zene / előadás
2009. 02. 10.
Bár szerencsére fogalmam sincs, milyen érzés lehet a cím sugallta fájdalom, mindenesetre az amerikai death metál szcéna régóta – mifelénk is – sztár bandája, a Cannibal Corpse a napokban ismét Magyarországon járt, hogy megmutassa, zenéjével is alaposan el tudja kenni az arcunkat. Noha az est fő attrakciója a Children of Bodom volt, itt most csak a náluk érdekesebb Kannibálokról szólunk.
2009. 02. 08.
Mostanában divat régi slágereket, legendás együtteseket és zenekarokat új életre kelteni. Az ilyen vállalkozások legtöbbje csupán arra hivatott, hogy a hetedik bőrt is lenyúzza a bányalóról. Újra eljátszák a régi slágereket, úgymond modernizálva azokat, néhány „új”, de a slágerekre kísértetiesen emlékeztető számmal és sok „improvizációval” nyakonöntve. Amikor retro-koncertre megyek, arra vagyok kíváncsi, mi a célja a legenda életre keltésének.
2009. 02. 04.
A hazai alternatív színe java, új számokkal. Ígéretesen hangzik, de minket már nem lehet csak úgy meglepni (pedig, mint kiderül később a cikkből fiatal vagyok), olvastunk a sorok között és biztos tudattal felvértezve mentünk a Világveleje fesztivál első napjára a Gödörbe.
2009. 01. 31.
Kocsis Zoltán mint hangszerelő mérette meg magát, amikor néhány éve készített Liszt-átiratait a sokak által csak hangszerelési csuklógyakorlatnak tartott Boleróval és a voltaképpen szintén zenekari feldolgozásnak tekinthető Páva-variációkkal együtt tűzte műsorra.
2009. 01. 27.
Lajkó zenéje szokatlanul nagy állóképességet követel, ezért a magassarkú cipő szigorúan ellenjavallt, főleg, ha olyan helyszínre megyünk, ahol nem lehet leülni. Na nem mintha a hétközepi és általános téli fáradtságtól kókadozó, lélekben leült társaságot nem rántaná föl helyből az első rázós akkordok felcsendülése, és nem éreznénk késztetést, hogy táncra perdüljünk, vagy legalábbis izegni-mozogni kezdjünk. De háromnegyed óra elteltével mégiscsak szükség volna egy kis pihenőre.
2009. 01. 24.
Várdai István sorra nyeri a rangos nemzetközi csellóversenyeket. A villamosmegálló-reklámokról fölényesen mosolygó, alig 24 éves fiatalember játékát korábban még nem hallottam, ennek megfelelően nagy várakozásokkal és rendkívül kíváncsian mentem a Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertjére.
2009. 01. 23.
Alec Empire, az ultragyors breakcore alapító atyja visszavesz az őrült darálásból. A világ megváltása helyett inkább jeges emberi kapcsolatainkra és robot-mivoltunkra fókuszál... Ha ez a tendencia folytatódik, tíz év múlva lehet, hogy már egy csendes-ülős Alec Empire bulit fogunk elcsípni.
2009. 01. 18.
Hogy kapcsolódik a még bemutatásra váró film címe a Caruso–da Silva-duó koncertjéhez? Az alábbi cikkből kiderül: több szállal is. De az is lehet, hogy nem csak ezek a válaszok lehetségesek...
2009. 01. 14.
Nem tudom, miért érzek empátiát egy gőgös zsarnok iránt… Nem mintha szomorú lettem volna attól, hogy győzött az igazság; de hát szegény Athalia mást se tesz, mint retteg, rosszat álmodik, látomásoktól szenved. És mint kiderül, félelme jogos, álmai igazat beszélnek: egy gyermek foglalja el hamarosan helyét a trónon.
2009. 01. 11.
Kevés olyan együttest ismerek, amely képes cáfolni a hagyományos nézetet, miszerint a komolyzene és a metál közötti szakadék nagyjából akkora, mint a távolság Timbuktu és Budapest között. A német Haggard azonban bebizonyította: alattunk a sátáni metál, felettünk az angyali barokk, s a Haggard a létránk e két világ között!
