni ez ellen. Mi vagyunk a lúzerek. Az előadásról kilépve két nagyon erős késztetés keríthet minket hatalmába: vagy beletörődünk ebbe, vagy csak azért sem. Reméljük, ezen a napon az utóbbi győz.

 

Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők: A harag napja

 

Szereplők:

Sárosdi Lilla

Láng Annamária

Rába Roland

Meszléry Judit

Kovács Kata Milla

 

Zene: Vranik Krisztián
Dalszövegek: Závada Péter
Látvány: Keszei Borbála

Technikai vezető: Éltető András
Hang: Bartha András
Asszisztens: Sápi Dalma
Súgó: Bereczki Csilla
Produkciós vezető: Schőn Edina
Ügyvezető: Potyondi Linda

 

Rendező: Schilling Árpád

 

Bemutató: 2015. november 30.

Trafó Kortárs Művészetek Háza

 

Fotó: The day of Fury©Stavros Petropoulos

nyomtat

Szerzők

-- Hajnal Márton --


További írások a rovatból

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés