A Házassággal végződik az 1895-1947 között élt költő-publicista-politikus Zsolt Béla első regénye, mely pontosan húsz évvel korábban jelent meg, mint a holokauszt után (-ról) írott Kilenc koffer. Kritikánk tárgyának megírása idején azonban még szó sem volt a "túlélés poétikai problémái"-ról (Kálmán C. György), s irodalom, zsidó és nemzsidó viszonya e szövegben mindenekelőtt szerelmi.

Eszter és Mihály társadalmi határokra fittyet hányó vonzalmának történetére - mint azt a cím némileg tolakodóan közli - happy ending tesz pontot, közben háromszázvalahány oldalon lepereg külhoni üdülésnek álcázott emigráció, abortusz, lelki terror, szakítás, vonzás és választás stb. stb., mint a legközönségesebb szappanoperában vagy celeb-életrajzban. Kertész Ákos hasonló forgatókönyv szerint játszódó Makrája legalább öngyilkossággal végződik. Itt nem: már majdnem sikerül szereplőinknek saját nagy- illetve kisstílű életüket berendezni új partnerük oldalán, amikor a gazdasági válság a vagyonos Eszterből a jómunkásemberré vedlett Mihály számára ismét elérhető nőt csinál.

Az említett határok egyébként sokkal inkább nagytőkés és proletár, gazdag és szegény között húzódnak, mintsem zsidó és keresztény közt (amint azt a borítón olvasható ajánló hangsúlyozza). S effajta határok még magyar s magyar között is emelkedtek 1926 óta: Mihály szülőfaluja, Tardoskedd a két világháború között (a regény megjelenésekor) még csupán átmenetileg tartozott Csehszlovákiához, ám a történelem fintora és Zsolt fanyar iróniája mára "határon túli" kérdéssé komolyodott. Horribile dictu: Majoros nem is magyar? (A szerelmi négyszög két külsőse egyébiránt németajkú, és Eszter vezetékneve stílszerűen Horvát.)

A szerelmi viszony Zsolt-féle analízise sem kimondottan vonzó a mai ízlés számára. Á la maniere de Goethe / Márai szenvelgő és önmarcangoló Weltanschauungját Mihály egy kiköpött kunderai maximában foglalja össze: "az élet legelviselhetőbb állapota a stabilizálódott boldogtalanság" (321). Ezt az állapotot egyébként az ingerszegény "szekszualitás" és a belőle következő lelkifurdalás tartja fenn a fiúban - no meg egy jó adag akaratgyengeség. De legalább mindent rá lehet fogni az örök Évára, aki "minden forradalmi szájaskodása ellenére olyan, mint a buta kispolgári feleség, aki csak azért ragaszkodik egy férfihoz, mert az a rögeszméje, hogy azzal az egy férfival kapcsolatban is sötét bűnben ludas" (19) - próbálja lerombolni magában a "zsidó nő" mítoszát Mihály. Ignotus Pál Nyugat-beli laudációja szerint ez nem sikerülhet, mivel "a regény Esztert igazolja. Az ő minden hazugságában is elevenen lüktető, meleg asszonyiságát, lomhaságán is áttörő vitalitását, rosszízű olvatagságát, nyugtalan eszét, termékeny és biztató sznobizmusát. Igen, minden émelygős és hamis gesztusát igazolja Mihály, amikor, a regény végén, az anyját megtaláló, éhes gyermek gyámoltalan mohóságával kap utána és «egész összevissza, kiszolgáltatott életét odadobja a nő kövér mellére»." Brr. (És ez a regény utolsó mondata!)

A regény egésze és Eszter közötti bensőséges viszony mintha épp a szöveg testében volna legjobban megragadható. Mihály értelmiségi zsidólányokra vonatkozó megállapítása ("külső puritánságuk ízléstelen lompossággá fajult, sőt néha egészen a mosdatlanságig romantizálódott" [93]) a regényre is igaz: az elbeszélés puritánsága könnyen gondozatlanságra vált. Hogy mindez 1926-ban romantikus volt-e? Talán. A szöveg mindenesetre jellegzetesen, s éppen úgy avíttas, mint a korszak egyéb (általam olvasott) populáris regényei. Ezekről amúgy meglehetősen lesújtóan vélekedik Eszter: "az álpátosz, a suta és szuggesztivitás nélküli honfibánat (és a) brutális gyűlölet, embertelen bosszú agitált bennük, felelőtlenül fellármázva a primitív indulatokat" (202). Némely hasonlatosságot értelemszerűen fölfedezhetünk a Házassággal végződik s a megbírált regények között, hiszen Mihály szólamához nemritkán éppen ezt a "magyar" retorikát kölcsönzi Zsolt Béla.

Vitathatatlanul ügyes ugyanis a szólamok szerkesztése. A távolságtartó, szűkszavú és humortalan krónikás Eszter és Mihály történetében alig-alig szólal meg, a cselekményt párbeszédek és szabad függő beszédben írt belső monológok viszik előre. A forróvérű periodistát idéző kinyilatkoztatások így ügyesen megbújnak a szereplők gondolatvilágában. A némileg tudathasadásos narráció legjobban talán a filmes elbeszélés varrat-technikájával írható le (lásd szappanoperák!): együttlétük során gyors vágások, elválásuk után hosszabb snittek mutatják felváltva egyik vagy másik főszereplő gondolatait, szavait, cselekedeteit. A két vonzódó lelket s egymást taszító értékrendjeiket ráadásul hasonló súllyal szerepelteti a regény, mert bár többet láttat Mihályból és Mihály szemével, az ominózus befejezés helyrebillenti a mérleget.

Hiába jelzi azonban a sorozatcím (Ulpius Anno) és az 1926-os évszámot feltüntető kurta szerzői jegyzet, hogy itt nem kortárs műről van szó; a borító és a regény reklámkampánya igyekszik minél jobban elkendőzni a regény megírása óta eltelt 80 évet. De nem csupán az ízlés fentiekben taglalt megváltozása miatt tartom szerencsétlennek, hogy az időbeli távolság tudatosításától eltekint a kiadás. Elfogadom, hogy bizonyos olvasói köröknek kedves lehet az "erotikus-lélektani bestseller" műfaja, de gyűlöletbeszédre és szélsőjobb fenyegetésre oly érzékeny korunkban az a fajta direkt proletározás, kommunistázás és zsidózás még egy zsidó származású s később deportált ellenzéki szerző által teremtett figura szájából is bizarrul hat. Márpedig az erotikus lélektannál mintha nagyobb szerepet játszana a regényben az unheimlich ideológia. A "Zsidók, büdös zsidók!" (195) és hasonló mondatok mellett továbbá olyan aktuálpolitikai viszonyokra és könnyen azonosítható politikusi retorikákra is ráismerhetünk a szövegben, melyeket a PC* jegyében inkább nem is idézek (193, 252). Még ha tudatosítjuk is a Zsolt Béla-i szólamok ügyes retorikai bújócskáját, Auschwitz vagy épp a rendszerváltozás után olvasva óhatatlanul megváltozik bizonyos mondatok értelme, jelentősége, s ami 1926-ban még elment, mára egyszerűen szalonképtelenné vált. Nem tudom eldönteni, hogy a mai viszonyokra való rámutatásként, vagy pusztán Zsolt Béla-reneszánszot kezdeményező vállalkozásként értelmezendő-e a Házassággal végződik újrakiadása. Mert azt aligha hihetjük el a hátsó borítónak, hogy ez egy ma is üzleti sikerrel kecsegtető "szórakoztató regény"…