bezár
 

art&design

2009. 02. 12.
Vitatott eredetiségű Munkácsy-kép a békéscsabai múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Mozart halála című Munkácsy-képhez készített vázlatot tett közszemlére a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsabán, ám a szerdától látható festmény hitelességéről vitatkoznak a szakemberek.

prae.hu

Szatmári Imre múzeumigazgató elmondta: egy magyar állampolgár kereste meg a múzeumot - amely a legnagyobb Munkácsy-gyűjteménnyel rendelkezik az országban -, hogy segítsen abban, eredeti-e, vagy hamis az általa megvásárolt festmény.

Az igazgató elmondta, hogy a szakma megosztott a kép eredetisége ügyében: a művészettörténészek egy része szerint hamis az alkotás. Mások, akik elsősorban a festmény fizikai tulajdonságait, benne a mester által használt festékanyagot vizsgálták, amellett kardoskodnak, hogy a kép eredeti.

A békéscsabai múzeum vezetője nem kíván igazságot tenni a vitázó felek között, azt azonban fontosnak tartja, hogy hozzáértő szakemberek vitassák meg a képpel kapcsolatos szakmai álláspontjukat, s ez alapján derüljön ki, hogy műremekről vagy hamisítványról van szó.

Az igazgató ezért döntött úgy, hogy kiállítja a múzeum előcsarnokában a képet, hogy így mintegy kiprovokálja a szakma állásfoglalását.
Mint mondta, Munkácsy egyes vélemények szerint mintegy 600 képet festett, s ezek közül mindössze 300 az ismert alkotás.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés