bezár
 

irodalom / interjú

Ütni kell?
Czapáry Veronika két éve vezeti a Godot Irodalmi Esteket Budapest különböző helyszínein. Ez idő alatt számos beszélgetésen ültetett egymás mellé olyanokat, akik szerinte általában nem szoktak együtt szerepelni. Az interjúban beszélünk az estek történetéről, a beszélgetőpartnerekről és arról is, hogy Czapáry Veronika szerint mit jelent az irodalmi belterjesség.
Ha elég eszed lesz, rájössz, mit írtam
Ha elég eszed lesz, rájössz, mit írtam
Tíz éve halt meg Petri György, a kortárs magyar líra egyik kulcsfigurája. Az évforduló kapcsán kíváncsiak lettünk arra, mit jelent ma Petri a kortársak, az irodalmi élet és a fiatalabb generáció számára. Interjúsorozatunk első részében Nagy Bálint építész, a Beszélő egykori munkatársa beszél Petri Györgyről, a barátról, a szamizdatszerkesztőről, a megkerülhetetlen véleményformálóról.
Most éppen Sztori, aztán majd meglátjuk
Most éppen Sztori, aztán majd meglátjuk
Magyari Andrea elmondja: hol prózát, hol pedig verset ír, utóbbi jobban igénybe veszi - viszont egyszerre a kettő nem megy. Azt is megtudhatjuk: úgy gondolja, lassan a férfiak vannak elnyomva, nem a nők. Vagy legalábbis ugyanannyi nő, mint férfi.
Miért sikeresek az Agave Könyvek?
A 2003-ban alakult Agave Könyvek egyre fontosabb szereplő a magyar könyvpiacon. A kiadó kiadványai népszerűek, legyenek azok magyar avagy külföldi szerzőtől. Varga Bálint ügyvezetőt kérdeztük.
Álom, Amerika
Orsós László Jakab folyóiratszerkesztő, forgatókönyvíró, kritikus. 2005 óta a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, a tavalyi magyar évad, az Extremely Hungary kurátora. Mesél arról, kik azok a hunkyk, arról, hogyan működött egy magyar nyelvű színházi előadás a nézőtéren és a színfalak mögött, vagy arról, hogyan is van Amerikában a kultúraipar, a kulturális támogatási rendszer és a szponzoráció.
Kontrán innen, Bárkán túl
Mi a gond a magyar internetes kulturális portálokkal? Milyen stratégiákat vethetnek be a túlélés érdekében? Több, frissebb kritika, recenzió, vagy van más út is a szélesebb olvasótábor megnyerésére? Fontos-e hírt adni arról, mivel telnek kedvenc írónk hétköznapjai, milyen hajfestéket használ, hogyan rendezi be a szobáját? Erről és sok másról is szó esik Szabó Tibor Benjáminnal készített interjúnkban.
Fellendülőben Felvidéken
Fellendülőben Felvidéken
Felvidéken Opus címmel indult tavaly egy irodalmi folyóirat, mely azóta több számot is megért. A lapról, a tudomány és az irodalom viszonyáról, a parciális kérdések lényegességéről és a felvidéki irodalmi élet fellendüléséről beszéltünk H. Nagy Péter főszerkesztővel.
A nevekben konzerválódott múlt
A nevekben konzerválódott múlt
Az irodalmi művekben fontos lehet egy-egy szereplő neve. Érdemes megnéznünk, a magyar családnevek mit jelentenek. Az Anyanyelv Világnapjához kapcsolódóan mutatta be szerkesztőségében a TINTA Könyvkiadó a Családnevek Enciklopédiáját. Cserháthalápy Ferenc beszélgetett Kiss Gábor kiadóvezetővel.
A vers úgy láttatja a világot, hogy rácsodálkozom
A vers úgy láttatja a világot, hogy rácsodálkozom
Mi a pontosság a művészetben, mire vonatkozik a kortárs művészetekkel kapcsolatos szkepszis, mennyire lehet és mennyire legyen „brutális” egy vers, beszennyezhető-e az ember – Varga Mátyással, a Hallásgyakorlatok szerzőjével Szabó Marcell beszélgetett.
Mindenki másképp csinálja...
Do it yourself vagy a technika forradalma? Miért érdemes otthon nyomtatható könyvet vásárolnunk? Milyen pluszt adhat egy internetes kiadó a hagyományos könyvnyomtatással szemben? Egészséges-e a magyar könyvpiac? A válaszokat Farkas András, a nemrég megalapított fapadoskönyv.hu kiadó ügyvezető igazgatója adja.
15   16   17   18   19   20   21   22   23 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés