irodalom / könyv
2011. 03. 11.
E novelláskötet írójának tollát leginkább egy sebész szikéjéhez hasonlíthatnánk. Szinte halljuk, ahogy a tollhegy felsebzi a papírt. A vágás precíz, a novellákban nincs mellébeszélés, ahogy műtét közben sincs. A mai Magyarország operálásra kész testrészei (tipikus figurái, helyszínei) fekszenek a műtő-, vagy boncasztalon. Aztán, egy lélegzetelállító pillanat után (ami a szike behatolása és a vér kibuggyanása közt telik el) ömleni kezd a meleg nedű, akár egy Buñuel-film rémálmában. És nekünk ez jólesik!
2011. 03. 09.
Csak ad, de nem nyújtja a kezét. Két teleírt tája van. Ha akarja, betolja a tükreit ebbe az ürességbe, és akkor megtelik értelmezhető allúziókkal, érzékenységgel, filozófiával, szenvedéssel, felismerhető figurákkal és helyzetekkel. Ha nem akarja, kitolat ebből a lírai térből, megy a vonat 79 felé, a 0. pont irányába, fogantatása irodalmilag értelmezhetetlen helyszínére. A reális irány egy költő számára nem is igen lehet más, ennek a visszafelé vezető útnak a megértése.
2011. 02. 20.
Az új Bodor-kötet úgy új, hogy régi, de a „régi” ez esetben (sem) jelent elavultat vagy érdektelenségre méltót: számomra egyértelműnek tűnik föl, hogy a Bodor-korpusz minden darabja egyfajta állandó jelenidejűségben létezik, mind a tartalom felől nézve (olvasva), mind pedig az alkotói gyakorlatot tekinte (írva és újraírva).
2011. 02. 19.
A Scolar Kiadónak hála magyarul is olvashatók a 21. századi skandináv irodalom gyöngyszemei. Amíg Linn Ullmann, Sofie Oksanen regényeikben (Áldott gyermek, Tisztogatás) kíméletlenül mélyre ásnak, addig Erlend Loe máshonnan közelít. Mindannyiukat a határhelyzetek érdeklik, de Loe nem tragikusan szemléli a világot, ő görbe tükröt tart. Röhög, provokál, miközben az olvasóra kacsint: szórakoztató, lebilincselő regény a Doppler, az utak királya.
2011. 02. 15.
Jól emlékszem a kilencvenes évekből egy újságíróra, aki azóta meghalt. Egy presszóban ültünk, ittunk. Ő jelentőségteljesen rám emelte a tekintetét és azt mondta: Az embereket legjobban a titok érdekli. És ezen a titkosszolgálatot értette.
2011. 02. 14.
Napfény – áll a borítón németül, alatta pedig egy fekete-fehér fotó egy regiment gázmaszkos gyerekről, élükön szép szál katonával. Mégis miféle napfény lehet ez, gondoltam a könyv elolvasása után, amellett, hogy a cím egyfajta szójáték is, a regényben szereplő eutanáziaközpont nevének, a Sonnensteinnek a kiforgatása; olyan fény, ami megvilágítja a huszadik század, sőt az egész történelem egyik legsötétebb, legpokolibb, máig nem teljesen feltárt időszakát? Valószínűleg erről lehet szó; a történetben ugyanis több mint hatvan év után és hosszas, megszállott kutatómunka eredményeképpen találnak egymásra az anya, a háborút átvészelt, zsidó Haya Tedeschi és a vérnősző náci tiszttel, Kurt Franzzal folytatott tiszavirágéletű viszonyából született fia, Hans, azaz Antonio.
2011. 02. 07.
Deák Botond úgy él az emlékeimben, hogy egy boldog, részeg pécsi éjjelen, az egyetemista években kóborolunk az utcán, és ő brahiból kifekszik az úttest közepére. Aztán amikor a távolban feltűnik egy benzinüzemű, inába száll a bátorsága, és iszkol onnan. Nem volt a hét vicce, de akkor jól állt neki, kisfiús volt és szeretnivaló, ugyanúgy, mint tizenhat évvel később második könyve, az Egyszeri tél bemutatóján, novemberben, a Rádayban. Rá legalább olyan kíváncsi voltam, mint a verseskötetére, nem hallottam az utóbbi években se felőle, se tőle semmiről.
2011. 02. 02.
François Zourabichvili magyarul eddig egyetlen elérhető könyve több szempontból is hiánypótló írás: egyfelől gazdagítja a nem túl bőséges magyar nyelvű Spinoza-irodalmat, másfelől tökéletes példája annak, hogy milyen egy vagány filozófiatörténeti munka. A gondolkodás fizikája nemcsak kifogástalan elemzés, hanem olyan könyv, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a benne foglaltaknak tétje van.
2011. 01. 25.
A Protokollban nincs egyetlen „nagy esemény” sem, nincs sorsfordulat; csak dolgos hétköznapok vannak, reprezentatív partik és csendes berúgások. Az események szintjén a regény szándékoltan szappanopera-szerű, amiben nagyon változatosan ugyan, de folyton ugyanaz történik. Hogy a Protokoll mégsem csak egy versbe szedett Gazdagok és szépek, az annak köszönhető, hogy a cselekmény minden pillanatában egyetlen folyamatra koncentrál: arra, amelyet a regény Emil Ciorantól vett mottója úgy fogalmaz meg: „Élni annyi, mint teret veszteni.”
2011. 01. 24.
Esther Kinsky Üdülő című regényének középpontjában az elvágyódás és a magatehetetlenség áll. A kisváros lakóival a kánikula évében találkozunk, amikor évek óta először "elmaradt az ár". A mű egészén végigvonuló szárazság és szomjazás egyben a szöveg metaforikus olvasatának lehetőségét is adja. A címben megjelenő "üdülő" a vágyak célpontja, amitől azt remélik, minden jobb lesz, ahol végre "hűsölhetnének" a szereplők, akik különben már-már élettelen lassúsággal vánszorognak egyik napról a másikra, értelmet nem találva az életüknek.
