irodalom / gondolat
2011. 07. 16.
Jön tehát a második etap. A szemléző a fejéhez kap, mondván, mi mindenről kellett volna még írnia, méricskéli, elég-e az idézet, hogy alátámassza vélt vagy valós igazát, s elég-e a vélt vagy valós igaz, hogy ne csak innen-onnan idézgetve ollózza össze rövidke írásmunkáját. Farkasszemet néz a tartalomjegyzékek és impresszumok névsoraival, utólag gondolva csak bele-bele, ki min fog megsértődni, vagy éppen altesti nyalintásnak félreérteni őszinte elragadtatását. Megrántja a vállát, mielőtt még rémisztőbb konklúziókra jutna önmagára nézvést is.
2011. 07. 08.
Lapszemle kezdődik, havi rendszerességgel, kettes adagokban. Az ember érzi a tüneteket, dobol az ujj, forog a szem, izzad a tenyér. Van benne persze egy adag műbalhé is, de azért, ha kezemben az oldalak, mindig emelkedik a pulzusszám, már ünneplőben a szív, kicsit szoros a nyakkendő, de még elviselhető. Irodalmi feszültség. Minden készen áll, még gyorsan előre, hosszútávon is a Nyájas Olvasó elnézését kell kérni, hogy mindez feltehetően számottevő mennyiségű lap-os szóvicc nélkül következik. Utolsó simítás a vállak körül, egy, esetleg két kereső-igazító mozdulat a nyakkendőn. Készen állunk, vágjunk hát bele.
2011. 06. 17.
“Alkonyodik, sokasodnak az árnyak, az alvilág kapuján kiömölnek a holtak.” - Ezzel a János-jelenések atmoszféráját idéző világvégi riporttal indítja Orbán Ottó a Hatvanadik évére című versét, hogy a következő sorban máris a borzongás retorikájának romantikus végfokával billentse át az olvasót az apokaliptikus áhítaton: “S pár korty habzó vért kunyerálnak, Denevérsivítás karcolja a holdat.”
2011. 01. 20.
Madridból Mexikóváros még vagy tizenkét órányi út az Iberia csotrogány Airbusán; a flegma stewardessek magunkra hagynak röviddel a felszállás után, menetrendszerinti whisky-séta óránként, vihar és dögunalom. Azután landolok egy zavarba ejtő óriásvárosban, ami föntről tényleg végtelen, és egy sötétített üvegű, fekete, amerikai terepjáróban a hájas, napszemüveges sofőr befuvaroz a Fiesta Americana Reforma Hotelig.
2010. 12. 20.
Európa, ez a zavarbaejtően soknyelvű és sokféle szellemi konstrukció, amiről még azt is nehéz eldönteni, hogy vajon földrajzi, kulturális, történelmi vagy politikai értelemben érdemes-e róla beszélni, időről időre kiizzad magából olyan rendezvényeket, melyeknek így vagy úgy, de valahol mindig a sokféleség kaleidoszkópján átsejlő egység, a közös értékek és szándékok iránti elkötelezettség, vagy legalábbis az erre irányuló vágy a fő mozgatórugója.
2010. 11. 20.
November 18-án k.kabai lóránt mutatta be a Műcsarnokban Pollágh Péter negyedik kötetét, A Cigarettást az alább olvasható bekezdésekkel, melyekből kiderül, Pollágh hogyan beszél, miként mesél és miért varázsol olykor.
2010. 10. 24.
...akik nem gondoltuk volna, hogy egy napon ő is eltávozhat közülünk, mert olyan munkabírással és makacs életszeretettel forgolódott köreinkben, hogy méltán hihettük, szikár, az évtizedek alatt alig változó termetével, tanárosan megcsillanó szemüvegével és nyolcvan éven túl is éberen csapongó szellemével túlél mindannyiunkat.
2010. 10. 11.
Vargas Llosa egyike volt azoknak az íróknak, akik igen fontos szerepet játszottak a latin-amerikai irodalom szakmabeliek között máig „boom”-nak nevezett hatalmas áttörésében az 1960-as években. Jorge Luis Borges és Julio Cortázar, Alejo Carpentier, Miguel Ángel Asturias és García Márquez művei után és mellett talán Vargas Llosa volt az, aki a legtöbb olvasót ejtette rabul regényeivel.
2010. 10. 05.
Van egy fekete táskám, amit Barcelonában kaptam. Nézegetem, hogy abba pakoljak-e. Narancssárga betűkel az van rajta: „Institut Ramon Llull”. Jó táska, egy csomó minden belefér. Csak közben hülye érzés a magvetős katalógusokat és a szerzőink angol nyelvű antológiáját ebben vinni a Frankfurti Könyvvásárra. Hülye érzés, aminek története van.
2010. 06. 19.
José Saramagot, a Nobel-díjas portugál írót 87 éves korában, Lanzarote szigetén lévő házában rövid rosszullét után érte a halál tegnap. Ennyi. Fájt. Kicsit jobban, váratlanabbul. A világ egyik legnagyobb élő írója halt meg. Személyes, szomorú, kicsi emlékek.
