Balassa Krisztián első kötete, a Marionett fenomenál alcíme szerint novellafüzér. Ám ha a történetvezetés és a mű egységes univerzuma felől nézzük, sokkal inkább olvashatjuk laza szövésű regényként, Bodor Ádám műveihez hasonlóan, mint elbeszélések sorozatának. Ez a nehezen behatárolhatóság, átmenetiség több szempontból is érvényes a kötetre. A kiadó meghatározása szerint urban fantasy, az angolszász tömegkultúra kedvelt műfaja, nagyvárosban – jelen esetben a budapesti Józsefvárosban – játszódó, fantáziaelemekkel átszőtt mű. Ugyanakkor Balassa Krisztián folyamatosan túllép az urban fantasy populáris keretein, és megpróbál nyitni a műfaj szépirodalmi rokonterületei felé. Így néhol a sfiwti szatíra (A magyarok kijövetele), az örkényi abszurd (A zsolozsmafa, Az éden kapuja, Színtiszta hazugságok), a disztópia (Marionett fenomenál, Rege a csodaablakról), vagy a Roald Dahl-i fantasztikus novellák (A varázsló kertjében) irányába mutatnak az egyes elbeszélések. Hasonló szerepet töltenek be a magas kultúrából vett kissé közhelyesnek mondható utalások. A novellák címei hol festményekre: A magyarok kijövetele (Feszty – körkép), A varázsló kertjében (Gulácsy), hol irodalmi művekre: Gulliver sóhaja (Swift) Rege a csodaablakról (Arany) Bóbita álmos (Weöres) hol filmcímekre: Tükörkép által homályosan (Bergman) Az ágy titokzatos tárgy (Bunuel) játszanak rá. Más esetekben a jelző és jelzett szó ellentétére épülő szójátékok: Színtiszta hazugságok, Lenyűgöző bűnözők, Néró tolerancia. A művészsorsok ábrázolásában pedig az Éjjeli áldozat zeneszerzőjének, Almássy Bendegúznak tragédiájában a mozarti legenda elevenedik meg, míg a B. úr háborúja elbeszélőjének kálváriájában egy hoffmanni hasonmástörténet párhuzamai sejlenek fel. A kötet mottói is túlburjánzanak, a marionett szóhoz három idézet is (Joseph Conrad, Hamvas Béla, Gárdonyi Géza) kapcsolódik, a fenomenált egy lexikon szócikk magyarázza. Végül előszóként ott Heimweg Kristóf képverse, ahol a kígyóként tekergő betűhalmazból a Miért hagytuk, hogy így legyen? kérdést olvashatjuk össze.

Mint később kiderül, a Heimweg Kristóf név duplán írói álnév. Alakja a B. úr háborúja című írásban tűnik fel, mint írói hasonmás. Persze B. úr ki más is lehetne, mint Balassa Krisztián, aki kezdeti szárnypróbálhatásait még ezen az írói álnéven jegyezte. Sőt a novellában le is leplezi a név keletkezését: „Ki kell találnia egy álnevet (…) Külföldi hangzású legyen. Azokra úgyis szokás mutogatni mostanában. Nem is, külföldi magyar. Külföldre szakadt hazánkfia. Vagy másodgenerációs magyar? Még jobb. A neve pedig… Kristóf. Heimweg Kristóf.” De név jelentésében is szerteágazó. A Heimweg német szó hazafelé vezető útnak, hazatérésnek fordítható, de ott lappang mögötte a Heimweh, azaz a honvágy értelmezés is. A Kristóf keresztnévnél meg egyenesen kézenfekvő az Amerika felfedezőjével való párhuzam. A borító végtelenbe futó sínpárja az Előszó végeláthatatlanul tekergő szókígyójával együtt csak még tovább erősítik a név jelentéstartományának sokszínűségét.

A kötet novelláinak helyszíne, a Zsolozsma tér lehetne a Józsefváros bármelyik tere: Kálvária tér, Golgota tér, II. János Pál pápa tér. Egyszerre valóságos és fiktív a hely. A Szent Ivó templommal, az Erzsébet-szoborral, a Zsolozsmafával, a Blazovits család szentháromságával: a bank, a Színház- és Filmszövetség székház épületegyüttesével magába sűríti a mű egész univerzumát. Amint a mű több szereplőjében sem nehéz valós alakokra ismernünk. A már említett B. úr és Heimweg Kristóf páros mellett ott a két főszereplő: a szálakat Cipollaként mozgató Blazovits Bálint és a bukása után hatalomra jutó kerületi polgármester, a nemzetet az őshazába visszavezető Kovács Néró. Bár a szivarfüstbe burkolózó, nőfaló filmmogul, a Filmszövetség teljhatalmú ura és a rasszista, homofób, hajléktalangyűlölő polgármester személye könnyen beazonosítható, mégsem kulcsregénnyel van dolgunk. A történetekben folyamatosan összecsúszik a képzelet és a valóság. Ahogy minden ismerőssége ellenére sem lehet a helyszínt topográfiailag teljes bizonyossággal beazonosítani, a szereplők ábrázolásában is keveredik a fikció és az élethűség.

A történet kiindulópontja a szavak elrablása, a magyar nyelv eltűnése. Ez az ötlet fogalja keretbe a művet, adja meg a nyitó (A magyarok kijövetele) és záró (Rege a csodaablakról) fejezet gondolati magvát, majd visszatérő elemként fel-felbukkan az egyes novellákban. De ebből a szempontból nyer értelmet az Előszó már idézett széthulló szókígyója is, Illés Lajos–Bródy János kultikus, a Kádár-kor ellenzékiségét szimbolizáló dalának, a Sárga rózsának híressé vált sora.

Viszont, hiába az izgalmas ötlet, az irodalom nyelvközpontú művészet, ekként a megvalósítás magának a szövegnek, azaz a műnek totális tagadása lenne. Filmként vagy színházi előadásként, még inkább zenés vagy bábos színpadi játékként viszont akár még működőképes is lehetne Balassa Krisztián elgondolása. Talán éppen a színházi karmesteri tevékenysége vagy forgatókönyvírással való próbálkozásai inspirálhatták a szerzőt. De elképzeléséből a műfaji elhibázottság okán szükségszerűen csak félmegoldás születhetett. Megoldást jelentett volna a közbeszéd áttematizálásának, témáinak hatalom által való  kisajátításának gondolatára építeni a novellafüzért, ami csírájában a kezdő elbeszélésben fel is bukkan, ám végül kijátszatlan marad: „A rendőrség közleménye szerint az elmúlt napokban ismeretlen tettesek ellopták a bizalom, a demokrácia, a szavahihetőség szavakat (…) Javasolták az együttműködés, a népuralom és az ellenőrizhetőség szavakat az ellopottak helyett.” Mert, ahogy a mai politológiában mondják: a hatalmi kérdés az, ki tematizálja a közéletet, ki uralja a közbeszéd témáit, megközelítésmódjait. A tematizáció tudása pedig kétélű fegyver, jóra, rosszra egyaránt lehet használni.

A hatalom pedig Balassa Krisztián képzelt univerzumában három nemzedék óta a Blazovits család kezében összpontosul, akik a fenomenál, azaz egy különleges képességekkel rendelkező természetfeletti jelenség által tartják az országot hatalmukban. Ennek megtestesülése a praepotenes omnium rerum – mindenen uralkodó feliratú hatalmas tükör. Akárcsak Lem Solarisának tudósai esetében az óceán, a tükör is szembesíti démonaival, majd pusztulásba kergeti az abba belenézőt. Csak a Blazovitsok képesek a tükör hatalmának ellenállni, és belőle erőt merítve manipulálni a világot. 

A család három nemzedéke felfogható akár a foucault-i panoptikum társadalomtípus három szintjének, és ekképp az elbeszélések szereplői értelmezhetőek akár e bábszínház dróton rángatott marionettfiguráiként is.

A Gründzeit idején élt bankár nagyapa még a pénzen keresztül uralta az emberi vágyakat, a kulturális miniszter apa már a szómágiájával, amelynek jelképe a színház: „A Mondvacsinált színház (…) Nevét a múlt század leghíresebb vígjátékáról, a Mondd vacsinál! című bohózatról kapta (…) az ott alkalmazott technikát azóta is mondvacsinált metódusnak hívják a színészképző iskolákban. Lényege az eltúlzott színészi játék, a szemöldök, az arcizmok természetellenes módon való rángatása, ordibálás vagy éppen suttogás és hatalmas gesztusok. Egyesek nem szégyellik ripacskodásnak nevezni ezt a fajta művészetet, de ha ez igaz lenne, a mai színészgeneráció legtöbb tagja mind annak számítana, ami teljes képtelenség. Hisz a nézők tapsolnak és szeretik őket! Csak nem lehet mindenkinek rossz ízlése?” Végül az unoka az illúzió művészetét, a filmet, sőt továbblépve a virtuális valóságot használja eszközül az emberi vágyak és szenvedélyek feletti korlátlan hatalom birtoklásához.

A hatalom természetrajzának e három szintjét viszont a mű már a novellafüzér jellegéből fakadóan sem képes teljes egészében kibontani. Az egyes elbeszélések ugyanis – melléktémák halmazaként – számos aktuális társadalmi kérdést vetnek fel a papi pedofíliától, a nőket ért zaklatáson, a hajléktalankérdésen, a média manipulatív hatalmán át a transzneműség kérdéséig. De ahogy a magas kultúrára való számtalan és túl direkt utalás, irodalmi hatás is megragad a művészieskedő játék szintjén, ezeket a problémákat is csak felszínesen érinti Balassa Krisztián, mintegy mai magyar valóságunk illusztrációjaként villannak fel. 

A Marionett fenomenál azonban nem véletlenül lett a 2021-es év egyik sikerkönyve.  Balassa Krisztián első kötete gyermekbetegségei ellenére is ígéretes munka, izgalmas próbálkozás egy nálunk kevéssé ismert és elismert populáris műfaj, az urban fantasy beemelésére a magyar szépirodalomba.