bezár
 

film

2017. 02. 14.
Élet három felvonásban
Barry Jenkins: Holdfény
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Részben önéletrajzi jegyeket felvonultató színdarabból mozimágia. A Telluride-i Filmfesztiválon debütáló egyik idei Oscar-kedvenc újfent bizonyítja, ismét van új a coming-of-age történetek napja, vagy ezúttal holdja alatt.

Tarell Alvin McCraney szóban forgó irománya (In Moonlight Black Boys Look Blue) terápiás célzattal született mű, papírra vetője az AIDS-ben elhunyt édesanyja utáni gyászát kívánta feldolgozni vele. Barry Jenkins, a 2008-as Orvosság búbánatra című 13.000 dolláros indie melodráma rendezője viszont mást hozott ki a témából. Így fest, ha két rokonlélek egymásra talál: a szerző és a direktor ugyancsak szermélyes érintettségüket olvasztották alkotásukba. A forrásműre lecsapó rendező megőrizve annak érzékenységét tovább dédelgette csaknem 10 éve felötlött dilemmáit.

Holdfény

Olyan vezérfogalmak kerülnek elő a Holdfényben, mint a nevelődés, a család szerepe, és – talán mindennél dominánsabban – a maszkulinitás különféle variánsai. Jenkins zsenijét dicséri, hogy filmje nem pusztán számtalan probléma kivesézésére vállalkozik, hanem egy-egy problémakört képes több regiszteren árnyalni. Hihetetlenül beszédes a mozi vizualitása. Lírai realizmus vegyül a dokumentarizmussal, az író-rendező gyorsan sutba vágja a rögrealista ábrázolásmódot. Kézből rögzített futásszcénára montírozódik több stilizált kulcsjelenet, talajközeliséget vált a példás színszimbolika. Rendezőnk bevált párost alkot állandó operatőrével, James Laxtonnal. Állapotokat, létminőségeket, mi több, egy életút különböző, gyakran radikálisan más stációit festi le a képi világ, a látványon keresztül úgy érezzük, a cseperedő Chironnal együtt részesülünk örömben, szomorúságban, nyugalomban. Három fejezetből áll a sztori, a részek a főalak bizonyos életszakaszokban kapott neveit viselik: Kicsi, Chiron, Fekete. Utalnak arra is, hogy az afroamerikai gyerekkel éppen miképp bánnak, milyen új, akár pozitív vagy negatív tapasztalatra tesz szert – de a Holdfény igazi lényege e tekintetben az, szerettei, netán riválisai milyen névvel illetik őt. Billogot égetnek rá vagy jótékony hatással bírnak az elnevezések, a film címkézés-elmélete (labelling) szerint az identitásfejlődést nagyban segíti vagy gátolja, éppen mit vágnak egy illető fejéhez, lesz-e kibe kapaszkodnia, vagy lesújt rá a magány? Kulcspillanat, amikor a gyermek Chiron a „köcsög” jelentését tudakolja: pejoratív kifejezésből nő ki a személyiségfejlődés újabb lépcsőfoka, a sértés szerepe dönti el, hogyan induljon tovább a fiú. Csupán annyit tud, verbálisan inzultálják őt, ám azt egyelőre képtelen definiálni, ő maga hogyan smirgliződik lelkileg.

Holdfény

Jenkins rögtön az első fejezetben pellengérre állítja a család motívumát. Chiron vér szerinti anyja, Paula hiába jár normális göncökben, egy lepukkant, omladozó lakást képes felmutatni egy középosztálybeli otthon helyett. Látszatéletbe merül, és ugyanerre bírná a fiát is, a nő ugyanis érzelmileg terrorizálja a kölyköt. A gyermek újdonsült „szülei", a pótapa Juan és barátnője, Teresa viszont hiába járják a bűn útját, otthonos fészket teremtenek számára. Ilyen értelemben semmis bármiféle címkézés: a Holdfényből kiderül, aki joviálisnak tűnik, valójában súlyos károkat okoz, míg aki drogdílerként keresi a betevőt, szentként léphet fel. Jenkins részben kritizálja, részben jó szemmel is néz az eltérő családmodellekre: az első harmadban konzervatívnak tűnő nukleáris família-stuktúra úgy rugaszkodik el a hagyományos kategóriáktól, hogy a biológiai szülő helyébe lépő, bűnöző figurák érnek bölccsé, jóságossá afféle baloldali-revizionista független filmes perspektíva folyományaként, míg a nemesnek látszó matriarchális egyedülálló anya-modell korrumpálódik. Ugyanakkor Jenkins okosabb: a dealer Juan ugyanannyira vétkes, mint a fiát elhanyagoló Paula, lévén az előbbi látja el kábítószerrel a mamát, és a Holdfény egyik legbriliánsabb korai jelenetében máris eltűnnek a szilárd erkölcskategóriák, amikor az igazi anya és az oltalmazóként fellépő pótapa jogosan vonják kérdőre egymást, és mindketten egyformán hibásak is. A Juant alakító Mahershala Ali az idei aranyszobor-szezon egyik legnagyobb ünnepeltje, korántsem véletlenül: a jelenet, melyben a kis Chiron öntudatlanul ráébreszti a férfit önnön gyarlóságára, mire az apafigura csüggesztett fejjel, halk zokogással reagál, minimalista színésziskolával ér fel.

Holdfény

Újabb vezérfogalmak a revans és a bűn. Talán nem is véletlenül, a Holdfény ugyanis túlzás nélkül illeszkedik olyan mozik sorába, mint a John Singleton-féle Fekete vidék vagy a Fernando Meirelles jegyezte Isten városa. Környezetrajzuk, coleur locale-esztétikájuk legalább annyira kardinális, mint bizonyos címszavak: South Central és a riói szegénynegyed után Miami mutatja a legsötétebb oldalát, Liberty City cracktől és egyéb drogoktól leharcolt farkasföldjére zuhanunk, ahol egy megannyi hatásnak kitett, külső ingerekkel szemben védtelen, majd azoknak egyre inkább tudatában lévő ifjoncot követ az elbeszélés – a közeget viszont leginkább figurák, nézőpontok, habitusok alkotják, Chironnak ezek közül muszáj választania útja során. Jenkins elhagyja a nyomatékos kolonialista-tekintetet, a fehér ember látószögét. Posztkolonialistaként érvel, hátrahagyott kisebbségek önfelfedezéséről mesél úgy, ahogy régebben a Lángoló Mississippi Alan Parker-i rajzát bíráló Singleton („A feketék csak statisztáltak a saját filmjeikben.”), netán a paradicsomi metropolisz hátsóudvarába kalauzoló Meirelles. A Holdfény Floridája nem úgy beszél a mocsokról, ahogy a De Palma rendezte A sebhelyesarcú, és végképp lemondhatunk a Miami Vice rendőr, vagy ha tetszik, felettes hatalmi nézőszögéről. Itt hétköznapi személyek bukdácsolását látni, perifériára szorul a drog elleni háború.

Holdfény

Jenkinst jobban izgatja a durva szülői bánásmód, az iskolai bullyzások tömkelege, valamint az ezekre adott válasz. Ismétlődésekkel, tükröződésekkel sikerül nyomatékot adni ennek: Chiron idővel Juan vándorbűnöző-életmódját folytatja, és kábítószerüzérként tartja el magát, kamaszként jeges vízben áztatja az arcát, csakúgy, mint keménykötésű csúcsgengszterként. Örök barátjával, Kevinnel először játékosan birkóznak. Fizikai kontaktusuk gyermeki pajkoskodásból maszturbációval jelzett nemi érés-metaforává duzzad (a Holdfény, bár tehetné, de nem válik LGBT-mozivá, helyette ügyes, tolakodást mellőző szexuális allegóriával reflektál egy létfázisra, hangulatokra), majd gengszterthrillerbe illő, ökölcsapásoktól zúgó beavatási rítusba, helyesebben árulásba torkollik, hogy egy gáláns, líraian visszafogott záróakkordban férfiúi elfogadássá változzon. A főalak bosszúja, illetve az anyjához fűződő kapcsolata szintén a tükörkép-narratíva jegyében zajlik. Chiron megalázottsága negatív ábrává, vagyis dühvé fajul, a haragja végül bűnözőt csinál belőle. És a Holdfény a korábbi anya-fiú relációt is zseniálisan végigjátssza a tehetetlenségtől a keserűségen át a cseppet sem hamiskás összeborulás pillanatáig.

Holdfény

Háromféle alakzatban tűnik fel a családmodell: kizsákmányoló biológiai viszonyként Paula vezényletével (aki őszinte pillanataiban üvölt a gyerekével, és csak azért beszél vele szelíden, hogy magához édesgesse őt), zsiványok bármiféle galádságtól mentes önzetlenségeként (Juan és Teresa szeretete), kései évek bűnbánataként (a crackfüggő, teljesen rozzant Paula magába szállásával). A Holdfény bosszú-tematikája hasonló: eleinte Chiron a terrorizált áldozat, majd egy brutális visszavágással domináns szerepkört vesz fel, hogy aztán ez is lehántolódjon róla, bűnözővé legyen, végül keményfiú-oldalát félretéve ne szégyellje az érzelmeit. Jelképes momentum: felnőttként státuszszimbólumától válik meg, asztalra teszi az aranyfogát, így a dühét manifesztáló, csalódottságát túlkompenzáló gangszta-kelléke válik másodrendűvé a Kevinnel való visszanyert barátságával szemben. Maszkulinitását ráadásul tovább árnyalja korábbi homoerotikus együttlétük kellemes-romantikus, hivalkodásmentes bromance-szé formálódása.

Holdfény

Így jutunk el a gyakran hivatkozott férfikrízis velejéig. A Holdfény coming-of-age íve korántsem pusztán felnövés-utat jelöl, Barry Jenkins érzékletesen tanulmányozza a maszkulinitás stációit egy élet függvényében. Visszahúzódást, hirtelen felszínre robbanó gyűlöletet, barátságot mos össze, illetve különít el, a holdfény alatt kékben fürdő (innen a film alapjául szolgáló színmű eredeti címe) gyermek zárósnittjét nemcsak ellenpontozza Chiron és Kevin végső együttléte, a kettő nagyszerű szimbiózisban él. Sráckor tolsztoji realista regényekre hajazó mérete helyett kisebb léptékű karakterdrámát, sajátos interpretációjú családi, valamint bűnfilmet kapunk, amelynek patináját csak tovább fényezik a remek színészi alakítások. Alex Hibbert elveszettséget hírnökölő nagy szemei, csodálkozó tekintete, vékony dongája kifogástalanul vált a már tizenéves fiút játszó Ashton Sanders valamelyest öntudatosabb, haraggal színezett ábrázatába, majd a húszas éveit taposó Chiron fellépésébe, az őt alakító (rövidesen Shane Black Ragadozó-filmjében látható) Trevante Rhodes egyszerre nyers és gyöngéd vonásaiba. Nem lóg ki a sorból a Teresát megformáló Janelle Monáe leheletfinomsága, a Miss Moneypenny-szerepet pihentető Naomie Harris tékozló anyafigurája vagy a Kevint megtestesítő három színész sem. Egyszerre lokális faji, identitásbeli problémákkal foglalkozó és univerzális, sokunk által ismerős életút skiccelésében jeleskedő dolgozat a Holdfény – Nicholas Britell hip hop taktusokat és szimfonikus zenét ötvöző muzsikája ugyanannyira alátámasztja ezt, mint egy óceánkékséget, hullámokat pásztázó nevelődés-epizód és több barna tónusban rögzített intimitás-momentum.

 

Holdfény (Moonlight)

Színes, feliratos amerikai filmdráma, 2016, 111 perc

Írta és rendezte: Tarell Alvin McCraney In Moonlight Black Boys Look Blue című színdarabja nyomán Barry Jenkins

Zene: Nicholas Britell

Operatőr: James Laxton

Vágó: Joi McMillon, Nat Sanders

Szereplők: Trevante Rhodes, Ashton Sanders, Alex Hibbert (Chiron), André Holland, Jharrel Jerome, Jaden Piner (Kevin), Naomie Harris (Paula), Mahershala Ali (Juan), Janelle Monáe (Teresa)

Forgalmazza: Vertigo Média Kft.

Bemutató: 2017. február 16.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Lőrincz Nándor, Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint
Tiszeker Dániel: Nagykarácsony
Beszámoló a 11. Frankofón Filmnapok programjáról

Más művészeti ágakról

Magyar költők amerikai antológiájának bemutatója
színház

Három magányos szív Három magányos szív
A Hatszín Teátrum Hárman a padon című előadásáról
art&design

Közös pontok keresése Közös pontok keresése
Utóhang a „Having no common past, let’s have a common future” című kiállítás kapcsán
irodalom

Égbolt-variációk Égbolt-variációk
Nagy Márta Júlia: Elígért lány, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés