Büchler András kérdése időben még nagyobb távot fog át: a szédereste szokásos történetmondáshoz kapcsolódva, a két szerző vajon miért érezte fontosnak, hogy a szülők/ősök történetét mesélje el, mi számukra a legfőbb üzenet? Mindkét szerző érintettnek vallja magát, a személyes trauma, a szülők szenvedéstörténete adta a két regény - Chaja Polak: Salka és Gárdos Péter: Hajnali láz című regénye - megírásához az alapot: emléket állítani és megmutatni, hogy mindenhonnan fel lehet állni, tovább lehet lépni.

Chaja Polak 1941-ben született és csak egy szerencsés véletlennek, valamint néhány bátor embernek köszönhető, hogy maga nem került koncentrációs táborba. Anyját a háború után látta újra, apja viszont sosem tért vissza. Két testvére született „második apjától”, akit anyja a háború után ismert meg. A regény megírására az anya halála után mert csak vállalkozni, ekkorra állt össze benne a kép, egy extrém erős nő története. Gárdos Péter kötetét, ahogy egy korábbi interjúnkból is kiderül, az indította el, amikor apja halála után megtalálta a szülei levelezését. Gárdos filmrendezőként ettől kezdve aprólékos gonddal igyekezett minél pontosabban összeilleszteni a mozaikokat. Anyját kérdezte, kutatott, túlélők és szakértők könyveit olvasta ahhoz, hogy minél valószerűbben rekonstruálja a koncentrációs tábor és a táborból kikerült két ember új életének háttérképeit, „díszleteit”. De nemcsak a hátteret, hanem saját korábbi apaképét is újra kellett alkotnia. Akkor jött rá, hogy teljesen más embert ismert a levelekből kirajzolódó helyett, mikor elolvasta, hogy apja a táborban egy rövid időre a Sonderkommando tagja lett, de erről korábban nem mesélt Gárdosnak. Arra is magyarázatot akart kapni, miért kezdtek el a szülők vadul hinni a kommunizmusban, annyira, hogy Gárdos édesanyja a tábor után a kitérésről próbálta meggyőzni apját. Éppen ez volt az a mozzanat, amire az egyébként mindent pontosan felidéző asszony egyáltalán nem  emlékezett.  Gárdos végül a saját leveleit olvasta fel neki, és anyja csak akkor hitte el, hogy mindezt ő maga írta le. Ezzel a karakterrel viszont nem szeretett volna azonosulni, és arra kérte a fiát, nevezze át a történetben: ekkor lett Ágnesből Lili, egy fiktív szereplő a történet főhőse. Chaja Polak számára nem volt kérdés, hogy anyja nem a valóságos nevén fog szerepelni. Bizonyos részleteket inkább elképzelt, így próbálta tisztázni a homályos részleteket, és így tudott szabad lenni, ami számára a hitelesség feltétele. Polak festőként indult, ez a festőiség érezhetően jelen van a szövegben, szavakkal is portrét rajzol, hasonlót ahhoz, mint amit egy festő készít az anyjáról a bujkálás során. További párhuzam a Salka és a Hajnali láz szereplői között, hogy a háborút és a koncentrációs tábort átvészelve mind hinni kezdtek a kommunizmus eszméjében. A Salkában például nagyon hangsúlyos a Sztálin halálakor játszódó jelenet, de ugyanígy fontos a Hajnali láz Lilije és Miklósa számára is az elvi, idealista baloldaliság. Gárdos szerint, s ezzel Polak is egyetért, ez nem a gyakorlati szocializmus, hanem annak idealizált változata volt. A korábban mélyen vallásos családból származó emberek a húszas-harmincas évek baloldali eszméiben hittek, másrészt a tábor után egy olyan világban akartak élni, ahol nincs jelen semmilyen, embereket elválasztó különbség, egyenlőtlenség, kirekesztés, rasszizmus. A valóságos kommunizmusban, illetve szocializmusban azután mindezt már nem találták meg.

Lezárás vagy új korszak kezdete a múltbeli történetek felidézése? Chaja Polak számára a gyerekkora visszatérő téma a könyveiben. Nemcsak anyja alakja, hanem például a koncentrációs táborban vele együtt fogva tartott más szereplők is rendre felbukkannak a szövegekben. Ezért a Salka számára nem lezárás, noha ez az egyetlen olyan könyv, amelyben az anya alakját állította a középpontba. Gárdos Péter számára az első pillanatban úgy tűnt, a koh-i-noor gyémántra talált rá, amikor elolvashatta a leveleket. Aztán ahogy próbálta mindezt történetté formálni, úgy lett egyre nehezebb a feladat. A regény megszületéséhez végül hét évre volt szükség, de hogy lezárult-e egy korszak, azt még nem lehet megmondani.

Fotó: Bach Máté