bezár
 

art&design / gondolat

A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról
A felhő mögött – A digitális technológia anyagiságáról
Az adatklasztereknek tudtommal semmi közük a galaxisklaszterekhez, az adatfolyamnak a folyóhoz, a fagynak a lefagyáshoz, a Bitcoin-bányászatnak ahhoz, hogy túrjuk a földet. És a kukac? Milyen kukac? Egy túltekert „a”-betű, amit papírra vetni minden egyes alkalommal zavarba ejtő. Nem tanultuk írásórán. És a felhő? Milyen felhő? Lehulló tartalom bárhol, bármikor. Bár hozzáféréstől korántsem függetlenül.
Egy androgün reggele
Egy androgün reggele
Az odú rendszerint fák vagy sziklák olyan ürege, amelyet az állatok éléstárként vagy lakóhelyként használnak, de vajon alkalmas-e egy odú arra, hogy az ember a félelmeit tárolja ott? És hogyan néz ki, ha nemcsak egy, hanem két ember önti össze a félelmeit egy odúba?
Agyagba szőtt víziók
Agyagba szőtt víziók
Rozsda Endre (1913–1999) sokszínű alkotói tevékenységével – köztük festményeivel, grafikáival és fotográfiával – az utóbbi időben több neves magyar és külföldi kiállítótér falain találkozhatott a nagyközönség. Azonban kevéssé ismert alkalmazott művészeti munkássága, amely textilek, plakátok, könyvborítók, sőt egy nagyszabású mozaik tervezése mellett illusztrációkra és kerámiákra is kiterjedt. E tanulmány a művész kerámiáinak világába kíván betekintést nyújtani, a dél-francia község, a modern fazekasság fellegvárának számító vallaurisi Musée Magnelli kerámiamúzeumban 2021. október 31-ig látható tárlat apropóján, ahol Rozsda egy kerámiatála is kiállításra került olyan alkotók mellett, mint Victor Brauner, Roger Capron vagy éppen Pablo Picasso.
Mi a baj a posztmodernnel?
Mi a baj a posztmodernnel?
2020-ban jelent meg a Cynical Theories (Cinikus elméletek: Hogyan változtatott mindent rassz-, gender- és identitáskérdéssé az aktivista tudomány – és miért árt ez mindenkinek?) című könyv James Lindsay és Helen Pluckrose tollából, amely a hozzáfűzött reményekkel ellentétben több kérdést hagy maga után, mint amennyire választ ad.
Az otthonos érzése
Az otthonos érzése
Bass Judit és Magyary Anna által szervezett lakáskiállítás, az „Egy Asztal Elmozdítása” nem kisebb feladatra vállalkozott, mint az otthon fogalmának megragadására. A kiállítás résztvevői festményeket, fotókat és installációkat helyeztek el a lakásban, melyek beleolvadtak a személyes térbe, az otthon melegébe – a szeptember 18-i záróeseményen vettem részt mint látogató, vagy sokkal inkább mint vendég?
Önfenntartó grafikai stúdió, egyetemi projektek és élő textilfesték
Önfenntartó grafikai stúdió, egyetemi projektek és élő textilfesték
A Dutch Design Week minden évben Európa egyik legjelentősebb dizájn-eseménye. Az Eindhovenben bemutatott elképesztő mennyiségű munkát az esemény teljes ideje alatt is szinte lehetetlen végig nézni, nekem pedig csak másfél nap állt rendelkezésemre. Ezért beszámolóm erősen szubjektív, és semmiképp sem teljes reprezentációja az eseménynek – inkább csak egy ajánló.
A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig
A QAnontól a Snapchat diszmorfiáig
A MODEM-ben „#IFeelSeen” címmel megrendezett kiállítás a saját tapasztalatomból és kutatási eredményeimből táplálkozik. Középpontjában a social média működése áll: hogyan forgatta fel azt, ahogyan kommunikálunk, ahogyan az életünket szervezzük, és azt, ahogyan ezt mások felé közvetítjük. Hiszen a megmutatás és megtekintés aktusával a közösségi médiában egyszerre vagyunk szereplők, előadók és nézők is – ezekbe a szerepek hol szándékosan, hol pedig teljesen akaratunkon kívül csúszunk bele. Az alábbi esszében megkísérlek elméleti keretet felvázolni arról, hogy a kortárs képzőművészet és technológia határmezsgyéjén milyen elméleti trendek és diskurzusok mozognak – hogy körképet fessek arról, milyen fogalmak és alkotói attitűdök inspirálták az „#IFeelSeen”t.
Néptelen közterek bámulják a szobrokat
Néptelen közterek bámulják a szobrokat
Egy olyan korszakban, amelyben a politikusok már nemcsak a parlamentben, de a köztereken is meg akarják nyerni az első világháborút (hogy ezzel meg nem történtté tudják stilizálni azt, amit eltörölni nem lehet), aligha lehetne aktuálisabb témát választani közönséges utcáinknál és tereinknél. Amíg az emlékezetpolitikusok azért akarnak minden lehetséges városi teret kedvelt (vagy inkább: a másik fél által utált?) politikusuk szobrával ékesíteni, mert abban a hiszemben élnek, hogy a szobor, az emlékmű mint tereptárgy formálja az arra járók tudatát, addig roppant megnyugtató az a tény, hogy a legtöbben ezeket az alkotásokat észre sem veszik.
Teremtő ambíciók
Teremtő ambíciók
Szeptember 2-án, a 92. Ünnepi Könyvhét első napján rengetegen gyűltek össze a Kis Présházban, ahol az esti programok közt volt Seregi Tamás Jövőbe szédülő lendülettel című tanulmánykötetének könyvbemutatója.
A minimalista szobrászattól az amerikai macsókig
A minimalista szobrászattól az amerikai macsókig
Az elmúlt évtized képzőművészeti tendenciái közül az egyik leghangsúlyosabb az ökológiai esztétika és a környezetvédelemi művészet megnyilvánulásai. Azonban mindennek gyökerekor, az 1960-as években, leginkább nem természetművészetről beszélhetünk, hanem egy grandiózus méretekhez vonzódó, galérián kívüli attitűdről, amelynek alapja a tájba való beavatkozás. A korai land art művészek a természeti elemeket és a tájat nyersanyagként, természeti médiumként használták fel – habár mai szemmel a végrehajtott változtatások környezetkárosítónak és agresszívnak tűnhetnek. Ez a természet feletti uralom azonban szorosan kapcsolódik az ember és környezetének viszonyrendszeréhez – gondoljunk csak a romantika idealizált természetfelfogására, amely eltávolít minket a természettől, tájjá redukálva azt. Ebben az érintetlen tájban már képtelenek vagyunk benne lenni, úgy látjuk, mint „természetes helyszín, egyszerre környezet, és az, amit magába foglal, egyszerre valóságos hely és annak szimulákruma, egyszerre doboz és minden tárgy, ami a dobozban van.”[1]
1   2   3   4   5   6   7 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés