bezár
 

film

2017. 01. 19.
Rejtett érzelmek
Xavier Dolan: Ez csak a világ vége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az ifjú rendező, Xavier Dolan új filmje hasonlóan feszült alkotás, mint korábbi munkái. A szemünk elé kerülő dráma ez alkalommal a kommunikáció nehézségeit mutatja be egy működésképtelen család életében, amelybe tizenkét éve nem látott fiuk toppan be súlyos mondanivalójával.

A francia nyelvű Québec-ből származó Xavier Dolan első filmjét rendkívül fiatalon, mindössze 19 évesen készítette el, de azonnal nagy visszhangot keltett vele: a Megöltem anyámat (J'ai tué ma mère) a 2009-es cannes-i zsűri kedvence lett. A saját életéből merített, nyers realizmust és lírai költőiséget vegyítő fél-biográfia kétségtelenül erős alkotás, amellyel egy azonnal felismerhető stílust hozott létre. Saját homoszexualitása, az anyjához fűződő kapcsolata és a külvilághoz való viszonya tisztán tükröződik alkotásaiban. A Megöltem anyámatban még maga játssza el a főszerepet, ezt később egyre inkább átadta másoknak, de a stílus tekintetében nem kalandozott messzire. Dolan egyfelől fájdalmasan realista eszközöket használ, amelyek révén betekintést enged a diszfunkcionális együttlét idegtépő vitáiba – a Megöltem anyámat hosszú beállításai és improvizatív, indulattól fűtött párbeszédei olyan hangulatot keltenek, amitől azt érezzük, mások életének nem ránk tartozó pillanatait lessük meg. Ugyanakkor poétikus is: a valósághű jeleneteket gyakran erős zenei aláfestésű lírai montázsok követik, amelyek a konkrét szituációkat általános érzelmekké absztrahálják. Dolan rendhagyó más tekintetben is: annak ellenére, hogy a magánélet konfliktusait ábrázolja, mégsem enged mélyebbre a karakterek lelkének bugyraiba, vagyis nem azok érzéseiről tudunk meg sok mindent, hanem inkább annak módjáról, ahogyan ezek a rejtett érzelmek a másokkal való kommunikáció során milyen formákban törnek elő.

Ez csak a világ vége

Legújabb filmje, az Ez csak a világ vége (Juste la fin du monde) szintén a kommunikációról és annak nehézségéről szól.  Louis (Gaspard Ulliel) gyógyíthatatlan betegségben szenved, ezért 12 év után hazalátogat. El szeretné mondani az otthoniaknak, hogy haldoklik, de minduntalan akadályokba ütközik a személyes sérelmek és a családi viszályok okán. Az Ez csaka  világ vége nagyon feszült alkotás, amelyben a hangsúly talán nem is annyira a párbeszédek témáján, hanem az azokra kapott reakciókon van. A színészi játék ezt remekül kiemeli: a Louis testvéreit játszó Léa Seydoux-tól és Vincent Casseltől nemigen láthatunk rossz alakítást, most sincs másképp.

Dolan ez alkalommal egy francia színpadi drámát adaptált, de tipikus kézjegyei rendre feltűnnek, úgymint a homoszexualitás, a gyenge anyakép vagy az apahiány. Ezek az elemek Dolan korábbi, meghatározó élettapasztalataiból származnak, de akár elhagyhatóak is lennének e történet szempontjából. Louis hazatérése egyszerre örömhír és a régi sebek felszakadását eredményező sokk. Külső megfigyelőként ebben a drámai szituációban annak lehetünk szemtanúi másfél órán keresztül, ahogyan a felszín alatt rejtőző érzelmek dolgoznak a szereplőkben és cselekedeteiken keresztül olykor felszínre törnek. Néhol kínos nézni – annyira szeretnénk, hogy Louis végre-valahára képes legyen elmondani betegségének hírét, de a film nem adja ezt könnyen meg nekünk, a nyitott befejezés talán sokaknak nem lesz kielégítő. Elképzelhető, hogy egyeseknek frusztráló, zavaró ez a fajta egy helyben toporgás, de számomra pont ez tartotta fenn az érdeklődést. Az egész cselekmény meglehetősen szűk térben, mindössze két-három szobában zajlik, de a filmnyelvi eszköztár kellően gazdag ahhoz, hogy mindez izgalmas maradjon.

Ez csak a világ vége

A párbeszédek azonban kevésbé hordozzák azokat a vonásokat, amelyek Dolan korábbi filmjeit emlékezetessé tették. Lehet, hogy drámai szinpadon helytállóak lennének, de ebben a műfajban nagyon csikorognak a vásznon. Rendben van, hogy kiismerjük a karaktereket, és ez alapján számítunk rá, mit fognak mondani, de egy-két beszélgetés mesterkélt és unalmas – nagy kár ilyen remek színészi gárda mellett. A színészi alakítások mind kifogástalanok, de még többet várhatnánk tőlük, ám a legtöbb jelenet nem igényli, hogy kihozzák a maximumot magukból. Hasonló a helyzet az operatőri munkával: egészen remek, de a lírai montázsok, amelyek Louis visszaemlékezései során lépnek be, habár jól néznek ki, nem visznek előre semmit a filmen. Amíg a Megöltem anyámatban a hasonló elemek nemcsak a szereplők érzelmeinek elvont bemutatására szolgáltak, hanem haladt is velük a sztori (pl. amikor Hubert-ék kifestik az apartmanjukat), addig itt már öncélúak, csak arra valók, hogy bemutassák Louis szebb napjait, de ténylegesen nem kapcsolódnak a cselekményhez, kilógnak abból. Az olyan kis szimbolikus elemek, mint az óra ketyegése vagy a házban foglyul esett madár, szintén a klisé határát súrolják, az ilyenek feleslegesen túlcifrázzák az egészet.

Ez csak a világ vége

A fentiek mind arról árulkodnak, hogy számos jó ötlet került az Ez csak a világ végébe, de ötvözésükkel mégis akadtak problémák a rendező korábbi remek, ígéretes pillanataihoz képest. Nem a legjobban sikerült filmje Dolannak, ám életművének logikus folytatása, egy újabb lépés azon az érdekes és szorgalmas úton, amelyen még kamaszként elindult. (A mindössze 27 éves rendező hetedik filmjén máris az utómunkálatokat végzik.) Reménykedhetünk, hogy a jövőben még sok igazán kiemelkedőt fog alkotni, mert el kell ismerni, hogy ő korunk egyik figyelemre méltó alkotója.

 

Fotók: Shayne Laverdiére, courtesy of Sons of Manual.

 

Ez csak a világ vége (Juste la fin du monde / It’s Only the End of the World)

Feliratos, kanadai-francia dráma, 97 perc, 2016

Rendezte: Xavier Dolan

Forgatókönyv: Xavier Dolan

Producer: Sylvain Corbeil, Xavier Dolan, Nancy Grant, Nathanaël Karmitz, Michel Merkt

Operatőr: André Turpin

Vágó: Xavier Dolan

Szereplők: Gaspard Ulliel (Louis), Nathalie Baye (Anya), Marion Cotillard (Catherine), Léa Seydoux (Suzanne), Vincent Cassel (Antoine), Arthur Couillard (Gaby)

Országos bemutató: 2017. január 19.

Forgalmazó: Cirko Film

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Horányi Péter --

Horányi Péter az ELTE Filmtudomány Tanszék mesterszakán végzett 2019-ben. 2016 óta jelennek meg filmes kritikái és írásai. Érdeklődési területe az ezredforduló utáni magyar film, a dokumentum és a fikció határterületei, valamint a szerzőiség helyzete a kortárs filmművészetben.


További írások a rovatból

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Frédéric Tellier: A tűzön át
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Alázat és egy bizonyos belső vizuális érzék Alázat és egy bizonyos belső vizuális érzék
Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés