bezár
 

színház

2016. 01. 10.
Korunk lenyomata
Röpülj, lelkem!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az író-rendező páros, Benkó Bence és Fábián Péter több interjúban is operettként hivatkozik a Szkénében bemutatott Röpülj, lelkem! előadásra, a színlapon viszont az áll: „zenés talány”. Én inkább az utóbbira szavaznék.

Az operett nehéz műfaj. Komoly zenei és dramaturgiai kritériumoknak, nézői elvárásoknak kell megfelelnie annak, aki operettet akar írni. A kívülről könnyednek tűnő, édesen-kesergős műfaj nemcsak nagy ívű dalokból, „operettpoénokból”, szerelmi vallomásokból áll, hanem szigorú rendszert követ. S ha valaki ezt nem vagy csak nyomokban veszi figyelembe, az nem operettet ír. Ami nem feltétlenül baj.

Szkéné színház

A cselekmény államalapításunk, napján, augusztus 20-án, a Parlamentben zajlik, de senki sem mondja ki, annak hányadik évfordulóján. Ez már önmagában jelzi az előadás témáját, a magyarság, a nemzeti öntudat, a „magyarkodás” kérdését. Az első felvonásban a díszlet (a látvány Jeli Luca munkája) egy jurtára hajaz (bár valójában a Parlament), falán a Feszty-körképpel – mozgatható elemeivel praktikus és az előadás stílusához illeszkedik.

Színház a színházban dramaturgia, épp egy új operett premierjének zárójelenetét látjuk, melyet Etelközy Mátyás (Viktor Balázs alakítja), színidirektor és parlamenti képviselő írt és rendezett. Etelközy remek szatirikus karakter, beszédei, viselkedése, hatalma, későbbi vallomása egytől-egyig (nem is olyan görbe) tükröt tart a mai magyar kultúrpolitika elé. Viktor Balázs játéka finom, következetes, ezzel teszi igazán komikussá karakterének megszólalásait. A női főszerepben Rút Malvin (Lovas Rozi), akinek életét, pályáját mindenható nagybátyja egyengeti. Malvint fokozatosan szereti meg a néző: eleinte inkább elnagyoltan ostoba és erőszakos, túlságosan karikatúraszerű figura – ám mikor találkozik élete szerelmével, Malvin olyan bájosan butácska lánnyá válik, aki bármelyik operettben megállná a helyét. Főszerepben Bácsalmássy János (Borsányi Dániel), aki eleinte valóban hozza azt a mély bonviváni világfájdalmat, mely sok nagy operettben megjelenik – azonban fokozatosan ő is teljesen komikus karakterré válik. Ezzel pedig a történet elveszíti azt, amitől (többek között) operett az operett: a nagy, világrengető szerelmet, ami csakis bonviván és primadonna között jöhet létre. Pedig szépen van felvezetve a szerelmi szál, azaz a reménytelenül szerelmes statisztalány és a „nagy művész” első csókja. (Bár egy operettben valószínű, hogy már ekkor beleszeretne Bácsalmássy, hiába nézi a jelmeze miatt fiúnak Lénát). Nem véletlen, hogy az egyik „legoperettibb” és legszebb pillanat az előadásban Bácsalmássy és Baján Léna (Boros Anna) első duettje – az erős felvezetés mellett ehhez hozzájárul az is, hogy a dalban nem az irónia, hanem komolyan vett és játszott érzelmek kerülnek előtérbe.

Etus, Taksony és János

A dalokat Horváth Szabolcs és Szabó Sipos Ágoston írták. Igényes, szép zene, ugyanakkor szintén hozzájárul ahhoz, hogy az előadást ne lehessen operettként definiálni. Valójában nem magukkal a dalokkal, hanem legtöbbször elhelyezkedésükkel van probléma. Hiányoznak például a nagy belépők. Talán szerzői-rendezői koncepció, de a dalok szinte mindig komikus hatást keltve szólalnak meg – sokszor nincs előttük az a felvezetés, az az érzelmi állapot, amely indokolttá teszi a zene megszólalását. Majdnem minden dal az érzelgős lassú tempót választja, pedig az operettzenében legalább akkora szerepe van a játékosságnak is. Többször előfordul, hogy nem követhető, miről szólnak a dalok, mivel járulnak hozzá a történet előmeneteléhez – mint ahogy az sem tűnik következetesnek, hogy hallják-e a színpadon lévők a köztük éneklőt, vagy sem. Ugyanakkor van három-négy olyan dal, amely valóban a néző fülében marad, lehet dúdolgatni szünetben, talán még hazafelé menet is – és a többit is élvezetes hallgatni, nem utolsó sorban a zenészek (Szabó Sipos Ágoston, Héjja Katalin, Csizmás András) aktív színpadi jelenlétének köszönhetően. Ehhez hozzátartozik a koreográfia, mely a legoperettibb, és egyik leghumorosabb, legfinomabb eleme az előadásnak. Gyöngy Zsuzsa épít a hagyományokra, ugyanakkor finom iróniával nyúl hozzájuk, igényesen karikíroz.

Az egyik legfülbemászóbb és legszórakoztatóbb, valódi táncos-komikushoz illő dal Taksony sámáné, azaz Rábaközy Rolandé (Rózsa Krisztián). Jól megírt szerep, jól eljátszva, egyetlen hibája, hogy túl későn jelenik meg a figura. Az viszont már szép megoldás, ahogy összeáll a trió: Bácsalmássy, Rábaközy és Láz Etelka (Piti Emőke), a régi barátok, egykor mind színészek. Finom társadalomkritika ez is, a hatalomközeli, meghasonlott színész és két egykori kollégája: a jelenlegi sámán illetve a tüntető. Mind közül talán Láz Etelka karaktere a legösszetettebb. Régi szerelem, önmagával és a hatalommal vívott harc, feminizmus és kétségbeesés kavarog benne. Piti Emőke játéka összecsiszolja a rengeteg érzelmet, feladatot, mondanivalót, s egy olyan figurát eredményez, akiben van humor, van tragédia, van keménység és komoly érzelmek is – amolyan primadonna-szubrett keveréket. Láz Etelka méltó párja Baján Károly (Domokos Zsolt), az avar-nacionalista, Léna bátyja, aki végül hőssé avanzsál. Domokos Zsolt jól hozza a csetlő-botló figurát, akinek mindeközben komoly céljai vannak, s kész mindent megtenni szerelméért és barátaiért. Húga, Baján Léna rajongása kissé érthetetlen, nem tudjuk, miért is szerelmes olyan nagyon Bácsalmássyba, s talán az is elvesz a nagy szerelem jelentőségéből, hogy nem látjuk, de még csak elmondva se halljuk azt a bizonyos pillanatot, amikor Léna visszafordíthatatlanul beleszeret a férfiba. Léna karaktere áll legközelebb a primadonna szerepkörhöz, bár teljesen nem feleltethető meg vele. A primadonna az, akit mindenki meg akar kapni, aki hatalmasakat énekel, és aki mindent megtesz szerelméért. Baján Léna voltaképpen semmit nem tesz, csak hosszasan bámulja „szerelmét”, aztán gyorsan levetkőzik. Boros Anna jól játszik, szépen érzékelteti Léna felnőtté válását – már amennyire a szerep engedi.

Árpád vezér (Horváth Szabolcs) érkezése szükségszerű és elkerülhetetlen. Mivel a második felvonásra gyakorlatilag nem marad komolyan vehető figura, mindenki táncos-komikussá és szubretté kezd válni, szükség van a kontrasztra. Kitűnő megoldás a megidézett Árpád, aki nagyszerűen megírt, humoros szövegeivel gazdagítja az előadást, Horváth Szabolcs játéka pedig olyannyira meggyőző, hogy végig fenntartja az időutazó illúzióját.

A „statisztéria” sem elhanyagolható, ugyanakkor míg Kólya (Georgita Máté Dezső) és Ádám (Pignitzky Ádám) szerves részei az előadásnak és a cselekménynek, a két női figura, Márta (Papp Barbara) és Jolán (Erdélyi Adrienn) kicsit kívül maradnak azon, sokszor valóban statisztaként funkcionálnak estélyijükben.

Az előadás talán legmegosztóbb pontja a harmadik felvonás, a Szent kenyérbe rejtett dinamit robbanása előtti egy perc. Az idő irreális kitágításának ötlete izgalmas, de elveszik a kivitelezésben. Nem derül ki, miért volt fontos még egy felvonást írni a robbanásnak, a repülőknek, a bombának. Jelentős és fontos látomás, figyelmeztetés – de nem feltétlenül jó ötlet még egy teljes órára visszarendelni a fáradó nézőket öt-tíz perc kedvéért, amit semmiképp sem kihagyni kéne, inkább jobban bánni az idővel.

A Röpülj, lelkem! nem operett, ami egyáltalán nem baj. Sokkal lényegesebb az, hogy fontos és aktuális dolgokról beszél, ráadásul humorosan. Mert nem árt, ha olykor figyelmeztet minket valaki: fentről nézve mind kicsik vagyunk.

 

Horváth Szabolcs - Szabó Sipos Ágoston - Fábián Péter - Benkó Bence Röpülj, lelkem!
avagy zenés talány két-három részben

 

Bácsalmássy János, legígéretesebb pályakezdő: Borsányi Dániel

Rút Malvin, színész II.: Lovas Rozi

Etelközy Mátyás, színiigazgató ÉS parlamenti képviselő: Viktor Balázs

Baján Léna, statiszta: Boros Anna

Baján Károly, statiszta: Domokos Zsolt

Rábaközy Roland (Taksony), sámán: Rózsa Krisztián

Láz Etelka, tüntető: Piti Emőke

Árpád vezér, fejedelem: Horváth Szabolcs

Dr. Habil., Kalányos Ferenc (zenész): Szabó Sipos Ágoston

Évike, (zenész): Héjja Katalin

Orsós Robertókárlosz, (zenész): Csizmás András

Brennbergbányai Kólya, statiszta: Georgita Máté Dezső

Letenyey Márta, statiszta: Papp Barbara

Ásotthalmy Jolán, statiszta: Erdélyi Adrienn

Pignitzky Ádám, statiszta: Pignitzky Ádám

Karbantartó Zoli bácsi, karbantartó: Kicsi

 

Látvány: Jeli Luca

Koreográfus: Gyöngy Zsuzsa

Technika: Kicsi

Látványtervező-asszisztens: Dabóczi Noémi

Rendezőasszisztens: Erdélyi Adrienn

 

Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence

 

Bemutató: 2016. január 4.

K2 Színház – Szkéné

 

Fotó: Mészáros Csaba

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Fabacsovics Lili --


További írások a rovatból

A Katona Klub előadása a Katona József Színház Sufnijában
színház

Problémadarab komoly problémákkal Problémadarab komoly problémákkal
Shakespeare-vendégelőadás Ján Klata rendezésében: Szeget szeggel
színház

8in1 élmény 8in1 élmény
Textúra a Szépművészeti Múzeumban
színház

Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei Boncasztal és polgári szalon: az önzés terei
Hegymegi Máté Molière-rendezése a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

art&design

Lecsendesült figyelem Lecsendesült figyelem
Interjú Nemes Csabával külföldi sikerekről, a magyar művészetre irányuló nemzetközi érdeklődésről, illetve az azt befolyásoló tényezőkről.
irodalom

A hétköznapok reménytelenségének bája A hétköznapok reménytelenségének bája
Lydia Davis: Az annyi mint, Libri, 2019.
Nagy Zoltán: Szép csendben
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés