bezár
 

zene

2009. 07. 06.
Prong a Dürerben
Underground metál legenda plusz sörhas
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Prong a Dürerben A tavaly elmaradt Down-buli pótlása most sajnos egy napra került a Depeche Mode bőrigázós stadionkoncertjével. Így kedd este lemaradtam a kemény riffekről és a pogóról. Ezt pótlandó, másnap megnézem a Prongot a Dürerben: kemény riffeket igen, pogó helyett azonban csak szellősen ácsorgó, mosolygós, szolídan fejrázó negyveneseket látok.
Az utóbbi héten gyakorlatilag minden nap menetrendszerűen érkező monszunnak köszönhetően csuromvizesen érkezünk a helyszínre. Szárítkozás és egy-egy sör után irány a nagyterem. A darkos csajjal az élen fellépő Die So Fluid névre keresztelt angol élőzenekar koncertjének utolsó taktusaira érkezünk, és megnyugodva konstatáljuk, hogy nem veszítettünk sokat.

A teremben inkább csak lézengenek az emberek, és a későbbiekben is maximum a keverőpultig töltik meg azt, szellősen. Hiába, az 1986-ban New Yorkban, a CBGB klub alkalmazottai által alapított Prong sosem volt a tipikus mainstream banda. Viszont műfajában vitathatatlanul legendás, amelyre olyan világsztárok, mint a Nine Inch Nails-vezér Trent Reznor, vagy a KoRn-os Jonathan Davis meghatározó zenekarként hivatkozik.

Jómagam nem vagyok hard-core rajongó, egyrészt a fentiek által bennem felmerült kíváncsiság, másrészt a tegnapi DM koncert okozta vegyes érzelmek irányítottak ide ma este.



Tommy Victor az egyetlen alapító tag a jelenlegi felállásban, egy ujjatlan BPRNR (Budapest Rock & Roll) pólóban nyomja, amivel az első pillanatban sikerül elnyernie szimpátiámat. A hosszú hajú, nagyszakállú öreg rockernek ezért még a méretes sörhasat is megbocsátom, ami szerintem egy metál énekesnél, Bajorországon kívül főben járó bűnnek számít.

Tommy nem egy sztár, sokkal inkább egy nagy gyerek benyomását kelti, aki élvezi a játékot. Játékszerével sokszor valóban elképesztő szólókat mutat be, miközben rengeteget mosolyog, vagy kidüllesztett szemeivel szuggerálja az embereket.

A színpad jobb oldalán a baseball sapkás, erre a turnéra beugró Mike Longworth basszer a fiatalabb generációt képviseli, és megjelenésével nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az embernek ne legyen nosztalgiakoncert érzése. A nagydarab kopasz Aaron Rossi és sok szenvedést átélő dobszerkója mögött egy Prong logós molinó egészíti ki a puritán színpadképet.

A fények villognak, a riffek zúznak, az idő pedig halad, de a közönség csak nem akar beindulni rendesen. Vannak olyan koncertek, mikor izgalmasabb a színpadon állók helyett a rajongókat nézni. A mai számomra ilyen. A kopaszodó 40 körüli rajongók kötik le a figyelmemet, akik betéve tudják a szöveget, és headbangeléssel tarkított léggitár performancekkel múlatják az időt. Hiába, a rock örök és elpusztíthatatlan, mely megőrzi bennünk a gyermeket, és ha semmi mást nem kapunk tőle csak ezt, már megérte.

A hangulat azért szép lassan mégiscsak emelkedik. A Banishment alatt végre megmozdulnak az emberek, és már-már kezd az egész egy metálkoncertre hasonlítani. Sajnos azonban, a rövid zúzás után ismét mindenki felveszi a stabil alapállást és visszatér a konszolidált bólogatáshoz. A koncert közepén ráadásul egy kisebb technikai malőr is adódik: Tommy gitárjának effekt pedáljai megmakacsolják magukat, amit egy hosszabb jammeléssel sikerül a ritmusszekciónak áthidalnia. A tavalyi Diesel klubbos Biohazard koncerttől eltérően itt azonban elmarad a lincsközeli hangulat, és mire sikerül megoldani a problémát, ismét mosolyogva nyomhatja a gitárszólót.



A csúcspontot egyértelműen az első ráadásként előadott Snap Your Finger Snap Your Neck jelenti. Ekkor mintha észbekapnának az emberek, hogy úristen mindjárt vége, és ismét elkezdenek mozogni. Két-három közönségbe ugrási kísérletet is láthatunk, melyek inkább mókásak mint menők, és egyszer sikerül fél percnél is tovább a levegőben maradni.

„One more, one more!” Még egy szám, még egy lemenés, még egy ráadás. Pengetőbedobás (de csupán a használtakat, és nem zacskóstul húsz darabot, mint a Metallica), illetve percekig való pacsizás a hard-core rajongókkal.

A mellettem földre érkező dobverőért nem túl nagy meggyőződéssel, inkább csak rutinból rámozdulok. Egy srác azonban gyorsabb. Amúgy jobban meg is érdemli, hiszen ő az, aki az elmúlt fél órában talán egyedüliként, folyamatosan mozgott és próbálta akcióba hívni a többieket, és nagyon nem értette, hogy mi ez a nagy passzivitás. Neki lehet, hogy élete koncertje volt, és ez így van rendjén.

Hasznos linkek:

http://www.myspace.com/prong
http://www.prongmusic.com
http://www.myspace.com/diesofluid
http://www.diesofluid.net/

 
nyomtat

Szerzők

-- Szoó Attila --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)

Más művészeti ágakról

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés