gyerek / tudósítás

2021. 09. 04.
Csütörtök este a Könyvhét Vörösmarty téri színpadán került sor az Útikalauz a vershez című kötet bemutatójára. A könyvet Fenyő D. György a Radnóti Miklós Gimnázium magyartanára, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke írta, a benne szereplő illusztrációkat pedig Gráf Dóra készítette. A szerzővel és a rajzolóval, valamint Szabó T. Anna költővel Vinczellér Katalin beszélgetett

2021. 06. 20.
Négy szerző – Erdős Zsuzsa, Maros Edit, Mészáros Dorka, és Kocsis Laura – négy könyvét mutatta be június 11-én, pénteken 17 órakor a Menő Könyvek kiadó a Magvető Caféban. Mind a négy kötet ifjúsági regény, és bár különböző a témájuk, mégis mindegyik választ ad arra a kérdésre a maga módján, hogy mennyire bonyolult a mai fiatalok élete.

2021. 06. 12.
Idén hetedik alkalommal oszotta ki a HUBBY Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díjakat. Két új kategóriában is hirdettek győztest: az Év Gyerekkönyvírója-díjat két korcsoportra osztották, illetve létrejött az Év Ismeretterjesztő Könyve-díj is. A győztesek névsora a Margó Fesztiválon derült ki június 11-én 15 órakor.

2021. 06. 10.
A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum idén hetedik alkalommal hirdeti ki az Év Gyerekkönyve Díj győzteseinek névsorát. De vajon hogyan történt a kiválasztás? Miben változtatta meg a pandémia a zsűri munkáját? Sándor Enikő, a zsűri egyik tagja beszámol róla cikkében.

2021. 04. 21.
A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum által szervezett online gyerekkönyvfesztiválon több mint tíz magyarországi kiadó vett részt. Köztük volt az igényes gyermekkönyveiről jól ismert Csimota Kiadó is, amely ezúttal sem okozott csalódást közönségének. Idén tavasszal négy könyvvel lepte meg olvasóit, amelyek közül kettő a papírszínház izgalmas műfajába tartozik. Révész Emese művészettörténész jóvoltából ismerkedhettünk meg ezekkel a kiadványokkal.

2021. 03. 19.
Március 3-án az Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete és a Gál Ferenc Egyetem online konferenciát tartott a digitális oktatással kapcsolatban. A rendezvény célja a digitális ismeretek elmélyítése és azokkal kapcsolatos vélemények ismertetése volt. Az előadások olyan értékeket szerettek volna fel- és megmutatni, amelyek járványmentes időkben is továbbvihetők.

2020. 12. 15.
„A képek egyik nagy varázsa, az hogy nem szükséges nyelv, beszéd, írott szó, vagy bármi a megértésükhöz.” Szekeres Nikoletta Satoe Tone szavaival indította Révész Emese Mentés másként - Könyvillusztráció tegnapról mára című könyvének online bemutatóját. A kötetről E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum tiszteletbeli főigazgatója és Dániel András író-illusztrátor beszélgetett a szerzővel.

2020. 10. 23.
Október 13-án került sor a Pagony kiadó és a Tilos az Á Könyvek új programjának, a Kapu – kortársakról tanároknak és szülőknek című sorozat legelső, bevezető beszélgetésére, melynek témája a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalomnak a közoktatásban történő elhelyezése volt. A beszélgetés résztvevői Berg Judit író, Koósné Sinkó Judit, az ELTE-TÓK mestertanára, valamint Vinczellér Katalin, magyar-média szakos gimnáziumi tanár voltak.

2020. 10. 07.
2020 október 2-án láthatta a közönség a Vadlazac tematikus workshop-sorozat első, Ifjú Budapest című, online közvetített adását, ahol a résztvevők elsősorban a középiskolásokkal foglalkozó pedagógusoknak és könyvtárosoknak igyekeztek támpontokat, ötleteket adni a kortárs szövegek iskolai feldolgozásához, de az esemény minden érdeklődő számára nyitott volt.

2020. 09. 24.
Szeptember 19-én, az Ünnepi Könyvhét alkalmából mutatták be Halász Margit Hetvenhét vörös bárány című mesekönyvét a Kis Présházban, ahol a szerzővel a kötet szerkesztője, Világos Beatrix beszélgetett.