bezár
 

gyerek

2023. 05. 10.
Vár a nagyvilág!
Az Amigos a gyerekekért Alapítvány könyvbemutatójáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Amigos a gyerekekért Alapítvány önkéntesei kórházban lévő gyerekeknek segítenek. A játékos, nyelvtanulással egybekötött módszertan, amelyet az alapítvány alkalmaz, nemcsak azoknak segíthet, akik éppen életük nagy harcát vívják, hanem egészséges társaiknak is. Ezért összeállítottak egy foglalkoztatókönyvet, amely túlmutat eddigi vállalkozásaikon és igyekszik kinyitni a világot minden gyerek számára.

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány ötlete 2014-ben született meg, azóta közel 190 önkéntest foglalkoztat a nonprofit szervezet. Célja, hogy segítse a kórházakban gyógyuló gyerekeket, akik az új, idegen élethelyzetben elveszítik a kapcsolatot korábbi környezetükkel, iskolatársaikkal, barátaikkal. Az önkéntesek segítségével azt szeretnék megvalósítani, hogy minden beteg gyerek mellett legyen egy barát, egy Amigo, akik kórházi látogatásaik során amellett, hogy játékos feladatokkal, kézműveskedéssel igyekeznek a gyerekek magányát ellensúlyozni, a nyelvtanulás sikerélményével biztatják őket. Az Amigók egyetemisták, és öt városon átívelő, színes baráti közösséget alkotnak. Bármilyen egyetemi szakról lehet a csapatba jelentkezni, viszont elvárás legalább egy idegen nyelv társalgási szintű ismerete. Az alapítvány tevékenysége kiterjed továbbá workshopokra, a pandémia óta pedig online készségfejlesztő foglalkozásokra, nyelvi kurzusra és mentorprogramokra is, amelyek nem csak gyógyuló gyereknek szólnak, de szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak  is.

Az Egy világraszóló felfedezés című könyv bemutatóját április 25-én tartották a Mixátban. Az esemény házigazdája, Teszári Nóra beszélgetett Forgács-Fábián Sárával az alapítvány megálmodójával, Zempléni Katalinnal, aki a SOTE Ortopédiai klinika főnővéreként működik együtt az Amigókkal, és Pap Zoltánnal, a Kolibri kiadó vezetőjével. Forgács-Fábián Sára, az „ős Amigó” mesélt az alapítvány alapötletéről: „Gyerekként én is megtapasztaltam, milyen az, amikor csak a kórház fehér falait látom, és szükség van arra, hogy valami felvidítson. Ezt szerettem volna biztosítani valamilyen módon.” Bár ahogyan azt Zempléni Katalin megosztotta, ma már joga van a gyerekeknek ahhoz, hogy a szülők mellettük legyenek a kórházban, azonban a körülmények nem mindig teszik lehetővé az állandó szülői jelenlétet. 

Amigos1

Az Amigók közül Ferencz Fanni, Somogyi Brigitta és Sayej Petra, valamint a könyv illusztrátora, Varsányi Orsolya mesélt a munkafolyamatról, a könyv tartalmáról, felépítéséről, céljáról. A négy évig tartó projekt folyamán tizenhárman vettek részt a foglalkoztatókönyv írásában. A hozzájuk közel álló országok alkotják a nyolc fejezetet, melyek a következők: Egyesült Királyság, Olaszország, Ausztrália, Ausztria, Jordánia, Hollandia, Portugália és Kanada. Az ismeretterjesztő részeket igyekeztek a szerzők úgy összeállítani, hogy azok a gyerekek számára izgalmas és hasznos tudást adjanak. Az alfejezetekben megismerkedhetünk az adott ország kultúrájának egy-egy szegmensével: a gasztronómiával, a szlenggel, a hagyományos ünnepekkel, híres történelmi személyekkel és a popkultúrával. A virtuális utazást szórakoztató, sokszor a felnőttek számára is izgalmas műveltségi és nyelvi kvízek, valamint kreatív készségfejlesztő feladatok teszik még élvezetesebbé.

Amigos2

A könyv segítséget nyújthat abban is, hogy az olvasók eldöntsék, melyik idegen nyelvet tanulnák szívesen a későbbiekben, hiszen a feladatok ízelítőt adnak a nyolc országban beszélt nyelvek szókincséből. Minden fejezet végén megoldókulcs található, a sikeresen teljesített feladatsorokért pedig elismerés jár: a könyv fülében egy játékos útlevélbe beragasztható a már megismert országok matricája. Ez azonban csak a virtuális világkörüli út első fele – érkezik majd nemsokára a második kiadvány, újabb felfedezendő országokkal.

Fotó: Mariia Kashtanova

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Boglárka --


Más művészeti ágakról

Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Roy Jacobsen: A láthatatlanok című regényéről
Alex Garland: Polgárháború
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés