bezár
 

színház

2016. 09. 28.
Tele zenével, tele nevetéssel
Színházak Éjszakája 2.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Színházak Éjszakájáról a tudósítást ezúttal a Dumaszínházból, az Operettből, az Átriumból és a Madáchból kapjuk. Ahogy az már lenni szokott, a teátrumok igyekeztek színesebbnél színesebb programokat összeállítani, nem feledkezve meg a legkisebbekről és az idősebbekről sem

Az esős idő nem szegte kedvét a színházszerető embereknek, már a kora délutáni órákban kígyózó sorokban várták a bejutást a matiné-előadásokra. Bár a jegykezelő rendszer az első nézők elmondása szerint kezdetben még le-lefagyott, mire én három órára a Dumaszínházhoz értem, már minden gördülékenyen ment.

Szkéné színház

A Vers mindegy, kinek igazi felhőtlen szórakozásnak ígérkezett, nem kisebb nevekkel, mint Janklovics Péter – aki ezen a délutánon a házigazda szerepét is betöltötte –, Bartsch Kata, Csőre Gábor, Elek Ferenc, Mogács Dániel, Kocsis Gergely, Vinnai András és az ezerarcú Kálid Artúr. Humoristákról és színészekről lévén szó, borítékolni lehetett, hogy egy egészen új, már-már végletekig sarkított műsorral érkeznek a Színházak Éjszakájára, arra azonban valószínűleg kevesen gondoltak, hogy a fellépők a lehető legtágabban értelmezik majd a vers fogalmát. Jelesül, dalszövegeket adtak elő hol humorosan, hol a komolyan.

Mogács Dániel – aki ezen a szombaton „a világ legrosszabb verseiből válogatott” – már a puszta megjelenésével is nevetésre késztette az embert, amit jól ellensúlyozott Bartsch Kata kissé melankolikus, depresszív előadásmódja. Ahogy Jankovics Péter elmondta, a műsor arra próbált rávilágítani, hogy nem mindig a legzseniálisabb szöveg adja a sláger alapját, de akad olyan dal is szép számmal, ami megkímélte a világot attól, hogy köztudatba kerüljön – hozzáteszem, szerencsére.

A legnagyobb tapsot egyértelműen azok a dalok-versek kapták, ahol mélyenszántó gondolatként megjelent egy „ááá”, egy „sálálá” vagy éppen egy „úá”. De osztatlan sikert aratott Kocsis Gergely előadásában a Sajtból van a hold is, ahol nem túlzás azt állítani, hogy a szöveg nyolcvan százalékban ebből az egy mondatból áll.

A Vers mindegy, kinek tökéletes megalapozása volt a napnak, amelynek folytatásaként a Budapesti Operettszínház felé vettem az irányt. A Nagymező utca, valamint az Andrássy út környéke ilyenkor még jobban megtelik élettel, hiszen nem először köti össze a színház a hagyományos évadnyitó Broadway Fesztiválját a Színházak Éjszakájával. Az óriási embertömeg ellenére a szervezésre nem lehetett panasz, a törvényszerű sorban állás után mindenki bejuthatott, aki szeretett volna valamilyen programon részt venni.

Már a kezdetek óta az Operettszínház tudhatja magáénak a Színházak Éjszakája egyik legnépszerűbb programját. Az ország legnagyobb zenés színházának kulisszái mögé belesni ugyanis túlzás nélkül állíthatom, mindenkit vonz, ráadásul nem kisebb ember vezetett körbe minket, mint Bori Tamás játékmester. A kulisszajárás különlegességét fokozta, hogy a színpadra lépve annak a Csárdáskirálynőnek a díszletei közé csöppentünk, ahol fél órával később már a színészek játszottak, ráadásul egészen közelről figyelhettük meg a hangbeállást is – egy pillanatra mi is részesei lehettünk annak a forgatagnak, ami egy előadás előtt a háttérben zajlik. Ám nem csak azokat a helyeket jártuk végig, amikkel a néző egy átlagos színházi estén találkozhat, hanem egészen az alagsorig kalauzoltak minket, ahol a színpad alatti forgót megnézve a díszletraktáron át a táncterembe is bemehettünk. Talán az előadás kezdetének közelsége lehetett az oka, de az oly sokat emlegetett színészbüfét és a házi próbatermet már nem volt lehetőségünk megtekinteni.

A közel egyórás program után egy igazi különlegességre siettem, ugyanis az Átrium Film-Színházban kezdődött a Tapogató. Az idei szervezés különös gondot fordított arra, hogy a látássérült vagy mozgáskorlátozott emberek is bekapcsolódhassanak a színház ünnepébe. Ezért aztán az Átrium programja – ami ténylegesen arról szólt, amit a cím sugall – különösen érdekesnek ígérkezett. Sajnos azonban közel öt perc elteltével az este legnagyobb csalódása lett belőle. Az ugyanis tökéletesen érthető, ha nem akarják, hogy az esti előadás előtt 50-60 ember végigjárkálja és végigfogdossa a nagy gonddal berendezett játékteret, arra azonban senki sem számított, hogy a programból a látókat szinte teljesen kirekesztik. Egy általánosan bevett szokást „adtak el” ugyanis programként, a vakok kísérője végig nekünk háttal, annak a pár embernek beszélt, akik látássérültként regisztráltak. Egy mellettem ülő hölgy meg is jegyezte félhangosan, hogy 2500 forintért nem a második sorból szeretné nézni, ahogyan másoknak magyaráznak. Tökéletesen meg tudtam érteni. A helyzeten az sem segített, hogy a sebtében odahívott két szereplő, Bereczki Zoltán és Seress Zoltán gyorsan felmérte a szituációt, és mindkét irányba beszéltek, amikor a karaktereikről kérdezték őket.

A rossz élményemet felejtendő, visszatértem a Nagymező utcába, ahol még javában zajlott a Broadway Fesztivál. Idén 20 éves az Elisabeth című musical, ennek okán pedig egy-egy dal erejéig felléptek a régi és az új szereplők. Így újra hallhattuk musicalt énekelni Dolhai Attilát. Janza Kata ismét Elisabeth bőrébe bújt, és megmutatta magát az új generáció is. A blokk végén Lőrinczy György igazgató színpadra szólította KERO-t, hogy együtt emlékezzenek arra az esős szegedi estére, ahonnan elindult minden.

Színházak Éjszakája

A Színházak Éjszakája számomra a Madách Színházban ért véget. Az ország másik nagy zenés színháza ismert újító törekvéseiről, évről évre igyekszik valami mást, valami eltérőt színpadra álmodni a jeles napra. Idén sem történt ez másként, az Árnyak nélkül című táncprodukcióval várták a közönséget. A dupla előadás és a késői kezdés ellenére is hatalmas volt az érdeklődés, és akinek sikerült sorszámot húzni nem csalódott. A vetítésen alapuló egy órás darab megmutatta, hogy milyen egy jól megkomponált, lehetőségeit maximálisan kihasználó kortárs darab. Az alkotók nem próbálták meg olcsó látványelemekkel megúszni az estet, tökéletesen egészítette ki egymást a mozgás és a videobejátszások. Az egyszerű történet ellenére – Szonya, a híres festőművész küzd saját démonjaival, mígnem rátalál a szerelem, ami segít neki kilépni ebből az árnyvilágból – a közönség figyelme egy pillanatra sem lankadt, a percekig tartó vastaps pedig méltó lezárása volt az Éjszakának.

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa / Fidelio és Madách Színház

nyomtat

Szerzők

-- Vass Antónia --

1990-ben született Székesfehérváron, az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakán végzett. Rendszeresen ír színházról és irodalomról különböző portáloknak, emellett fotózással is foglalkozik, leginkább színházi előadásokat fotóz. 2015-ben színikritikusi ösztöndíjat nyert, a Prae.hu-n 2016 óta jelennek meg cikkei.


További írások a rovatból

A THEALTER30(+1) – Színháztudományi konferencia-kötetről
A Shakespeare 37 sorozat második évadának záróepizódjai

Más művészeti ágakról

Mán-Várhegyi Réka: Vázlat valami máshoz, Magvető Kiadó, Budapest, 2022.
Interjú Vizin Viktóriával eltérő kulturális tapasztalatokról, a külföldre költözés fontos állomásairól
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla legújabb mesekönyvéről
A bálna a velencei filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés