bezár
 

gyerek / alkotás

A suttogó titkai
A suttogó titkai
Az Amerikában rendkívül népszerű szerzőpár könyvének első kötetéből az olvasó mindent megtudhat, amit egy csecsemő gondozásáról és nevelésérõl tudnia kell. A második kötet a kisgyermekkor elejének (1-2. év) egyszerre gyötrelmes és örömteli idõszakával foglalkozik.
„Szép kis felfordulás, mondhatom”
„Szép kis felfordulás, mondhatom”
Berg Judit Panka és Csiribí történetei mellett újabb mesesorozatot indított a Cipelő cicák első könyvével (Cipelő cicák a városban). A cicák és gyerekek párosítás akár bombasiker is lehetne, hiszen a reklámpszichológiából is tudjuk: ezzel a párosítással mindent el lehet adni.
Egy „hangosmesekönyv” – másképpen
Egy „hangosmesekönyv” – másképpen
Marianne Poncelet meséjének történetére túlzás azt mondani, hogy eredeti. Sőt, a „hangoskönyvőrület” közepén elsőre talán abban sincs semmi különleges, hogy cédé is jár mellé. Viszont ehhez a meséhez külön komponálták a zenét, és azt a Nemzeti Filharmonikusok játsszák...
Mindennapi tündéreink
Mindennapi tündéreink
Lassan már az is fél siker egy-egy, állítólag gyermekeknek szánt „könyvnek látszó tárggyal” történő első találkozásnál, ha nem zenél, sikít, böffent vagy mittudomén, épp hogy ki nem ugrik a gyanútlan kezekből. Berg Judit Panka és Csiribí-sorozatának minden darabja nyugton marad, nem intéz frontális támadást sem a jó ízlés, sem az őt felkapó személy ellen. Ráadásul e mesekönyvekben tündérekkel találkozhatunk.
Nem festek néked
Nem festek néked
Egzotikus mese, fantasy, a Kádár-korszak politikájának ellenszegülő, öntörvényű művész allegóriája: sokféleképpen olvasható Nemes Nagy Ágnes Az aranyecset című meséje, melyet a Holnap Kiadó a könyvhétre újra megjelentetett.
A harmadik utas
A harmadik utas
A végtelenségig lehet vitatkozni azon, hogy az író személyének, jó vagy rossz hírének, legendájának, élettörténetének van-e jelenősége a mű befogadása szempontjából. Máshogy olvasom-e az Iskola a határont, ha tudom, hogy Ottlik a kőszegi alreálba járt, helyesen dekódolok-e egy magyarra fordított kínai regényt, ha sem a szerzőről, sem a közegről, amelyben íródott, nem tudok... Van azonban egy speciális műfaja az irodalomnak, amelynél ez a kérdés nem merül fel: a napló.
Miniszter a Puszta Pizzériában
Miniszter a Puszta Pizzériában
Czigány Zoltán meséi a műfajnak jó pár bevett sablonját teljesen nélkülözik: olyan határokat lép át, melyeket kimondva vagy kimondatlanul, de minden rendes mesekönyvnek be kell tartania. Ez tehát egy rendetlen mesekönyv. Ráadásul még hozzá egy jó mesekönyv is, mely tényleg nem csak gyerekeknek szól.
Álomba rángató történetek – egy felolvasó panaszai
Álomba rángató történetek – egy felolvasó panaszai
Felnőttként véleményt mondani egy gyerekkönyvről mindenképp embertpróbáló feladat. Az én korosztályomból majdnem mindenki emlékszik Pöttyös Pannira, Boribonra, vagy mondjuk, Makk Marcira. Meghatározhatatlanul ismerős-kedves emlékképként élnek a fejünkben, egészen addig, míg egy napon a saját gyerek elő nem bányássza a könyvet a szekrény mélyéről, és akkor – felnőttként és felolvasó olvasóként – újra szembesülünk a múlt e furcsa alakjaival.
No fear!
No fear!
Francine Oomen (1960) holland írónő tinédzsereknek szóló regénysorozatának újabb része jelent meg magyarul Hogyan éljük túl a mosolyszünetet? címmel. Rosa van Dijk, a tipikus kamaszlány élete, ha lehet, még összekuszáltabb, mint az előző részekben.
Utópia Lowry-módra
Utópia Lowry-módra
Lois Lowry Hírvivő című utópiájával tulajdonképpen trilógiává bővült egy sorozat, amelynek világai között (szó szerint és képletesen) az ismerős szereplők biztosítanak átjárást, noha nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz.
38   39   40   41   42   43   44   45   46 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés