A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál ázsiai filmekkel foglalkozó szekciója ezúttal is erős volt (Árnyak ideje, Halálos adósság), s a „sötét oldal” nevű blokkban szereplő filmek közül is a dél-koreai Kokszongi sirató emelkedett ki (persze Ben Wheatley, a Valahol Angliában rendezőjének legújabb ironikus gengszterfilmje, a Kereszttűz sem szégyenkezhetett, ahogy a teltházzal vetített francia horror, a Nyers is figyelemre méltó darab).

A dél-koreai film az 1998-ban gazdasági csodát megélő ázsiai „Kis Tigris” egyik legsikeresebb terméke lett a 2000-es évek nemzetközi filmfesztiváljain, illetve sok esetben a pénztáraknál is jövedelmezőnek bizonyult. S úgy tűnik, az ország horror- és bűnügyi filmtermésének sikertörténete csak nem akar alábbhagyni – az intelligens műfajfilmek rajongóinak nagy örömére. A dél-koreai bűnfilmek különleges státuszukat több okból is kiérdemelték. Egyfelől a hetvenes-nyolcvanas évek olasz gialloihoz hasonlóan a koreai bűnügyi filmek sokszor egyaránt merítenek a thriller és a horror műfajából, csak éppen Dél-Koreában nem a földhözragadtabb, sorozatgyilkosokról szóló slasher, hanem a fantasztikus, a természetfelettivel foglalkozó horror a népszerűbb. Másfelől pedig a dél-koreai horror- és thrillerfilmek többek szórakoztató vagy sokkoló műfajfilmeknél. Sőt, vannak olyan alkotások – mint a nagysikerű, mára kultuszfilmmé érett 2003-as Két nővér vagy Park Chan-wook Oldboya –, melyeket hazájukban egyenesen művészfilmnek tartanak, csupán a nyugati filmkritika és forgalmazók jellemezték őket horrorfilmekként vagy thrillerekként.

Az igazságra a szórakoztató műfajfilm és a műfaji sablonokat kerülő szerzői film közti köztes zónában találhatunk. A dél-koreai bűnfilmek általában soha nem elsősorban a hatáskeltés vagy a szórakoztatás miatt készülnek, hanem mindegyik mögött ott állnak a komoly társadalmi és kulturális problémák, melyek mélyen gyökereznek a koreai pszichében és a túlburjánzó digitális korszakban. Így a dél-koreai horrorokat japán társaikhoz hasonlóan sokszor határozza meg a modern technológia (lásd A kör dél-koreai verzióját vagy a Tükörbe című filmet), a thrillereket a két Korea közti konfliktus (Demilitarizált övezet), vagy éppen az évszázados japán-koreai ellentét (A szobalány, Árnyak ideje), s ezek a filmek reflektálnak az átalakulóban levő családra és a nemi-hatalmi szerepek átrendeződésére is (Két nővér, A halál jele, Nagybácsi).

A dél-koreai bűnfilmes irányzat egyik kiemelkedő alkotója, Na Hong-jin (Az üldöző, A sárga tenger) Kokszongi sirató című legújabb művében tulajdonképpen a fent említett témákat összegzi egy William Friedkin-klasszikusáéhoz, az Ördögűzőhöz hasonló történetben. A Kokszongi sirató legalább olyan összetett pszichológiai horrorfilm, mint Friedkin 1973-as műve, de David Lynch Twin Peaksét vagy a Stranger Things című retro-scifi sorozatot is eszünkbe juttathatja. A történet hasonló, bár nyilván a keresztény motívumok mellett a koreai buddhista-konfuciánus vallás és a koreai mitológia is fontos szerepet játszik a nyomozásra felépített cselekményben. A címbeli Kokszong (angol átírással Gokseong vagy Goksung) egy kis dél-koreai település, ahol a helyiek mindennapi rutinjába rejtélyes halálesetek rondítanak bele. Ami az ügyet bűnüggyé teszi, hogy a halálok hátterében furcsa betegség áll, mely előbb ámokfutó gyilkossá változtatja az embereket, majd a fertőzöttek drasztikus testi leépülését követően borzalmas kínok között hunynak el.

A helyi, unalmas életet élő rendőr, Jong-goo kénytelen nyomozni a bűncselekmény megállapítását követően. A nyomok furcsán viselkedő helyiekhez vezetnek, akik szerint a faluba nemrég beköltözött japán férfi terjeszti a kórt vagy inkább átkot. Mivel Kokszong gyakorlatilag a világtól elzárt, dzsungellel körbevett falu, akár Twin Peaksben, úgy itt is fogékonyak az emberek a babonákra és miszticizmusra. Így Jong-goo is, aki ráadásul éjjelente lidércnyomásaiban vörösen világító szemű férfit lát, és sikoltva ébred fel, miközben az ördögi teremtmény álmában megtámadja. Miután pedig Jong-goo kislánya, Hyo-jin is szokatlanul agresszívvé válik, a rendőr is elszánja magát, s a falusiakkal, illetve Il-gwanggal, a lánya megtisztítására felbérelt sámánnal egyetértésben a japán férfi eltávolítása mellett dönt. A naiv Jong-goo azonban nem veszi észre, hogy nemcsak egy démonnal, de saját magával is harcban áll, így a démonűzésre cseppet sem alkalmas.

Ezért akár Karras atya az Ördögűzőben, úgy Jong-goo is tipikus antihős. Kisszerű figura, aki nem érti a világot, nem látja át a dolgok működését, s még önmagával sem jutott dűlőre. Lányával kapcsolata felszínes, elidegenedtek egymástól, mivel a rendőrnek nincs sok ideje otthon lenni, a gyereknevelést nagyjából anyósa, Hyo-jin nagymamája látja el. Így saját lelki traumái és korlátai miatt, melyek részint a koreai pszichében mélyen jelenlevő problémákkal vannak összefüggésben, nem képes klasszikus detektívhőssé válni sem, nem érti a haláleseteket, és rossz következtetéseket von le. Jellemzők dühkitörései, mikor nem képes megoldani valamit. Például Jong-goo feldúlja a japán férfi házát, és megöli annak kutyáját is, mivel a gyanúsított ellen felvonultatható feltételezett bizonyítékok eltűnnek.

S Jong-goo amúgy nem egy magas beosztású nyomozó, mint a klasszikus thrillerek hősei szoktak lenni, hanem egy közrendőr. Tehát foglalkozását tekintve sincs olyan képzettsége, mely alkalmassá tenné őt arra, hogy végére járjon a bűncselekményeknek. Jong-goo a szaktudását nyers erővel, fizikai erőszakkal próbálja pótolni. Ez teszi őt eredendően kontrollvesztett karakterré, mivel szándéka és képességei nincsenek összhangban.

Ez a kontrollvesztettség pedig a Kokszongi sirató mint horrorfilm hatásának, paranoid hangulatának forrása. Jong-goonak rémálmai vannak, melyek egyre élethűbbek, s a misztikus gyilkos (vagy inkább bábmester, hiszen nem ő gyilkol, hanem a megszállottak) mindig a rendőr előtt jár egy lépéssel. A film sokkoló végső fordulata is erre tudáshiányra épül, mely Jong-goo karakteréből fakad. Azaz a Kokszongi sirató feszültsége a kontrollvesztett és hiperaktív, azaz a cél szempontjából haszontalan cselekedeteket végrehajtó antihős személyiségéből, lehatárolt nézőpontjából ered, mellyel Na Hong-jin a befogadót is azonosítja.

S amúgy Na Hong-jin műve valóban remek pszichohorror is, mivel a Kokszongi sirató lassan építkező cselekményébe robbanásszerűen tör be az erőszak, viszonylag kevés alkalommal. A történet démoni antagonistájának nem is vörösen világító szemei félelmetesek (sőt, közelről még nevetségeseknek is hatnak), hanem mozgása, túlvilági féktelensége és hűvös racionalitása teszi őt hátborzongatóvá. Az említett rémálom-jelenetben például egy erdőben járunk Jong-gooval, és a távolban, a fák között látszódik egy szinte csupasz férfi, akiről csak közelebb érve derül ki, hogy meggyilkolt áldozatának holttestét gyalázza meg.

Szerencsére amúgy Na Hong-jin spórol az efféle brutális jelenetekkel, és inkább a pszichológiai hadviselést, s persze a társadalmi kérdéseket helyezi centrumba. A horror ezekhez tulajdonképpen csak körítés, illetve egy kifejezési forma. Fontos motívum ugyanis az, hogy a történet hősei azonnal a faluba frissen megérkezett japán férfire gyanakszanak. S a Kokszongi sirató a cselekmény végéig bizonytalanságban tartja nézőjét, hogy a helyiek feltételezése igaz vagy hamis. A lényeg így nem is az lesz, hogy a japán férfi a démon vagy sem, hanem hogy azért gyanakszanak rá kezdettől, mert idegen. Azaz a japán jövevénnyel a Kokszongi sirató a xenofóbia kérdéskörét hozza be a történetbe, holott, mint arra Na Hong-jin Jong-goo kislányának megszállottsága által utal, akár az ismerősök, a legközelebbi családtagok is válhatnak ellenséggé, „idegenné”.

S persze a titokzatos idegen nemzetisége más miatt is fontos. A koreai-japán kapcsolatok legalább annyira problémásak a két ország történelmi konfliktusai miatt, mint Magyarország és szomszédjainak viszonya. Japán már a középkorban is be akarta kebelezni Koreát, s erre az első világháború előtt sort is kerített. S 1945-ig Korea gyakorlatilag megszűnt önálló államnak lenni – többek között Park Chan-wook tavaly bemutatott A szobalány című thrillerje is ezzel a történelmi korszakkal foglalkozott.

Tehát a japán férfi meggyanúsításán keresztül nemcsak a xenofóbia, de a nacionalizmus problémája is felmerül a Kokszongi siratóban. Na Hong-jin tulajdonképpen a nacionalizmus káros hatásaival szembesít, ezeket erősíti fel. Mert a Kokszongi siratóban nem is annyira az a lényeg, hogy van-e démon vagy sem, a japán férfi felelős a gyilkosságokért vagy sem, hanem a falusiak paranoiája. Ez a paranoia, idegengyűlölet az igazi ellenség, mely a falubeliekből a fertőzés, illetve megszállottság nélkül is előhozza a gyilkos ösztönt. Hiszen Jong-goo és társai nem megszállottak, elvileg teljesen egészséges, racionális gondolkodásra képes emberek. Azonban a gyűlölet miatt ugyanolyanokká válnak, mint azok a fertőzöttek, akik dühökben nemcsak másokban, hanem önmagukban is kárt tesznek (tulajdonképpen saját dühkitörésük roppantja szét szó szerint a megszállottak testét).

Így pedig a Kokszongi sirató metaforikusan azt mutatja be, hogy a nacionalizmus és xenofóbia, azaz az ideológiai alapú gyűlölet belülről feszíti szét a társadalmakat. Avagy nem annyira az idegen elem, hanem maga a befogadást megtagadó közösség számolja fel önmagát az ellenségnek titulált elemek megbélyegzésével és kiközösítésével. Minthogy a gyűlölet gyűlöletet szül, s az erőszakra ellenerőszakkal fognak előbb-utóbb reagálni a kirekesztettek.

Roppantmód komplex és intelligens pszichothriller-horror a Kokszongi sirató. Az ázsiai műfajfilmek sajátja, hogy a nyugati, visszafogottabb filmekhez képest karakterei a drámai jelenetekben néha már-már komikumba hajló túlzással engedik szabadjára érzelmeiket. Azaz ilyenkor az amúgy remek színészek is túltolják szerepüket, ami a nyugati nézők számára zavaró lehet. Ezt leszámítva azonban a Kokszongi sirató remek szerzői műfajfilm, melynek két és fél órás játékideje egyáltalán nem tűnik soknak, mivel bár a film viszonylag lassú tempójú, de ritmusa jó, és szép drámai íve van a feszült cselekménynek. Irigy lehet Na Hong-jin művére az intelligens thrillereket és horrorokat mára szinte teljesen elfelejtő Hollywood. Azért persze isten óvjon minket egy hollywoodi remake-től!

A cikkben szereplő képek a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos weboldaláról és a Hancinema.net-ről származnak!

Kokszongi sirató

(Gokseong)

színes, feliratos dél-koreai horror, pszichothriller, 156 perc, 2016.

Írta és rendezte: Na Hong-jin

Producer: Suh Dong Hyun, Kim Ho Sung

Operatőr: Hong Kyung Pyo

Vágó: Kim Sun Min

Zene: Jang Young Gyu

Szereplők:

Kwak Do-Won (Jong-goo), Hwang Jung-min (Il-gwang), Kunimura Jun (a japán férfi), Chun Woo-hee (Moo-myeung), Kim Hwan-hee (Hyo-jin, Jong-goo lánya), Jang So-yeon (feleség)

Bemutató: A filmet a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon láthatták a magyar nézők április 8-án és április 13-án.