bezár
 

film

2016. 11. 30.
Nemi perspektívából
Park Chan-wook: A szobalány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Perzselő szenvedély találkozása briliáns feszültségteremtéssel: a melodráma és a thriller zsánereire épül Park Chan-wook legújabb opusa, amelyből gyorsan kiderül, semmi nem az, aminek elsőre látszik. Ráadásul kisebb előrelépés is történt az életműben: a Vonzások létidegen „stílus a tartalom felett” baklövését sztorit és formát harmóniába hozó remekműként követi A szobalány – a rendező legjobb munkája a hét évvel ezelőtti Szomjúság óta.

Barokk ihletésű stiliszta lévén felesleges számon kérni, miért is motívumdúsításban érdekelt a dél-koreai rendező. Életművének centrumában ugyanis nem öncélú hatásvadászatra, l’art pour l’art-pózokra felhúzott exploitation-pillanatok állnak. Őt más foglalkoztatja, nevezetesen karaktereinek összetett viszonyrendszere, illetve a kérdés, hogyan befolyásoljuk egymást, mi vált ki belőlünk taszító vagy újjászülő érzéseket? Dilemmáit sokféleképpen árnyalta már: naturalista betétekkel és avantgárd virtuozitással színesített testi-lelki revansláncolattól (A bosszú ura) két sérült férfi megtorlás-tragédiáján (Oldboy) át egészen a vámpírhorrorba csomagolt lamúr útvesztőjéig (Szomjúság). Az elsőként szóba hozott mű csoporttanulmánya, a második – a tanácstalanul futó Dae-su és az ő lépéseit irányító Woo-jin révén – bábjátékos-motívumköre és a harmadik szerelem-halál tematikája után immár az átverések, valamint a társra lelés násza bontakozik ki.

A szobalány

E posztmodern stílusbravúr esetében természetesen nemcsak ennyi a juss. A szobalány ráadásul nemcsak egy újabb fazonírozott adaptáció (Sarah Waters Fingersmith című 2002-es viktoriánus bűnregénye által inspirált dráma, miután a forrásanyag már túljutott egy 2005-ös, háromórás BBC-feldolgozáson), sőt, még csak nem is a queer cinema vagy a napjainkban egyre gyakrabban megjelenő LGBT-alkotások sokadik reprezentánsa – Park ez utóbbiakat olyan festői eleganciával állítja fejtetőre, ahogy csak lehet. Noha olyan közelmúltbeli darabok, mint az Adéle élete, a The Duke of Burgundy vagy a Todd Haynes-féle Carol szintén lemondtak a fallocentrikus ábrázolásmódról, a fetisisztikus szkopoflíiáról, A szobalány más utat választ. Tiszta mozis leleményekkel, líraian cáfolja a fentieket Park. Fogreszelésből fonom, ám annál nagyobb hatásfokú erotika nő ki, ajkakról, szemről, majd nyalókáról, szájba dugott ujjakról készült snittekkel vegyül a fürdőkád látványa, a belé eresztett, halkan csobogó víz hangja. (A direktor épp e kulcsjelenet olvasásakor döntött a celluloid-feldolgozás mellett, amely a kész műben is feltétlen sarokkő.) Parányi gesztusokon keresztül tárul fel a feminizmus lényege – míg a férfi-látásmód röghöz köt, addig a női perspektíva szabadság-útra lép. Rideg, kisajátító világ helyett az úrnő és a szolgálólány testének összefonódása organikus, hús-vér, csendben kibontakozó, ám hangsúlyosan érzelmeket hordozó pszichoszexuális táj, cseppet sem uralkodói szemszög elé helyezett kegytárgy. Beszédes is, amikor ágyban, párnák, takarók között lesz egymásé a két nő, vagy mikor egyikük férfiruhából vetkőzve fedi fel magát, amikor pucér, kéjesen összesimuló testeket világít meg a Hold nőszimbóluma.

A szobalány

Pontosabban, ez pusztán látszólag tűnik így. Park ugyanis nem adja ilyen könnyen gender-vizsgálódásait. A szobalányban hegemón maszkulinitás vagy feminin beállítottság helyett nemi diverzitást tapasztalni – mind a gyengébb, mind az erősebb nem oldalán lelni hol szerető-nagyvonalú, hol áruló-becstelen karaktereket. Sőt, a direktor odáig megy, hogy egy korábban csalárdnak láttatott figura tisztaságát bizonyítja, vagy éppen egy addig szimpatikus illetőről hull le a lepel. Nemesség-nemtelenség kérdése fonódik össze nyiszált ujjakkal, lyukas, átdöfött kézfejjel, mérgező cigarettafüsttel, egy akváriumba passzírozott polip képével. Rendkívül okos, ahogy Park a szobalány, az úrnő és a szélhámos imágóit zárójelbe rakja: egyikük sem mond igazat vagy cselekszik úgy, ahogy várnánk, az objektivitás helyett nyomatékosan az erkölcsi relativitás uralja őket. Birtoklásvágyról, árulásról, határokon átnyúló szerelemről tudósít A szobalány, ám egyik fogalom sem zárható hagyományos öntőformákba. Csavaros suspense-motivikát hasznosít a film: rendre az információadagolásból fakad, melyik karakterről éppen mennyit tud a néző, red herringek (félrevezetés) sorjáznak, a direktor ellipszisek tömkelegével élve lényeges pillanatokat hagy ki, majd ugyanazon eseményeket újabb fénytörésbe állítva illeszt be egy-egy új szcénát két, már ismert jelenet közé. Gyakran pedig felkészületlenül, tudás nélkül marad a sötétben a néző – az igazság ugyanolyan tapinthatatlan, mint A Vihar kapujában szubjektivitás-töredékekre felhúzott karakterdrámájában, a Rashomon-dramaturgiát itt három, különböző nézőpontot (Sook-hee-ét, Hidekóét és Fujiwaráét) alkalmazó fejezetként látjuk viszont, így számol le A szobalány valamennyi közönségelvárással.

A szobalány

Koreában, az 1910-1945 közötti japán megszállás idején, helyesebben az 1930-as években játszódik a fabula, Park pedig ezt sem átallja górcső alá venni. Japánok és koreaiak érdekszövetsége bomlik ki, szegény férkőzne a gazdag mellé, ellenséges népek bújnak össze a dunnákban – ám végül ilyen értelemben is tovatűnik bármiféle tradicionális ábrázolásmód. A szobalány osztályellentét-pamfletként többrétegű: míg Fujiwara önző-kizsákmányoló magatartása nem juttatja őt a hierarchia csúcsára (plusz ott az aberrált burzsuj-rituálék mögé húzódó nagybácsi), addig Sook-hee és Hideko nincstelen-gazdag felállása már ellenáll az összes akadálynak. Park anti-kolonialistaként is szónokol, és a dekadenciának vagy a művészetnek is óriási pofonokat ad. Kouzuki perverziója, amellyel A halász feleségének álma című Hokusai-fametszetet vagy a Szilva az aranyvázában című ősrégi kínai erotikus írást destruálja, hamar világossá teszi, felolvasóestjei (melyeken szmokingos ismerősei gerjednek be Hideko olvasmány-rekonstrukcióitól) csupán álcák, szimulákrumok, a valóságot a véresre, sebesre náspángolt hátsók képeiben és a Sook-hee által összemázolt, vízbe hajított műtárgyak, könyvek halmában ildomos keresni. Fujiwara alacsony sorból származó törtető, aki japánnak álcázza magát, Kouzuki koreai származású, fekete tintás nyelvű, kígyószerű szörnyeteg, aki ugyancsak a gyarmatosító nemzet aranyemberének szerepében tetszeleg. A nőalakok őket figyelik, netán mellőlük kénytelenek továbbállni – a különböző fejezetekben a cseléd és az örökösnő is rövid, de annál fontosabb időre voyeurökké válnak, Park kedvenc Hitchcock-filmje, a Szédülés után szabadon. (Érdekességként jegyezhető meg: a dél-koreai mester amerikai kiruccanása, a Vonzások pedig A gyanú árnyékában című Charlie bácsi-thrillerének adott gellert.) Passzivitásuk aktivitásra cserélődik: Hideko és Sook-hee szökési tervet dolgoznak ki, férfit ejtenek át, hajójegyet vásárolva módosítanak az úti célon – a kezdettől potensebb lady végül méltó partnerére akad mind cselekvőbb szerelme képében. Míg a két hölgy egyre tisztább ideákért, leginkább a Szerelemért bocsátkozik harcba, addig a két férfi fellépését a Hazugság dúcolja alá: hatalmi játszmájukban, manipuláció-sorozatukban épp ők válnak a legkevésbé önazonossá saját magukkal. Férfibecsületről, bajtársiasságról éppen Park sztárkollégája, Kim Ji-woon mesél a The Age of Shadowsban, történelmi kémthrillerbe ágyazva a japánok ellen hadba vonuló koreai lázadók szenvedéstörténetét az 1920-as évek végén – az Oldboy rendezőjét viszont nyomatékosan a feminista látószög hozza tűzbe.   

A szobalány

Chung Chung-hoon operatőr vizuálisan is képes árnyalni A szobalányon végigvonuló bizonytalanságokat, dualizmust. Viktoriánus eklektika ötvöződik távol-keleti szimmetriával a figurák kötélhúzásaira, machinációjára utalva, színpompás kulisszák adnak hátteret Sook-hee és Hideko évődésének, amelyek közül az egyikben a „beépített” lány ellöki magától Fujiwara kezét. A barokkos szín- és építészeti világ a figurák habitusának tökéletes leképződése, és innentől már csak hab a tortán, hogy Park a zárszóban szimbolistaként remekel. Több ez vulgáris leszbikus-mélyfúrásnál: megérkeztünk az igaz, pőre, árulástól mentes, önzetlen szerelem birodalmába.

 

A szobalány (Ah-ga-ssi)

Színes, feliratos dél-koreai erotikus dráma, 2016, 144 perc

Rendezte: Park Chan-wook

Írta: Sarah Waters regénye nyomán Chung Seo-kyung, Park Chan-wook

Zene: Jo Yeong-wook

Operatőr: Chung Chung-hoon

Vágó: Kim Jae-bum, Kim Sang-beom

Szereplők: Kim Min-hee (Hideko úrnő), Kim Tae-ri (Sook-hee), Ha Jung-woo (Fujiwara őrgróf), Jo Jin-woong (Kouzuki bácsi), Kim Hae-suk (Sasaki)

Forgalmazza: Mozinet

Korhatár: 18

Bemutató: 2016. december 1.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai
Edgar Wright: Utolsó éjszaka a Sohóban
18. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
Demian József: Éjjeli őrjárat

Más művészeti ágakról

gyerek

Lépesméz, zseléprint és papírszív Lépesméz, zseléprint és papírszív
Trogmayer Éva és Egervölgyi Lilla Medvemese című első kötetéről
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.
színház

Száz év, egy dráma Száz év, egy dráma
Páros interjú Rák Katival és Czető Bernát Lászlóval
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés