bezár
 

gyerek

2008. 05. 03.
Jancsiságok, maiságok
Interjú Nádori Lídiával, a Sárkány a lépcsőházban című kötet szerzőjével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jancsiságok, maiságok Nádori Lídia nemrégiben megjelent Sárkány a lépcsőházban című kötetéből hamarosan hangoskönyv készül, és már a Könyvfesztiválon is megtekinthető volt a Jancsi meséi alcímű kötet egymáshoz lazán kapcsolódó történeteiből készült bábelőadás. Ebből az alkalomból beszélgettünk Nádori Lídiával, aki többek közt nyelvről, "maiságról" és a "patchwork-családokról" fejtette ki a véleményét.

Mikor beharangozták, hogy megjelenik a Sárkány a lépcsőházban című mesekönyved, mintegy ellentmondásként lehetett olvasni, hogy Nádori Lídiát eddig műfordítóként ismerhettük, most mégis egy mesekönyvvel jelentkezik. Ez nem is akkora ellentmondás, ha valaki szoros szálakkal kötődik az irodalomhoz, és édesanya is. Mi dominált inkább: az anyaság vagy a "műfordítóság", amikor meseírásra adtad a fejed?

Valóban nincs szó ellentmondásról. Fordítóként, szerkesztőként szövegekkel foglalkozom, ezért van valamilyen sajátos viszonyom az írott szöveghez, és az is igaz, hogy ha az embernek gyereke van, akkor olyan dolgokat él meg vele együtt, olyan dolgokat kap tőle, amik hozzásegítik a meseíráshoz. De tulajdonképpen azért kezdtem mesét írni, mert zavart, hogy az alkotás folyamatát - lélektani és minden egyéb értelemben - fordító létemre nem nagyon ismerem. Természetesen írtam cikkeket, esszéket, de fikciót nem nagyon. Úgyhogy kötelezővé tettem magamnak a kreatív írásgyakorlatot.
Anya
Az első kérdés az volt, milyen műfajban lenne érdemes a magamnak, saját magam által kiadott házi feladatot megvalósítani, és a meseírás több szempontból is testre szabottnak tűnt. Elsősorban a nyelv miatt. Nem a gyereknyelv érdekelt, még kevésbé a "gyerekszáj", a gyerek nyelvi kreativitása, ami úgy csábítja az embert arra, hogy beépítse egy szövegbe. Az érdekelt, hogyan lehet egy gyerekhez úgy szólni, hogy az mesei nyelv is legyen, meg közvetlen nyelv is: egyszerűen szólva a gyerekkel való kommunikáció nyelve. Ebben az értelemben a meséim nem is annyira mesék, legalábbis a mese dramaturgiai felépítettségének értelmében nem azok: gyerekeknek szóló szövegek tulajdonképpen. Olykor inkább életképszerűek. A sárkányos mese kivételével nem a történetből indultam ki, hanem a nyelvből.

És nem is a feldolgozandó problémából? A kötetben - talán éppen abból is eredően, hogy a gyereket nem egy olyan személynek tekinted, akihez gügyögni kell, hanem egy értő-érző lénynek - a gyerekszületéstől a váláson keresztül a nagymama haláláig elég komoly, de a mindennapi életben természetesen előforduló problémák is megfogalmazódnak.

Ezek a témák, most már látom, valóban meghatározzák a könyvet, de érdekes módon mégiscsak később jöttek. Eredetileg nem történt más, mint hogy magam elé képzeltem egy mai kisfiút, meg egy mesélőt, egy narrátort, aki mondjuk én vagyok, de lehetne bárki más, és magam elé képzeltem egy olyan szituációt, amiben ez a kisfiú létezhet. Ebből a "maiságból" indultam el afelé, hogy nincs egy "apa mosdik, anya főz"-séma, mert nagyon sok gyerek nem éppen ilyen családban él. Sok a szétszaggatott, kicsit patchwork-jellegű család, és Jancsiék családja is ilyen: apa ugyan van, de van egy másik nő is a háttérben, akivel majd lehet, hogy egy későbbi mesében megismerkedünk… Szerettem volna, hogy a meséim már egy mai kisfiúról szóljanak, és a budapesti, igazi nagyvárosi miliő is fontos volt.
Bagoly

Ami a halált illeti, hát sokáig tépelődtem rajta. A sárkányos történet eredetileg úgy végződött, hogy Jancsit vitte el a sárkány egy "sétarepülésre". Az zavart ebben a befejezésben, hogy súlytalan volt ahhoz a szorongáshoz képest, ami a sárkányra való várakozást kísérte. A második verzióban a sárkány elrepül Jancsival és kész - és akkor rádöbbentem, hogy ez maga a halál. Én azonban nem akartam a gyerek halálát egy mese végén, nem azért, mert tabu (nincs tabu), de rengeteget kell még érnem ahhoz, hogy bele merjem vinni egy mese szüzséjébe a legfelfoghatatlanabb szörnyűséget, egy gyerek halálát. Viszont világos volt, hogy a sárkány a halál felé viszi el a történetet. Akkor merjük is beleírni a kötetbe - mondtam magamnak. És mivel a halállal való találkozásról mindenképpen szerettem volna beszélni (nyilván ezért kívánkozott ki belőlem a sárkányos mese), bekerült a történetbe a nagymama, egy idős hozzátartozó, akinek az elvesztését talán sok gyerek átélte már. Szóval, mondhatnám azt, hogy tudatosan tematizáltam ezeket a problémákat, de ez nem egészen így történt: saját maguk kértek szót a történetekben.

Azt mondod, hogy megpróbáltál elképzelni egy kisfiút, és megpróbáltál elképzelni egy mesélőt - de ha jól tudom, neked valóban van egy Jancsi nevű kisfiad.

JancsikaVan, igen, és van még egy, akit Misinek hívnak: van két mesehős-nevű gyerekem. Talán ezért választottam a gyerekeimnek ezeket a neveket?... A János - a Jancsi, a Jankó, az Ivanuska, a Hansi, sorolhatnám - Európa legelterjedtebb mesehős-neve. Eleinte annyira nem akartam összehozni a saját gyerekemet a Jancsi-mesék Jancsijával, hogy mindenféle egyéb neveket találtam ki neki.

A végén beláttam, nem tehetek mást, mint hogy azt adom neki, amit valójában szeretnék. De az életrajzi elemek nem nagyon egyeznek az én fiaméival, bár nagyon sokat kaptam Jancsitól, meg Misitől is. Látásmódot, nyelvet.


Miközben készültek a mesék, tesztelted, felolvastad őket a gyerekeknek?


Egészen addig, amíg a könyv nem létezett nyomtatásban, nem. Egyébként mások megtették helyettem. Volt olyan barátnőm, akinek elküldtem e-mailben, és ő arról számolt be, hogy a gyerekei szerették. Én megvártam a nyomtatott meséket, és hát mit mondjak, két frenetikus élményem is volt. Az egyik az, hogy amikor a kisebbik, a Jancsi beteg volt, akkor a nagyobbik odaült az ágya mellé és felolvasott ebből a könyvből. A másik pedig, hogy a kisebbik fiam nagyon szeret idézni, ha megmarad a fejében egy dialógus-részlet vagy bármi, és egyszer a sárkányos meséből a normafás részt kezdte el kiabálni az utcán. Ja, és amióta megvan a könyv, sárkány-korszakot élünk: tegnap Laurával, aki vigyázni szokott rájuk, kiállítást rendeztek a gyerekszobában saját készítésű sárkányos képekből.


A nyomtatott változathoz erőteljesen hozzátartozik az illusztráció. Az illusztrációk nem csupán kiegészítik a szöveget, hanem párbeszédbe lépnek lépnek vele. Kun Fruzsina munkáiról van szó. Együttműködtél vele, vagy csak a kész változattal találkoztál?

Egyáltalán nem működtünk együtt, mert az első pillanattól világos volt - és meg is nyugodtam akkor -, hogy neki van egy nagyon határozott elképzelése, van egy dédelgetett vágya, amit szeretne valóra váltani. Ebben a kiadó is partnere volt, ők is szabad kezet adtak neki. Fruzsi azt találta ki, hogy minden oldalpár egy kép, egy festmény. Én kétféle dolgot tudtam elképzelni. Az egyik a Réber-féle illusztráció, amikor egy-egy grafikai elem majdhogynem szövegelemként illeszkedik a szöveghez. A másik pedig pontosan ez, amit Fruzsi elképzelt és megvalósított, anélkül hogy mondtam volna. Kezdetektől fogva úgy dolgoztam, hogy sokat akartam az illusztrátorra bízni.

A sajátos tipográfiai megoldások is Kun Fruzsina ötletei?


Sebastian Stachowski tervezte magát a könyvet, ő a tipográfusa, a tördelője is. Az ő ötletei voltak. Sebastian Stachowski és Kun Fruzsina együtt dolgoznak, ők egy házaspár. Folyamatosan látták egymás munkáját. Én csak a végeredményt láttam. Ez így volt jó.
A közönség

Mátyás Zoltán bábművész bábelőadást is készített a mesékből. Hogy tetszik, mit szólsz hozzá, egyáltalán ahhoz, hogy bábelőadás készült a könyvből?

Nagyon kíváncsi voltam, nagyon örültem neki, kicsit szorongtam is tőle. Nem akármilyen dolog egy egész könyvet átadni a gyerekeknek, ráadásul nagyrészt nem dramatikus szöveget! Zoli mutatta a díszletterveket, mutatta a bábterveket, ideadta a szövegkönyvet - nekem abszolút meggyőző volt. A zenéről a mai napig nem tudtam semmit, csak azt, hogy Gyulai Csaba csinálja, aki önmagában garancia volt: ismerem a Makámból, hallgattam felvételeit, szóval olyan nagyon nem lepett meg, a lehető legjobb értelmében a szónak: pontosan ilyet képzeltem. Egyébként 2008 májusára tervezett hangoskönyv is ezzel a zenével lesz hallható. Visszatérve a bábelőadásra: többek közt ilyen előadások során derül ki, hogy működik-e a szöveg. De működik, mert a gyerekek rávágják a megkezdett mondat másik felét.

(A fotókat Rácz Péter készítette.)


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tamás Zsuzsa --


További írások a rovatból

Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
Agócs Írisz válaszai a prae.hu körkérdésére

Más művészeti ágakról

Interjú Baráth Emőke énekművésszel a hazai és a külföldi éneklés hatásmechanizmusáról, koncerttermekről és operaszínpadokról, valamint marketinglehetőségekről
irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

lapozható traumák megtestesülése lapozható traumák megtestesülése
Margó 2019 – Mucha Dorka, Nádas Péter, Győrfi Kata, Nemes Z. Márió
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés