gyerek / interjú
2008. 12. 12.
Ki ne emlékezne az általános és a középiskola kötelezőire, melyeket inkább kisebb, mint nagyobb lelkesedéssel olvastunk? Ha igazán őszinték vagyunk, akkor még azt is bevallhatjuk, hogy bizony egyszer-kétszer inkább egy zanzásított, rövidített szöveghez nyúltunk, és nem olvastuk el például a másnapi irodalomórára Jókait. A kérdés az, hogy erről Jókai regényei tehetnek-e?
2008. 11. 03.
Az autodidakta, önmagát prolihisztornak mondó életművész megállíthatatlan és kifogyhatatlan. Sok mindenben úttörő: ott segít, ahol tud, kőműves létére pedig leginkább vicceket, képeket, könyveket és verseket fabrikál. Emellett folyamatosan szerepel, pacemakerrel sportol, saját könyvkiadót vezet és aktívan unokázik. Bármibe fog, a közös nevező a siker. Csak idén három gyermekeknek szóló kötetet jelentetett meg.
2008. 10. 04.
Szigethy Katalint, a Naphegy Kiadó vezetőjét az október 4-én nyíló Anno könyvesboltról kérdeztük, miért érdemes a Krisztinavárosba ellátogatni. Nem csak a megnyitóhoz kapcsolódó programok miatt!
2008. 09. 28.
2008-ban az IBBY magyar szekciója az előző év gyerekkönyvei közül az Év Gyermekkönyvének próza kategóriában a Csoda és Kósza című kötetét választotta. Az első-mesekötetes papával, Czigány Zoltánnal és fiával, Czigány Matyival – aki nélkül ezek a mesék nem születhettek volna meg – többek közt arról beszélgettünk, hogy mesét írni nehezebb, mint filmet forgatni, és hogy Heideggernek igenis van helye egy mesekönyvben.
2008. 05. 27.
A diafilmes mesék végigkísérték több, azóta felnőtt generáció gyermekkorát, s úgy tűnik, a 21. század óvodásainak és kisiskolásainak is ugyanakkora élményt jelent egy-egy vetítés, mint szüleiknek, nagyszüleiknek.
2008. 05. 03.
Nádori Lídia nemrégiben megjelent Sárkány a lépcsőházban című kötetéből hamarosan hangoskönyv készül, és már a Könyvfesztiválon is megtekinthető volt a Jancsi meséi alcímű kötet egymáshoz lazán kapcsolódó történeteiből készült bábelőadás. Ebből az alkalomból beszélgettünk Nádori Lídiával, aki többek közt nyelvről, "maiságról" és a "patchwork-családokról" fejtette ki a véleményét.



